Eléggé kiakadt az Anyám, borogass! Caféblog blog szerzője, amikor sok cikket kellett olvasnia az „igazi nőről” meg az „igazi férfiról”.
Főként azért, mert annyi jellemzője akadt annak a bizonyos igazinak, hogy érzékeny, erős, gyenge, trendi, szexi, őszinte meg önazonos és a többi, hogy ettől elkezdte nagyon rosszul érezni magát. Ezért megalkotta ő is a szerinte igazi nő definícióját:
„Az igazi nő szeret. Szeret és szeret és szeret, kivéve, ha gyűlöl. Gyűlöli a pénztárosnőt, mert mosolyog, és nyilván átaludta az éjszakát, gyűlöli a szerelmespárt, mert van idejük egymással andalogni, és szeretik egymást, gyűlöli az életet pillanatnyilag, de leszarja aztán a saját gyűlölését is.
Az igazi nő reggel arra ébred, hogy nem szőrtelen a lába. Vagy kissé borostás. Ha van párja, igazából már hozzászoktak, mindketten ismerik a rendszert, de az igazi nő törekszik. Elhatározza, hogy megszünteti a helyzetet, ám, ha rohanni kell az iskolába meg az óvodába, vagy s.o.s van, mert elfogyott a zabpehely, és még a boltba is le kell menni, esetleg orvoshoz vinni a gyereket, akkor felveszi a csinos nadrágját, és leszarja.
Az igazi nő öt gyereket nevel. Imádja őket. Értelmes lesz tőlük az élete, gondozgatja mindahányat. Néha viszont forog vele az éjszaka, idegbajt kap a gyerekzsivajtól, csendben zokog a sarokban, és arra gondol, hogy mi lesz az életével, mi lesz a szakmájával, amit szeret, mikor teszi ki a lábát a négy fal közül egyedül, és mikor fogja már egy férfi úgy rendesen megbámulni, na, hogy érezze az izét, azt. Majd mélyen elalszik.
Az igazi nőnek nincs gyereke. Nem akar, soha nem is akart. Vagy nem lehetett, vagy most nem lehet. Vagy nem jött össze. Állandóan azt kérdezgetik, miért? Mindenki ezzel jön. Miért? Miért? Miért? „Mi a fasz közötök van hozzá?”, üvöltené az arcukba, de minden egyes alkalommal nem lehet, a villamoson meg a nagymamánál nem olyan jó. Egy idő után, talán, leszarja. Odanyomja az arcukba a sablonválaszát…”
A teljes bejegyzésért kattints az Anyám, borogass! Caféblog oldalra.
(Kiemelt kép: Pixabay)
