Lélek

Egy kiadós orgazmus, és nincs több hiszti?

„Hisztis picsa” – szól a gyakori összetétel. Nem szép dolog ilyet mondani. Túl azon, hogy tele van agresszióval és előítélettel, még ténybeli tévedést is tartalmaz. Ettől még persze a hiszti kerülendő – már amennyiben létezik. 12 főbűn című cikksorozatunkban ma a hiszti témakörével foglalkozunk.

Megpróbálok úgy írni a témáról, hogy a hiszti szót ritkán használom. Ami nehéz lesz, merthogy a cikk arról szól. Csakhogy egyrészt (szerintem) egy majdhogynem nem létező fogalomról van szó, másrészt rendkívül rossz áthallásai vannak mára. Ugyanakkor… az kétségkívül hatalmas probléma, ha bármilyen emberi kapcsolatban nem a valós konfliktus van előtérben, hanem a konfliktus konfliktusa, felhabosított verziója, egy mesterségesen gerjesztett dráma – vagy ami még rosszabb, a lejátszódó párbeszéd egészen másról szól, mint ami a háttérben meghúzódik.
Mert amit hisztinek hívunk, az körülbelül ez: egy kiüresedett, felfokozott műsor, ahol maga a jelenet eljátszása  fontosabbá válik, mint a mondanivaló (amiről a felek néha egymásnak, néha maguknak is hazudnak). Az úgynevezett hisztit azonban nézhetjük rossz- és jóhiszeműen is. Hogy melyik utat választjuk, az nagyon is tudatos döntés kérdése.

Agresszor vagy áldozat

Az első verzió szerint egyetlen funkciója a másik ember basztatása. Teátrális jelenet, aminek se füle, se farka, semmi logikája, a lényeg, hogy a másik érezze kellemetlenül magát. A fő mondanivaló kábé az, hogy te nem vagy jó, persze csakis az én szempontomból. Egoista, narcisztikus viselkedés csak a nemet mondás öröméért. Valami legyen úgy, ahogy én akarom, de főleg ne úgy, ahogy te, mindegy, milyen áron. Erről szól az üvöltözés, a toporzékolás, a hisztérikus zokogás, a másik kezének ellökése, az ajtócsapkodás, a falba vert fej vagy épp a földön fetrengés. Látványos kiborulás, amiben semmi konstruktív nincsen (persze hisztizni némán is lehet, ha tágan értelmezzük a fogalmat). Ebben a fénytörésben

a hiszti művelője agresszor, és amit csinál, az manipuláció, a játszma egyik formája. De olyan játszma, amiben mindenki csak veszíthet.

Most nézzük a jótékony értelmezést! A Mindennapi Pszichológia szerint négy olyan alapszituáció létezik, amely bárkiből nehezen kontrollálható haragot válthat ki. Ezek: a fáradtság, a szégyen, a frusztráció és a visszautasítottság. Az érintettben olyan mennyiségű feszültség gyűlik össze, hogy azt már nem tudja kulturált módon kezelni. Nem képes világosan és higgadtan megfogalmazni, mi a problémája, esetleg maga sincs tisztában vele, csak annyit érez, hogy neki most nagyon rossz. A frusztrációját nem tudja felnőtt módon csatornázni (így gyerekként hisztizik). Vagy mert gyerekkora óta nem tanulta meg, nem jó mintákat látott, vagy mert – ami szintén gyakori – maga is traumatizált (kiskorában megalázták, kigúnyolták, bántalmazták). Ezek fényében a „hiszti” valójában védekezési mechanizmus. Amikor valaki nem tud kilépni egy számára elviselhetetlen helyzetből, akkor saját testébe, lelkébe menekül, bezárkózik, és a külvilág számára ijesztően sül ki benne a feszültség. Ebben az értelmezésben

a hisztit inkább úgy mondanánk: indulatkezelési zavar. Művelője maga is áldozat: neki a legrosszabb az, ami történik.

Segíts, vagy menekülj!

Mindez igaz a gyerekek és a felnőttek (férfiak és nők) ilyen jellegű viselkedésére is. Az a nehéz, hogy ezek erősen rögzült minták, nagyon nehéz tőlük megszabadulni. Az érintett általában megszokta, hogy krízishelyzetben ezt alkalmazza (nem feltétlenül tudatosan), neki ez az ismerős. Gyakori az is, hogy olyan partnert talál hozzá, aki látszólag ki nem állhatja ugyan a dolgot, valójában azonban valamire neki is jó. Talán belehergeli magát a veszekedésbe, és így ő is ki tudja adni az indulatait (amelyek nagyon sokszor szintén nem arról szólnak, amiről a vita maga, sőt sokszor nem is a másik félhez kapcsolódnak), talán tetszik neki ez a „szenvedélyes” szerep. Az mindenesetre nagyon gyanús, ha valaki hosszan benne marad egy ilyen, hisztikkel tarkított kapcsolatban. A hiszti ugyanis vízválasztó.

Ez az állapot semmivel sem gyakoribb a nőknél, mint a férfiaknál (fotó: getty images)

Annyira értelmetlen, illogikus, infantilis és tragikomikus viselkedés, hogy akit valóban irritál, az háromnál több epizód után biztos, hogy összepakol.

Ha bárkit megkérdezünk, szerinte fontos dolog-e az őszinteség egy kapcsolatban, akkor azt fogja mondani, hogy igen, nagyon. Annál ritkább az, hogy valaki művelje is ezt a gyakorlatban. Az őszinteség azt is jelenti például, hogy mindig arról legyen szó, amiről valójában szó van. Hogy nem beszélgetünk, nem vitázunk álkonfliktusokról. Hogy mindig ellenőrizzük, nem más van-e egy adott szituáció mögött. Hogy nem bújtatunk el rejtett üzeneteket a viselkedésünkben, nincsenek homályos utalgatások, hanem egyszerűen megmondjuk egyenesen, ha bármi bajunk van. Kétségkívül kevésbé szórakoztató, kevésbé szolgálja ki a kicsit mindannyiunkban élő hatalomvágyat és narcizmust, kevésbé tudjuk vele sakkban tartani a másikat, viszont cserébe hosszú távon nem üt vissza. Úgyhogy ez az egyetlen kulcsa annak, hogy ne legyen hiszti (játszma, durcázás, haragszomrád, szeretetmegvonás, szexmegvonás) egy kapcsolatban. Leülünk, és őszintén beszélünk egymással. Ha nem megy, nincs is tovább miről beszélni. Illetve még az képzelhető el, hogy olyannyira elkötelezettek vagyunk, hogy azonnali elutasítás helyett hajlandók vagyunk segíteni a másiknak megkeresni a hiszti (irracionális kifakadások) gyökerét, a bizonyos traumát vagy káros rögzüléseket, ami miatt ő időnként magának és a környezetének is ártva tud csak kommunikálni, és együtt képesek vagyunk változtatni ezen a mechanizmuson. Merthogy a harag, a düh önmagában nem negatív dolog, de bizonyos életkor után mindenki felelős azért, hogy hogyan fejezi ki azt.

Nem női privilégium

Szerintem szörnyű dolog a hiszti, ennél már csak az idegesítőbb, amikor valaki hisztinek bélyegez minden kísérletet, amiben a másik próbál rámutatni a kapcsolat vagy a másik fél bármely hiányosságára. Jelezné, hogy elégedetlen, de ezzel az egy skarlátbetűvel lesöprik az asztalról a véleményét. És mondjuk az még, hogy az embernek pár órát nincs kedve hozzászólni a másikhoz, mert az megbántotta, és nincs kedve azonnal tisztázni a dolgot, az még nem játszma, nem manipuláció vagy hiszti.

És itt elérkeztünk az egyik legfontosabb ponthoz: a nemek kérdéséhez.
A hiszti szó jelenleg nőnemű. Nőkhöz társítjuk – természetesen tévesen. Bár sok szerző szerint az érzelemvezéreltség sokkal jellemzőbb a nőkre, mint a férfiakra, én ezt vitatnám egy olyan országban, ahol havonta ölnek meg nőket és gyerekeket – mondjuk, szimpla féltékenységből. Igen, indulatból. Inkább csak arról van szó, hogy amennyiben az indulatkezelési nehézséget hisztinek nevezzük, akkor nőre asszociálunk. Ha azonban dühkitörésnek, akkor férfira. De

szinte mindegy, hogy valaki a fülét befogva, fejét rázva zokog vagy a falba öklöz – ugyanúgy szánalmas és szánni való egyszerre, és egyformán alkalmas félelemkeltésre, pláne, ha gyerek is szemtanúja a dolognak.

A hétköznapi értelemben vett hisztéria egyfajta regresszív állapot, olyan problémakezelési mód, amelyben az egyén tehetetlennek érzi magát, és egy kisgyerekhez hasonlóan a környezetétől várja a megoldást – mondja Hódi Ágnes pszichológus a Magyar Narancs cikkében. Hozzáteszi: ez az állapot semmivel sem gyakoribb a nőknél, mint a férfiaknál, csak más megnyilvánulásokkal jelenik meg: „Az eltérő társadalmi szerepelvárások miatt, míg a nők többsége a feszültséget sírással, verbális agresszióval vagy önmaga ellen irányuló destrukcióval vezeti le, addig a férfiaknál a másfajta szocializáció miatt nemritkán kifelé irányul az agresszió.

És még egy szempont: a nőknek kevesebb az eszközük. A hagyományos felállás, a társadalmi berendezkedés, az előjogok nem nekik kedveznek, de a fizikai adottságok sem. Úgyhogy lehet nevetni egy nőn, aki sír és toporzékol, de lehet megölelni is, esetenként az többet segít.

A „női hiszti” félreértése és káros megbélyegzése egyébként komoly múltra tekint vissza, csak akkor még betegségnek tekintették. Ide soroltak mindenféle furcsa viselkedést és tünetet, minden olyat, aminek hirtelen nem találták a magyarázatát az alvászavartól a depresszión át az epilepsziáig. Elképesztő, hajmeresztő karriert járt be a hisztéria olyan epizódokkal, ami mai fejjel nehezen érthető. Már az egyiptomiak elkezdték a maguk szürreális teóriájával, amelyben a jelenséget egyfajta parazita lényként képzelték el. Olyanként, amely az emberi testben vándorol, ingerli a belső szerveket ezzel okozva fura magatartásformákat. Az ókori görögök aztán rátaláltak minden kuruzslás jolly jokerére, minden szexisták végső érvére: a szexuális kielégítetlenségre. Hippokratész és Platón is ezt látta a háttérben, a görögök pedig állítólag törvénybe is foglalták, hogy a férj köteles havi három alkalommal szeretkezni házastársával. A középkori kereszténység az őt jellemző eggyel durvább fokozatra kapcsolt: szerinte a hisztéria ellenszere természetesen az ördögűzés.

Egy jó orgazmus mindent megold

Abban mind megegyeztek, hogy a kórság bűnös központját a méhben látták. Mi több, a vándorló méhben, amit vissza kell csalogatni a saját helyére. Elég beteg ötlet. Arra viszont alkalmas volt, hogy nőket hozzon alávetett helyzetbe. Mert a pikáns, egyben legbizarrabb szakasz a 19. századi Angliában érkezik el, ekkor valóságos hisztériás járvány bontakozik ki – mármint a (férfi) interpretátorok szerint. Lelkes gyógyítók egész hada jelentkezik, mind arra esküsznek fel, hogy kisegítsék szegény (fiatal és csinos) áldozatokat tarthatatlan állapotukból. Kezelésként szóba jön a forró fürdő és a lovaglás, de a legjobbnak érdekes módon egy kiadós orgazmus találtatik, ami a tudományos kezelés legkomolyabban vett része lesz ebben az időben – később már szerte Európában. És amikor a szorgos orvosok és asszisztensek csuklófájdalmakra panaszkodnak, állítólag a munkájuk kiváltására találják fel a vibrátort – ezt azonban később nem sikerült bizonyítani.

Mindez kérem, színtiszta tudomány. Jean-Martin Charcot (1825-93) patológus kutatta szorgosan a hisztéria jelenségét, és előre meghirdetett időpontokban, show-szerűen mutatta be eredményeit az érdeklődő úri közönségnek Párizsban.  

Jean-Martin Charcot bemutatója André Brouillet festményén (1887)

Képzeljük el a jelenetet! Áll egy ledéren öltözött nő és huszonhat öltönyös férfi egy teremben. A nő a demonstrátor: a híres professzor rajta fogja megmutatni a szóban fogó betegség tüneteit, lefolyását, esetleg kezelését – némi hipnózissal fűszerezve. A nő félig alélt, piheg, vonaglik, esetenként orgazmust színlel. A férfiak pedig közelebb hajolnak…
A főszereplő gyakran Blanche Wittman, Charcot hisztériával kezelt kedvenc páciense volt – tizenhat éven át (érdekesség, hogy később Marie Curie laboránsaként rádiummérgezést kapott, ami miatt végtagjait amputálták).

Persze már akkor is volt, aki etikailag elfogadhatatlannak tartotta az említett tudós módszereit, ilyen például Tolsztoj és Maupassant.

Érdekes még Freud szerepe a témában – állítólag ő is járt Charcot szeánszán, könyvet is írt a témáról, de Bécsben már inkább az elektroterápiában hitt. Szerinte a hisztéria egy múltbeli lelki krízis lenyomata, amely elfojtásra kerül, később pedig testi tünetekben tör elő (életművéhez hűen a szexuális traumáknak ebben a teóriában is nagy szerep jutott). Ezzel azért már jóval közelebb állt a mai megfejtéshez.

Teljes nevén egy komoly betegség

Merthogy ma már teljesen elkülönítendő a két fogalom: hiszti (köznapi értelmű szóhasználat) illetve hisztéria: pszichiátriai betegség, úgynevezett konverziós zavar. Boyle, Sydenham, Le Pois… egyre többen értették meg, hogy

a neurológiai megközelítés a helyes: a hisztéria lényegében emocionális stresszhatásra kialakuló, ám szervi alapokat nélkülöző (szomatomorf) fizikai tünetegyüttes.

Vagyis a beteg végtagjai zsibbadnak, elveszti látását, hallását, kiesnek érzékelései, járászavarai lesznek, amikor traumatikus esemény történik vele, ám a vizsgáló orvos semmilyen okot nem tud megállapítani. Ugyanakkor mindez lehet a figyelemfelkeltés akaratlan eszköze is. A jelenség ritka (0,2-2% között), és nőknél kétszer olyan gyakori, mint férfiaknál, fiatalokra jellemzőbb. Pszichoterápiával, relaxációs technikákkal, hipnózissal igyekeznek kezelni, kiegészítésként az orvostudomány szorongásoldó gyógyszereket használ, főként mivel a jelenségkör depresszióval, fóbiákkal is társulhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése