Koronavírus: végre jelentősen visszaesett a halálozási arány Olaszországban

Mona | 2020. Április 13.
A legkevesebben haltak meg vasárnap Olaszországban március 19. óta. Rómában már április 13-tól enyhítenének az óvintézkedéseken.

431-gyel nőtt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely a legalacsonyabb adat március 19. óta. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma viszont egy nap alatt 1984-gyel emelkedett.

A húsvéti bevásárlást végző emberek egy torinói piacon nagypénteken (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Marco)

Enyhítenek is, meg nem is

A római kormány korábbi bejelentése szerint április 13-tól újranyitják a könyvesboltokat, az erdészeteket és a csecsemőcikkeket áruló üzleteket. Lombardia, Piemonte és a déli Campania tartomány azonban már közölte, hogy ennyit sem enyhít az óvintézkedéseken, és május 4-ig nem nyit újra semmilyen üzletet.

Fertőtlenítenek egy római borbélyüzletben (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani)

A májusban tervezett „újraindulás” kidolgozásával megbízott szakértői csapat elsőként a termelést indítaná újra, az üzletek között a 40 négyzetméternél nagyobbak megnyitását akarja engedélyezni napi fertőtlenítéssel, a tömegközlekedési eszközökre meghatározott utast engednének fel, a fodrászatokat csak később nyitnák újra, a mozikat, színházakat pedig talán csak a következő hónapokban.

(MTI)

A legfrissebb koronavírusos-hírek az nlc-n:

Exit mobile version