„Nem történt semmi extra, csak lett volna egy szívesség, egy apró, semmibe nem kerülő szívesség, ami elfelejtődött. Vajon másnak is ismerős a helyzet?
Egy ismerős. Kb. idén az ötvennyolcadik. Ő ajánlott fel egy szívességet, vagy én kértem meg rá, oly mindegy és nem is fontos részlet. Sokszor belegyalogolok ebbe és soha, de soha nem veszem észre, hogy csapda.
– Hát persze – mondja – és azt is hozzáteszi, hogy bízd csak ide. Ó, én tudok valakit, aki segít…..utánakérdezek a részedre…… már hozom is a megoldást……már keresem is az információt.
Ő menőnek érzi magát, én menőnek érzem őt és ötvennyolcadjára sem tűnik fel, hogy ismét ugyanaz a nóta kerekedik ki belőle.
Hogy a “bízd csak ide” mondatot követően nem történik semmi. Mintha kámforrá változna az illető. Ha rákérdezek mondjuk a messengeren, mert ma már nem szeretnek élő szóban társalogni az emberek, akkor “LÁTTA”, mégsem reagál. És még itt is elhiszem, hogy talán a gyerekénél volt épp a telefon és tényleg nem látta, vagy csak be volt kapcsolva a gépe és tényleg nem látta. Mert hát azt mondta, bízzam csak oda, én pedig bíztam oda.”
Bouvet teljes bejegyzését ide kattintva, Caféblog oldalán olvashatod.
(Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash)
