nlc.hu
Mindennapok

Letartóztatták a darnózseli hentest

Letartóztatták a felesége meggyilkolásával és feldarabolásával vádolt darnózseli hentest

Ma nem született ítélet a Kúrián a felesége megölésével vádolt darnózseli hentes ügyében, ám a férfit őrizetbe vették.
Bírósági ítélet

A várakozásokkal ellentétben nem hoztak ítéletet kedden a Kúrián a darnózseli hentes, N. János ügyében – írja a 444.

A férfit azzal vádolják, hogy 2014-ben megölte és feldarabolta a feleségét, majd a maradványait elszórta egy réten. Tavaly ősszel másodfokon – a korábbi felmentés után – bűnösnek találták halált okozó testi sértés vádjában, halmazati büntetésként 7 év börtönt kapott.

Az ügy azért folytatódott a Kúrián, mert az ügyész súlyosbítást kért, a vádlott ügyvédje felmentést, az áldozat családja pedig azt, hogy mondják ki az emberölést.

A mai tárgyaláson N. János nem vett részt, ám a bíró bejelentette, hogy a – korábban szabadlábon védekező – vádlott őrizetbe vételéről döntöttek. Az indoklás szerint olyan súlyos bűncselekménnyel vádolják a férfit, amelynek büntetési tétele miatt jogosan merülhet fel az aggály, hogy megkísérel megszökni, elrejtőzni.

Az ügyben várhatóan egy hét múlva hoznak ítéletet.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Paul Bradbury / Caia Image / Profimedia)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top