nlc.hu
Lélek

Retro képeslapok

Retro képeslapok a 90-es évekből, amikkel kamaszként tele volt a szobánk

Retro képeslapok érkeznek, amelyek sokak szekrényében ott lapulhatnak.

A 90-es évek jelentős részét a középiskolánkhoz tartozó kollégiumban töltöttem. Ma is emlékszem, hogy a legalább 40 évesnek tűnő ágy mellett, milyen bézs színű, műszőr falvédők voltak, amiket úgy próbáltunk meg feldobni, hogy a díszlécekhez színes, vidám képeslapokat tettünk. Mert képeslapból akkor rengetegeket lehetett kapni! Órákat töltöttünk a papírboltban, hogy megtaláljuk a legegyedibb, legszórakoztatóbb darabot, amit elküldhetünk az IM-ben talált levelezőtársunknak, vagy a legjobb barátnőknek, akivel még az órák közben is leveleztünk, ha nem figyelt a tanár. Aztán a 2000-es évek elején már elözönlötték a piacot a filmes, a mobilos, a társadalmi ügyeket népszerűsítő képeslapok. Ma már nem nagyon levelezünk, a nyaralásból inkább fotókat küldünk a családnak képeslapok helyett, a névnapi, szülinapi kártyákat pedig kiváltották a háromszavas Facebook-üzenetek. Pedig nem is olyan régen még ezek a kis papírok nagyon is sokat jelentettek!

Garfieldot minden, de tényleg MINDEN alkalomra be tudtuk vetni!

Képeslap a 90-es évekből Gafrield

Képeslapok (Fotó: nlc)

Valentin-napon ilyen cukiságokkal lehetett bevallani az osztálytársunknak, hogy belezúgtunk:

Képeslap a 90-es évekből vicces

Képeslapok (Fotó: nlc)

Vagy ilyennel:

Valentin nap képeslap

Képeslap szerelmeseknek (Fotó: nlc)

A 2000-es évek eleje már határozottan a filmes képeslapokról szólt:

Képeslap a 90-es évekből filmek

Filmes képeslapok (Fotó: nlc)

Azért jutott hely a kreatív, művészibb megoldásoknak is:

Képeslap a 90-es évekből üzenet

Képeslapok (Fotó: nlc)

Amit ma mémként osztogatunk a közösségi oldalakon, azok egykor képeslapokon szerepeltek.

Képeslap a 90-es évekből

Képeslapok (Fotó: nlc)

Ha nyaralni mentünk, nem az Instára töltögettünk 200 képet – mobilunk sem volt –, hanem feladtunk néhány lapot a rokonoknak.

Képeslap a 90-es évekből Budapest

Budapest képeslap (Fotó: nlc)

Persze az osztálytársak menőbb verziót kaptak.

Képeslap a 90-es évekből Tigris

Balatoni képeslap (Fotó: nlc)

Kereken 19 évvel ezelőtt, a Nokia piacra dobta az 5510-es készüléket. Sok, ma is működő darabot lehet találni a neten, ám nem olcsó hozzájuk jutni. Még képeslapot is kapott anno.

Nokia Képeslap a 90-es évekből

Nokia képeslap (Fotó: nlc)

Azok a 90-es évek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése