Az emberek általában szórakozásból vesznek kaparós sorsjegyet, vagy éppen azért, hogy ajándékba adják valakinek. Így volt ez például azzal a francia nővel a héten, aki négy hajléktalannak vett egy 1 eurós sorsjegyet, ők pedig nyertek vele 50 ezer eurót, de ez az összes mondhatni aprópénz ahhoz képest, amit egy amerikai nő „kapart” le. Egy Virginia államban élő nő a fiától kapott egy szelvényt a házassági évfordulója alkalmából, és miután játszott, kiderült, hogy nyert vele kereken 1 millió dollárt. „Láttam az összeget, de nem akartam elhinni, hogy én akkor most tényleg nyertem egymillió dollárt” – mondta a nő a Virginia Lotterynek.
A cég honlapjáról kiderül, hogy a jackpot megütésének az esélye 1:979200-hoz.
(UPI)
Pénzügyi kérdések:
- Beperelte szüleit a 41 éves ügyvéd, mert szerinte nem adnak neki elég pénzt
- Három hónap alatt kétszer ütötte meg a lottó főnyereményét
- „Egész életemben vigyázni kellett a pénzre” – Mit jelent a spórolás a különböző generációknak?