Lélek

Túlélhette volna a balesetet a kétéves, ha nem az anyja ölében utazik

A szakértői vizsgálat szerint a kisfiúnak legfeljebb nyolc napon túl gyógyuló sérülései lehettek volna, ha szabályosan bekötve, a gyerekülésben ül.

Májusban történt az a tragikus baleset a Savoya parknál, melyben egy kétéves kisfiú életét vesztette. A család Skodájával a 6-os főúton haladt, a volánnál a családfő ült, felesége és a kisgyerek hátul, amikor egy kereszteződésnél oldalról beléjük csapódott egy Opel. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a Škoda kipördült és nekicsapódott egy betonsorompó szekrényének.

A Telex birtokába került szakértői vélemény megállapította, hogy a gyerek a sérülés elszenvedésekor nem lehetett a biztonsági gyerekülésben szabályosan rögzített helyzetben, hanem

„az édesanyja önmaga elé fordíthatta, például egy szoptatási helyzethez hasonló formában. Ha a kisgyerek szabályosan, gyermekbiztonsági rendszerben becsatolva utazott volna, úgy a halálos sérülések, azaz a balesetben ténylegesen elszenvedett sérüléssel a bizonyossággal határos módon elkerülhetőek lettek volna. Ebben az esetben nyolc napon belül vagy nyolc napon túl gyógyuló sérülések keletkezhettek volna.”

A vizsgálat eredménye egybevág az édesanya vallomásával. Ő azt mondta, a gyerek szemben ült, mert éppen szoptatta, s a biztonsági öv mindkettőjükön át volt húzva.

Az Opelt egy nő vezette, aki vallomása szerint azért hajtott be piros lámpánál a kereszteződésbe, mert elnézte a lámpaképet, a lámpa főjelzése ugyanis pirosat mutatott, a kiegészítő lámpa viszont zöld volt.

A baleset miatt nemcsak a piroson áthajtó sofőrt, hanem a Skodát vezető családfőt is halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítja a rendőrség.

A gyerekülés szerepéről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése