nlc.hu
Mindennapok

48 év után újra találkozott apa és fia

„Megfogadtam, hogy nem fogok elérzékenyülni. Nem sikerült” – 48 év után újra találkozott apa és fia

Ötéves kora óta nem látta a fiát egy amerikai férfi, de csaknem fél évszázad után ismét találkozhattak.
Apa-fia találkozás

A Pennsylvania államban élő idősebb Bill Patrick legutóbb 5 éves korában látta a fiát, ifjabb Bill Patrickot. Édesanyja 1973-ban hagyta el az apját, és magával vitte a két kislányukat, valamint a fiatalabb Patrickot.

Az idősebb Patrick azóta próbált a gyerekei nyomára bukkanni, de hiába. Aztán a testvére, ifjabb Patrick nagynénje végre ráakadt a Facebookon a már jócskán felnőtt, családos fiúra, aki Utah államban él. Így csaknem 48 év elteltével apa és fia újra találkozhattak.

„Megfogadtam, hogy nem fogok elérzékenyülni. Hát, ez nem sikerült”

– mondta az ifjabbik Patrick, miután repülővel utazott édesapjához, és a Harrisburg Nemzetközi Repülőtéren újra láthatták egymást.

Kiderült, hogy sok közös dolog van apa és fia között, például mindketten 31 éve házasok. Az idősebb Patrick pedig megtudta azt is, hogy mostantól négy unokája és öt dédunokája van.

(UPI)

(Kiemelt kép: YouTube/FOX43 News)

Megható találkozások az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top