nlc.hu
Mindennapok
Rusvai Miklós: késésben vannak az oltatlanok

Rusvai Miklós: késésben vannak az oltatlanok

Aki eddig nem vette fel az oltást, de most kéri a vakcinát, 5 hét múlva lesz teljes védettsége, amikor tetőzik a járvány.
Rusvai Miklós

Rusvai Miklós korábban arra számított, hogy a negyedik hullám nem lesz annyira súlyos, most viszont arról beszélt az ATV Híradónak, hogy a fertőzöttek száma meghaladta a tavalyi számokat, és korántsem olyan kedvező, mint gondolta.

A virológus hozzátette, hogy a lélegeztetőgépen lévők és a kórházban ápoltak száma csak közelít a 2021-es számokhoz, az elhunytak számában pedig számításai szerint 20 százalékkal jobban állunk, mint tavaly ilyenkor, de a helyzet korántsem olyan kedvező, mint gondolta.

A szakember úgy véli, nagyon fontos lenne, hogy az emberek lássák és tudják, mennyire véd az oltás, ezért szerinte nyilvánosságra kellene hozni az adatokat. Hozzátette, hogy védettségi igazolás szigorúbb megkövetelésével szerinte további 100 ezer ember meggyőzhető lenne, hogy beoltassa magát.

Rusvai Miklós arról is beszélt, hogy aki eddig nem vette fel az oltást, már picit késésben van, hiszen ha valaki most adatja be az első dózist, akkor a második oltás után 2 héttel, azaz 5 hét múlva lesz igazán védett, amikorra a járvány tetőzését várja a szakember.

Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy mindez nem jelenti azt, hogy felesleges lenne oltatni, jobb későn, mint soha.

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Koronavírus-járvány az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top