nlc.hu
Mindennapok
Harvey Weinstein újabb pere

Újabb per indul a szexragadozó, Harvey Weinstein ellen

Ismét bíróság elé kell állnia a szexuális erőszakkal vádolt producernek.

Öt évvel azután az első vádak nyilvánosságra kerültek ellene, Harvey Weinstein újra bíróság elé áll hétfőn Los Angelesben – írja a Telex. Öt nő vádolja szexuális erőszakkal és szexuális zaklatással ebben a perben az exproducert, akit 2020-ban már elítéltek New Yorkban hasonló vádak alapján, és azóta börtönben ül.

Harvey Weinstein

2017-ben derült ki, hogy Harvey Weinstein számtalan nőt zaklatott, tulajdonképpen az ő ügyéből eredeztethető a #metoo mozgalom – Fotó: Etienne Laurent-Pool/Getty Images

Függetlenül a most induló per eredményétől, Weinstein valószínűleg a hátralévő éveit börtönben tölti majd már a New York-i ítélete alapján is.

Az egykori hollywoodi filmmogul 2020. márciusában kezdte meg a 23 éves börtönbüntetését a New York-i állami börtönben. Weinsteint a 20B0584-es számú rabként a legszigorúbb biztonsági intézkedésekkel őrzik. A Szerelmes Shakespeare című film Oscar-díjas producere egy 2013-ban és egy 2006-ban elkövetett bűncselekmény, szexuális erőszak és szexuális kényszerítés miatt kapta a 23 év börtönt. Egyik áldozata egy színésznőjelölt, a másik egy produkciós asszisztens volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top