Két mondat, amit ne mondj egy depressziós embernek

Olga | 2022. Október 11.
Jószándékból mondjuk ezeket a mondatokat a depresszióval küzdő ismerőseinknek, de sajnos akár még ronthatunk is a helyzeten.

A depresszió nem holmi átmeneti rosszkedv, amit majd pozitív gondolatokkal el lehet űzni. Ijesztő sokszor a környezet számára, talán ezért is mondjuk gyakran a következő két mondatot a depresszióval küzdő embereknek. Pedig Anthony D. Smith mentálhigiénés tanácsadó szerint ez nem segít, sőt, akár árthatunk is annak, akinek épp jószándékból mondjuk ezeket a mondatokat.

1. „Mitől vagy depressziós?”

A szakember szerint általános tévhit az, hogy a depresszió az valamiféle külső körülmény miatt következik be egy embernél. Mintha ez egy reakció lenne egy kellemetlenségre. Ezzel szemben az igazság az, hogy bár valóban mélyíthetik a depressziót a problémák és nehézségek, de nem okozzák a betegséget. Nem szomorúságról beszélünk, még ha ez is a leglátványosabb tünete a depressziónak, nem múlik el attól, ha más szemszögből néz az életére az ember. Ha azt mondjuk neki, hogy nincs is oka depressziósnak lenni, hiszen milyen szép élete van, akkor azzal azt üzenjük, hogy nincs joga az érzéseihez, lekezelően bánunk vele, mintha még okolnánk is azért, hogy hagyta ilyen mélyre süllyedni a hangulatát. Igaz ugyan, hogy a gondolkodásunk befolyásolja a hangulatunkat, ám a változás nem megy egyik pillanatról a másikra, nem tudunk hirtelen nem depressziósak lenni.

Még akkor is, ha az illetőnek látszólag rendben van az élete, a „Mitől vagy depressziós?” kérdésre hosszú a válasz. Csak azért, mert valakinél kívülről nézve minden rendben van, még nem jelenti azt, hogy nem fájhat neki mélyen az élet. A szakember szerint ahelyett, hogy megkérdeznénk, hogy mi oka van a depresszióra, inkább csak az állapota elismerésével nyissunk felé, ha beszélgetést kezdeményezünk. Például: „Tudom, hogy mostanában nem érzed magad a legjobban. Gondoltam, benézek, hátha tudok segíteni valamiben.” Egy ilyen közeledés barátságos, megerősítő, és ezért eredendően támogató is lesz a depressziós ember számára.

A depresszió ellen nem elég a pozitív gondolkodás (Kép: Getty Images)

2. „Csak szedd össze magad!” vagy „Gondolkodj pozitívan!”

Jó eséllyel nem létezik olyan depresszióval küzdő ember, aki a fenti két mondat hallatán a homlokára csapna, hogy „Erre eddig miért nem gondoltam?!” Ha olyan egyszerű lenne, már rég összeszedte volna magát és tele lenne a feje pozitív gondolatokkal, de sajnos a depressziót nem lehet csak úgy csettintésre kikapcsolni. Ha ez pusztán a pozitív vs. negatív képzetek játéka lenne, akkor valószínűleg senki sem lenne depressziós. A kognitív terápia valóban segíthet átstrukturálni a depressziót fenntartó negatív sémákat, de ez sokkal kifinomultabb módszer, mint a „gondolkodj pozitívan”. A szakember szerint a boldog gondolatok erőltetésével megnehezíthetjük a helyzetet, mert épp arra irányítja a depressziós ember figyelmét, hogy mi az, amivel jelenleg nem rendelkezik a depresszió miatt. A „boldog gondolatok” egy csepp vizet jelentenek a tengerben, amikor a kóros étvágytalanság, súlyos álmatlanság vagy épp a pszichomotoros izgatottság hatásait érzi.

Anthony D. Smith azt javasolja, hogy a fenti mondatok helyett használjuk a „Milyen érzés ez neked?” kérdést, mert ez legalább valódi beszélgetéshez vezethet esetleg. Utána pedig megkérdezhetjük azt is, hogy mi segít neki a hétköznapokban, amivel kezelni tudja a depressziót. Így talán megfogalmazhat legalább egy olyan eszközt, amitől úgy érezheti, hogy irányítani tudja az állapotát. És persze nyugtassuk meg, hogy támogató közegben van velünk, elérhetők vagyunk, ha szüksége lenne a társaságunkra. Mert a megosztott fájdalom egy kis megkönnyebbülést hozhat a depresszióban, még ha nem is jelent gyógyírt rá.

Via

Exit mobile version