Pontosan a veszettség elleni küzdelem világnapján, szeptember 28-án adta hírül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy a laboratóriumuk igazolta a fertőzést egy, a betegség gyanúja miatt kilőtt rókánál. Az idegrendszeri tüneteket is mutató állatot a magyar-ukrán határtól pár kilométerre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Botpalád területén ejtették el.
Magyarországon egyébként 2017. óta nem azonosítottak veszett állatot, de a szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még rendszeresen előfordul a veszettség a magyar határhoz közeli területeken is.
Ez az eset pedig vélhetően azzal van összefüggésben, hogy a térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat, mivel Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt idén nem tudta végrehajtani a rókaállomány körében végzett immunizálási programját. Az állategészségügyi hatóság úgy döntött, az érintett területen gócvakcinázással egészítik ki az október 1-8. között zajló őszi vakcinázási kampányt, a Nébih pedig az esetről a Nemzeti Népegészségügyi Központ illetékes szervét, továbbá az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet is tájékoztatta.
A betegség a veszett állatok harapásával, marásával terjed, és a WHO adatai szerint a halálos kimenetelű fertőzések 99 százalékát kutyaharapás okozza. Ez ún. urbánus veszettség, ami persze nemcsak kutyákhoz, hanem macskákhoz is köthető. A világ fejlett országaiban, például Magyarországon ez nem jellemző, de nem volt ez mindig így. Hazánkban a 20. század elején a veszettséget okozó vírus elsősorban a kutyák, macskák körében volt gyakori, de a bejelentési kötelezettség, az ebnyilvántartás és a kötelező védőoltásoknak köszönhetően ezt sikerült visszaszorítani.
Helyét viszont átvette az ún. erdei vagy szilvatikus veszettség, erről akkor beszélünk, ha a vírus főleg a vadon élő állatok körében terjed. Magyarországon a rókák körében kezdett el terjedni a betegség, olyannyira, hogy az 1970-es évekre már az egész ország fertőzötté vált. Emiatt újabb intézkedésekre volt szükség, 1992-ben el is indult a rókák immunizálási programja, ennek keretében évente kétszer, egyszer tavasszal és egyszer ősszel vakcinatartalmú csalétkeket szórnak ki a rókák élőhelyein, vagyis főként erdősült és a mezőgazdasági területeken. A Nébih tájékoztatása szerint egyébként a program ugyan a hazai, 70-80 ezer egyedet számláló rókaállományt célozza, de aranysakáloknál is hatékony lehet, és borzok is elfogyasztják a csalétket, ha megtalálják.
Rókák veszettség elleni, vakcina tartalmú csalétke (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Fontos tudni, hogy a veszettségért nem egyetlen kórokozó felelős, hanem a Rhabdoviridae családon belül a Lyssavirus nemzetségbe tartozó RNS-vírusok okozzák, de tény, hogy a legtöbb emberi megbetegedésért egyetlen faj tehető felelőssé.
Európában egyébként a klasszikus veszettség víruson (RABV) kívül az 1-es és 2-es európai denevérvírus (EBLV-1 és EBLV-2) fordul elő denevérekben, és rendkívül ritkán előfordul, hogy ezek a vírusok más emlősben vagy emberben megbetegedést okoznak.
A többi vírusfaj Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában főként denevérekben fordul elő, de elméletileg bármelyik faj okozhat agyvelőgyulladást emberben vagy emlősállatokban, míg a madarak kevésbé fogékonyak a fertőzésre.
Veszett világ
Maga a betegség egyébként régóta ismert, első leírása még az időszámításunk kezdete előttről származik, a mezopotámiai Codex Esnunna szerint annak a gazdának, akinek a kutyája a veszettség tüneteit mutatta, ügyelnie kellett arra, hogy az állat ne harapjon meg mást. Ha mégis így történt, és az illető meghalt, súlyos pénzbírságot kellett fizetni. Ugyan az ókori Görögországban Démokritosz és Arisztotelész is felhívta már a figyelmet arra, hogy a veszettség összefüggésben lehet a kutyaharapással, a betegség fertőző eredetét csak a 19. sz. elején tisztázták, és mint ismert, 1885-re Louis Pasteur-nek sikerült kifejlesztenie a veszettség elleni védőoltást.
Ez óriási felfedezés volt, de becslések szerint még így is évente több tízezer ember hal meg veszettségben, akiknek csaknem fele 15 év alatti gyermek. A veszettség így az egyik leghalálosabb zoonózis, vagyis olyan fertőző betegség, ami állatról emberre is képes terjedni.
Hajlamosak vagyunk úgy gondolni rá, mint egy múltbéli betegségre, de világszerte minden 10. percben meghal valaki ebben a betegségben. Ez egy borzalmas módja a halálnak
– nyilatkozta Katie Hampson, a Glasgow-i Egyetem oktatója.
Ráadásul sajnos még mindig sok a tévhit, a legtöbben, amikor meghallják, hogy veszettség, egy habzó szájú és agresszívan viselkedő állatot képzelnek el, miközben a tünetek ennél sokkal szélesebb skálán mozognak. De kezdjük az elején, a vírus a harapás vagy a marás okozta sérülés helyén, a beteg állat nyálával jut be a szervezetbe, majd az idegek mentén a gerincvelőbe és az agyvelőbe jut. Az áldozat csak ezután tudja átadni a vírust, mivel ezt követően jelennek meg a kórokozók a nyálmirigyekben.
Róka egy vérteskozmai ház udvarán (Fotó: MTI/Radisics Milán)
A lappangási idő, vagyis az, hogy a sérüléstől a tünetetek megjelenéséig mennyi idő telik el, többek között függ a harapás helyétől, hogy mennyi vírus jutott be az áldozat szervezetébe, de ha egy átlagot kell mondani, akkor ez 2-8 hét. Hozzá kell tenni, hogy állatról emberre máshogyan is átugorhat a betegség, előfordulhat, hogy az ember fertőzött állat nyúzása közben kap fertőzést, de van olyan távol-keleti ország, ahol többek között arra hivatkozva akarták betiltani a kutyahús fogyasztását, hogy így is terjedhet a kór. A WHO tájékoztatója szerint egyébként a fertőzött állatok nyers húsának vagy tejének fogyasztása útján történő átvitelre van esély, de soha nem erősítették meg, és ugyanez igaz az emberről emberre történő átvitelre harapás vagy nyál útján.
És, hogy miért nem állja meg a helyét az, hogy a veszett állatot könnyű felismerni arról, hogy agresszívan viselkedik? Azért, mert van csendes és dühöngő formája is. Utóbbira valóban jellemző a fokozott ingerlékenység, hogy az állat támadni akar, de ezt általában megelőzi az, hogy az állat félénk, tompult, étvágya változó, hangja rekedtté válik, és esetleg nyálzik. Ahogyan pedig telik az idő, nyelési nehézségek lépnek fel, ami miatt többek között az állat inni sem tud, innen származtatható a sokak által ismert tünet, az ún. víziszony, illetve görcsrohamok és bénulás tapasztalható, a végső szakaszban az állat izmai végleg felmondják a szolgálatot és elpusztul. A csendes veszettség esetében az állat nem agresszív, nem támad, hanem levertség, kedvetlenség lép fel, majd kialakulnak a bénulásos tünetek.
Alapvetően – már ha vadállatokról beszélünk – akkor elmondható, hogy ha nem fogják menekülőre és úgy viselkednek, ami egyébként a fajra nem jellemző, akkor óvatosnak kell lenni. Ehhez persze hozzátartozik, hogy az urbanizáció sok állat viselkedését megváltoztatta, megszokták az emberek jelenlétét, ez is lehet az oka annak, hogy nem félnek (annyira) tőlünk, de intő jel, ha egy rókához túlzottan közel tudunk menni vagy nem tudjuk elriasztani. A háziállatoknál is vannak olyan jelek, amik veszettségre utalnak, és ezek fajonként valamelyest eltérők lehetnek, a kérődzőkben például kezdetben jellegtelen emésztési zavarok, felfúvódás, hasmenés, fokozott nemi ingerlékenység alakul ki.
Az embereknél a veszettség kezdeti tünetei influenzaszerűek, de a láz, fájdalom mellett szokatlan vagy megmagyarázhatatlan bizsergés, szúrás vagy égő érzés is jellemző lehet a seb helyén. Ahogy a vírus átterjed a központi idegrendszerre, az agy- és a gerincvelő progresszív és halálos kimenetelű gyulladása alakul ki, majd az idő előrehaladtával súlyos légzési, keringési zavar lép fel, majd meghal a beteg.
Védekezés a veszettség ellen
A tünetek megjelenése után sajnos biztosnak mondható a halál bekövetkezte, nagyon ritka az, hogy valaki túléli a fertőzést. Védőoltással, vakcinával viszont lehet ellene védekezni, nemcsak az állatok, hanem az emberek esetében is. A veszettség elleni vakcina egyébként egyedülálló abban a tekintetben, hogy általában a fertőzés után, nem pedig megelőző intézkedésként adják be, de a lényeg, hogy van mód elkerülni a legrosszabb végkifejletet.
Évente világszerte több mint 29 millió ember részesül harapás utáni védőoltásban, a becslések szerint évente több százezer veszettségi halálesetet előznek meg. Magyarországon a sérülés után alkalmazott védőoltási sorozat jelenleg térítésmentes, és 1949 óta Magyarországon senki sem halt meg veszettség fertőzés következtében azok közül, akik teljes oltási sorozatban részesültek. Nyilván van, akiknél indokolt megelőzésképpen is beadni a vakcinát, például akik a veszettség szempontjából magas kockázatú foglalkozásokban dolgoznak, ilyenek a vírusokkal foglalkozó laboratóriumi dolgozók, állatorvosok vagy vadőrök.
Fotó: Getty Images
A megelőzésnek azonban van egy másik módja, egy olyan, amire a betegség által leginkább érintett területeken nagy szükség lenne, és amiben mi már elöl járunk. Néhány évvel ezelőtt több nemzetközi szervezet, köztük az ENSZ és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) be is jelentette, hogy
2030-ig felszámolnák a kutyák által közvetített veszettség okozta halálozást a Földön.
Jelenleg ugyanis az esetek 99 százalékában a veszettség vírusának emberre történő átviteléért a házi kutyák felelősek, és a WHO tanulmánya szerint 2020 és 2035 között több mint egymillió ember halhat meg veszettségben, ha azokban az országokban, ahol a kutyák veszettségét nem sikerült megfékezni, nem tesznek lépéseket.
Az egyik fő probléma az, hogy azokban a közösségekben, ahol továbbra is gyakoriak a veszettség okozta járványok, korlátozott a vakcinákhoz való hozzáférés, és gyakran a veszettséggel kapcsolatos tájékozottság is alacsony szintű. A veszettség terjedése azonban megszüntethető a fertőzött területeken, ha a kutyák legalább 70 százaléka évente megkapja a szükséges oltást. Ehhez tömeges oltóprogramokra van szükség, és szerencsére vannak is ilyenek, az MSD Animal Health-szel együttműködve a Rabies Free Africa civil szervezet már több mint 2,5 millió adag veszettség elleni vakcinát adott be a kontinensen.
Ami fontos még, a meglévő vakcinák mellett újabb védőoltások kidolgozása, jelenleg ugyanis a veszettség elleni vakcinák nem nyújtanak élethosszig tartó védelmet, ismétlő, emlékeztető oltásokra van szükség. A tudósok nem tudják pontosan, hogy mi ennek az oka, de az biztosan nem könnyíti meg a dolgukat, hogy a klasszikus veszettségvírus igazi alakváltó, a közelmúltban mindenesetre sikerült feltérképezni egy fontos szerkezeti egységét, és ez talán segít abban, hogy egy széles spektrumú vakcinát tudjanak majd kikísérletezni a tudósok.
