Csirmaz Luca pszichológus interjú

Csirmaz Luca videóit valószínűleg mindenki ismeri, aki eleget pörgeti a TikTok-ot. A pszichológus humoros anyagokat tesz közzé, amiben felkapott rapszámokat, sorozatokat és filmeket elemez – pszichológiai tudatossággal. A húszezres követőtáborral rendelkező szakember szerint nem kell túl komolyan venni ezeket a tartalmakat, de nem árt tudatosnak lenni.

Honnan jött az ötlet, hogy csinálj egy TikTok-csatornát pszichológiai tartalmakkal?

Csirmaz Luca: Vezetek egy Instagram-oldalt Pszicholive néven, amire mindig ki szoktam tenni azt, ami engem mozgat. Egyik este nagyon fáradt voltam, és miután hallottam pár aktuális, felkapott rap- és popszámot, azon kezdtem el gondolkodni, hogy mennyire sérült képet mutatnak ezek a zenék. Persze a művészet ettől is izgalmas, de elkezdtem azzal szórakoztatni magam, hogy néhány ilyen szám hogyan hangzana egészséges pszichológiai megküzdéssel. Érdekes módon arra jutottam, hogy jóval unalmasabb lenne. Ezt akkor felvetettem a követőimnek egy Insta-sztoriban, amire rengeteg pozitív reakció érkezett, többen mondták, hogy milyen jó lenne TikTokra egy ilyen tartalom. Végül amit Instára, önmagam szórakoztatására csináltam, azt kitettem TikTokra is, ahol szerencsére nagyon hamar rákaptak az emberek.

Szerinted mi fogja meg őket benne, miért volt ilyen jó a visszhangja?

Szerintem érdekesnek találják. Nekem a pszichológiával is az a célom, hogy olyan formában mutassam meg, ami érdekes és élvezhető. Azt szeretném, ha a pszichológia nem egy olyan dolog lenne, amiről latin szavakkal, egyetemi szobákban beszélgetnek a professzorok és semmi életszaga nincsen, hanem valami olyan, amit hozzá tudunk kötni a mindennapi működésünkhöz. A zene, a filmek, a sorozatok annyira szerves részei a valóságunknak, hogy sokszor bele sem gondolunk, hogy miről is szólnak. Annyira megszoktunk néhány ilyen jelenséget, hogy teljesen okénak tűnik, ha nagyon leértékelő, grandiózus stílusban íródnak rap számok vagy a sorozatok bugyuta képet festenek a szerelemről. Persze nem kell ezt túlelemezni, nem arról van szó, hogy én bármikor, amikor hallok egy ilyen számot vagy nézek egy ilyen filmet, végig analizálom és morcogok. Lehet ezeket élvezni, én is megnézem néha a legbugyutább sorozatot, meg meghallgatom a legdestruktívabb szövegű trapszámot, de közben fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy amúgy miért ez az átlag.

Persze nem kell mindent komolyan venni, de ténylegesen mennyire károsak ezek a tartalmak? Nem lehet, hogy ha az emberek mindenhol ezt látják, akkor ezt veszik normálisnak?

Persze, lehet egy ilyen veszély is benne.

Ezt az, hogy másféle filmeket vagy zenéket csinálunk, nem fogja megoldani, az maximum egy eszköz lehet. Hiába gondoljuk azt, hogy ez csak egy jó vicc, közben mégis fenntart bennük egy bizonyos képet. Nézzük meg azt, hogy hányan küszködnek kapcsolódási nehézségekkel, hányan magányosak, hányan élnek érzelmileg bántalmazó kapcsolatokban egy narcisztikus pár mellett. Ebben a toxikus szerelmi képet megjelenítő sorozatok, a leegyszerűsített, sematizált és túl idealizáló történetek azért jelentős szerepet játszanak.

Hogyan tudna egy átlagember tudatosabb lenni ezzel kapcsolatban?

Én arra nem biztatnék senkit, hogy ezeket a tartalmakat ne fogyassza: csak gondoljon bele abba, hogy vajon miért ez vonzza. Ha valaki csak ilyen típusú zenét hallgat vagy csak ezek a sorozatok érdeklik, akkor tegye fel magának a kérdést, hogy mi az az űr, amit ezekkel szeretne kitölteni. Mi az az érzet, amit ezek megadnak? Lehet ez egyfajta menekülés – például ha valakinek nincsen elég önbizalma, akkor a leértékelő zenék adhatnak egy illúziót, hogy „hát igen, mindenki egy senki hozzám képest”. Ugyanígy, ha valakinek nem kielégítő a kapcsolata a valóságban, akkor az el tud fantáziálgatni egy-egy sorozaton. Fontos észrevenni, ha ezek túlzott mértékben vannak jelent az életünkben – és itt a hangsúly a túlzott szón van – mert az valamiféle menekülést jelenthet. 

Fotó: Csirmaz Luca

Hogy lehet eldönteni, hogy mi a túlzott mérték ebben az esetben?

Mindig nehéz eldönteni, hogy honnantól patológiás valami. Én talán a tudatosságot emelném ki. Ideális esetben az van, hogy igen, élvezem ezeket a zenéket vagy filmeket, de közben tudom, hogy ezeknek vannak korlátai és felismerem a nem feltétlenül egészséges mértéket is. A gondolataim központjában pedig a saját életem van, nem a filmekkel, zenékkel vagyok el, hanem jól és kielégítően tudok kapcsolódni a családommal, a párommal és a barátaimmal. Ha ez nem így van, akkor valószínűleg kompenzálok. Persze ez nem csak zenehallgatás vagy sorozatnézés lehet, van, aki bulizásba vagy a munkába temetkezik. Ha valaki az utóbbiakat tapasztalja, akkor érdemes elgondolkozni.

Aki ezeken a filmeken meg zenéken szocializálódott, az egyáltalán honnan fogja tudni, hogy mi lenne az egészséges, a normális?

Ez is egy nehéz kérdés, mert könnyen hozzászokunk a nem jó megoldásokhoz is. Ha egy kliens „elhangolódva” érkezik hozzám, akkor azt szoktam tanácsolni, hogy kezdjen el arra figyelni, hogy amúgy hogy érzi magát, hogy a testében milyen érzetek jelennek meg.

Persze egy minimális szinten oké ez az érzés, de ha valaki egy krónikus stresszreakcióban van, azt nem szabad összekeverni a szerelemmel. Ez különösen akkor gyakori, ha valaki ebben nőtt fel. Ha valaki egy bántalmazó családban nevelkedik, ahol sok a konfliktus, akkor az idegrendszere beáll arra, hogy ez a normális, a biztonságos és az illető ezt fogja keresni. Ha nincsen káosz, akkor elkezd gondolkodni, hogy ez igazából nem is jó neki, mert túl unalmas. A szervezete hozzá van szokva a stresszhez, a megnövekedett izgalmi állapothoz és ennek a fenntartására fog törekedni.

Ezt észre lehet venni, ha megfigyeljük a testünket: hogy mennyire lazák az izmaink, mennyire nyitott a mellkasunk, mennyire könnyen kapunk levegőt és mennyire tudunk megnyugodni. Ha ezeket elkezdjük tudatosítani, akkor szép lassan át lehet hangolni az agyunkat arra, hogy nem feltétlenül kell folyamatos stresszben élni.

Vannak esetleg tippek vagy technikák arra, hogy minél hamarabb el tudjuk érni ezt az ideális állapotot?

Már az is nagyon jó, hogyha egyszerűen tudatosítom az érzéseimet és aztán tudok velük lenni. Nagyon sokszor azért megyünk bele káros viselkedésekbe, mert anélkül nem bírjuk ki azt az érzést, ami ott van. Mondok egy példát, ami jól beleilleszthető a rap-hiphop szcénába. Megjelenik az értéktelenség érzete, utána pedig jönne az impulzus, hogy akkor én értékeljek le másokat, hogy visszaszerezzem azt a kis validációt, és újra értékesnek érezzem magam. Ez azonban egy ördögi kört alakít ki, mert igazán sosem lesz kielégítve a belső értékességérzetem.

Tulajdonképpen azt kell megtanulni, hogy hogyan tudunk a kellemetlen érzésekkel létezni. Ne akarjuk őket elhessegetni, elnyomni, hanem engedjük, hogy jelen legyenek, de közben tudatosítsuk, hogy az a negatív érzés nem a valóság, csak egy gondolat a sok közül. A mindfulness alapszemlélete, hogy a gondolatok, az érzések csak látogatók, jönnek-mennek ezerféle helyről és nem feltétlenül igazak. Nem is kell különösebben csinálnunk velük semmit, csak megfigyelni őket és abba az irányba haladni, amit mi értékesnek tartunk.

Ez a gyakorlatban mennyire könnyű?

Egyáltalán nem az. Leírva ugyan nem hangzik bonyolultan, de szerintem ez az egyik legnehezebb dolog az emberi létben, mert mindannyian valamilyen érzés elől menekülünk, vagy valamilyen érzelmi állapotot szeretnénk elérni és azért csinálunk dolgokat. Sorozatos gyakorlással lehet elérni. Akár azzal, hogy megtanulunk egy meditációs módszert, mint a mindfulness, vagy csak figyelmesen vagyunk jelen. Az is jó, ha több időt töltünk a természetben vagy a kapcsolatainkkal, közösségi média vagy teljesítménykényszer nélkül. 

Visszakanyarodva a zenékre és filmekre, vannak esetleg olyan pozitív példák, amik egészséges szemléletet jelenítenek meg?

Abszolút. Én alapvetően hip-hopot, rap-et hallgatok legtöbbet a jazz és ar R’n’B mellett. Ebből a szcénából például érdemes megemlíteni Beton.Hofit, 6363 (Gegét), az Akkezdet Phiai-t vagy a Slow Village formációt. Az ő szövegeiket végignézve nagyon elmés, nagyon intellektuális és ezért önmagára reflektáló tartalmakat találunk. Az egészséges rapszövegeknek nem az a lényege, hogy mondjuk ne jelenjen meg olyan, hogy valaki iszik vagy nincs jól, csak hogy legyen benne önreflexió.

És ugyanígy a filmekben nem az a baj, hogy bemutatja, hogy vágyunk a szerelemre, vagy félresikerülnek dolgok. Csak sokszor túl van romantizálva és egysíkúra van hangolva a történet, ami nagyon távol esik attól, ahogy valójában működünk a kapcsolatainkban. Szerintem jó példa az egészséges romantikus filmre a Mielőtt-trilógia, ami szintén idealizált valamennyire, de azért megjelenik az is, hogy egy ilyen kapcsolatnak milyen nehézségei vannak.

Csirmaz Luca pszichológus (Forrás: magánarchívum)

Mit tehet a szülő, ha a gyereke kevésbé egészséges szemléletű tartalmakat fogyaszt? Van az az örök dilemma, hogy tűrjük vagy tiltsuk?

Igen, ez egy gyakran felmerülő kérdés. Semmiképp ne tiltsuk el a gyerekeket, az nem megoldás. Ha valami nincs elfogadva, akkor a gyerek még nagyobb eséllyel megy el abba az irányba.

Én itt rengeteg ilyen zenét hallgattam, ezeken nőttem fel a testvéreimmel. Hiába énekeltünk ugyanúgy, értékrendben nem befolyásoltak minket, mert mellette kaptunk egy nagyon stabil, nagyon biztonságot adó érzelmi hátteret. Egy beszélgetést megér a dolog, de nem úgy, hogy „Fiam, lányom miért hallgatod ezt a szemetet?” hanem úgy, hogy rákérdezünk arra, hogy mi az, ami tetszik neki benne, mi az, ami vonzza egy adott előadóban vagy zenében. Így már korán meg tudjuk találni, hogy mi az a szükséglet, ami esetleg hiányos és amit az adott tartalom kielégít. És akkor annak a betöltésében is tudunk segíteni. Például rengeteg serdülő küzd önértékelési gondokkal, kisebbnek, kevesebbnek, nem elégnek érzi magát. Ezeken lehet dolgozni, illetve bízzunk abban, hogy a gyerekünknek adtunk egy biztonságos alapot és összességében egészséges értékekkel rendelkezik. Így még ha picit ki is lendül az átlagból, idővel vissza fog kerülni az egyensúlyba.