Élet mellrákkal

Így veheted észre a családtagjaidon a mellrák gyanúját – mire kell figyelni?

Az emlőrák korai felismerése óriási jelentőségű a gyógyításában, hiszen aminél hamarabb derül fény a daganatra, annál jobbak a gyógyulási esélyek, és annál kíméletesebb beavatkozással oldható meg a kezelés is. A mellrák tünetei szerencsére otthoni vizsgálatokkal is felfedezhetők.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni az otthoni önvizsgálat fontosságát, ha emlőrákról van szó. Ez a daganattípus már korai stádiumban is észlelhető bonyolult felszerelések és orvosi vizsgálat nélkül is, ami viszont nagyon sok rákfajtáról nem mondható el. Először csak tapintás útján vehető észre, ha kialakulóban van az emlőben a tumor, később viszont már külső jegyei is vannak a betegségnek, viszont sokszor megtévesztő a mellráknak az a tulajdonsága, hogy sokáig semmilyen kellemetlenséget, fájdalmat nem okoz. Ezért fordul elő gyakran, hogy bár a beteg az önvizsgálat közben érzékel furcsa csomókat a mellében, mégsem fordul orvoshoz, mert azt ártalmatlannak véli. Pedig általában éppen a fájdalmatlan csomók a veszélyesek, amik pedig fájnak, azok rendszerint nem rosszindulatú daganatok.

Így veheted észre a családtagjaidon a mellrák gyanúját - mire kell figyelni?

Felelősség a családtagokért

A családtagok felelőssége is, hogy ezekre az otthoni mellvizsgálatokra sor kerüljön. Vannak ugyanis, akik szándékosan kerülik az önvizsgálatot éppen azért, mert nagyon tartanak a ráktól, és ez a hozzáállásuk: “inkább ne tudjak róla, addig is jól érezhetem magam a bőrömben”. Mások egyszerű hanyagságból mellőzik az önvizsgálatot, és vannak olyanok, akik nincsenek is tisztában azzal, hogy erre egyáltalán lehetőségük van, és nem is tudják, hogyan kell elvégezni. Ilyen helyzetekben a családtagoknak kell bátorítani és segíteni őket, különösen akkor, ha az illető a veszélyeztettek csoportjába tartozik.

Kikre kell jobban odafigyelnünk?

A mellrákos esetek jelentős hányada 50 feletti nőket érint, ezért azokra a családtagokra, aki ebbe a korcsoportba tartoznak, különös gondossággal kell figyelni, és nem szabad engedni, hogy elhanyagolják a rendszeres (1-2 havonta esedékes) otthoni önvizsgálatot. Szintén a veszélyeztettetek csoportjába tartoznak azok a nők, akiknek a szűkebb rokonságában (édesanya, nagymama, testvér) már előfordult a mellrák, mert az ő esetükben a genetikai hajlandóság erősebb. Ha ilyen kórtörténet van a családban, akkor már fiatalkortól indokolt a rendszeres önvizsgálat és az orvosi szűrés is, mert ezek a genetikai alapú megbetegedések többségében 40 éves kor alatt fordulnak elő. Ezen kívül a következő rizikófaktorok jelenléténél nem árt a fokozott óvatosság és figyelem:

• 12 évesnél fiatalabb korban kezdődött a menstruációs ciklus,
• a menopauza 55 éves kor után jelentkezett,
• nem volt gyermekszülés,
• az első terhességre 30 éves kor felett került sor.

Szemmel is látható intő jelek

Mindenképpen vegyük rá azt a nőismerősünket vagy rokonunkat, hogy menjen el orvoshoz emlőszűrésre, ha az alábbi külső jegyeket vesszük észre rajta:

• A mell alakja megváltozott, a másik mellhez képest megnőtt.
• A mell bőre egyenetlenné vált, mélyedések és kidudorodások jelentek meg rajta, kifekélyesedik.
• Az emlőn kanyargós vénák jelennek meg.
• Az emlő váladékozik.
• A mellbimbó behúzódik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top