Potyognak az ikergyerekek Kecskeméten

Magyarországkúl | 2018. Május 10.
A városi kórház főorvosa szerint idén akár 50-55 ikerszülés is lehet.

A Baon híre szerint az elmúlt években feltűnően megugrott az ikerszülések száma Kecskeméten. Dr. Bánfalvi Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa a Petőfi Népe című megyei napilapnak nyilatkozva elmondta: tavaly 46 ikerszülés volt a kórházban. „Idén május elején már e számnak több mint a felénél tartunk, ezért becslésem alapján ebben az évben 50-55 ikerszületésre számíthatunk” – nyilatkozta az orvos.

Fotó: Getty Images

Bánfalvi szerint az ikerszülések számának növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy egyre többen vesznek részt a lombik­programban, az ikerterhességek spontán előfordulása ugyanis viszonylag alacsony.

A szakorvos hangsúlyozta, hogy manapság a tudománynak és technikának köszönhetően már két embrió beültetése esetén is többnyire biztonsággal kialakul az ikerterhesség.

Exit mobile version