Sztárok

Titkolta kapcsolatát a magyar énekes

Noha épp a Szinglik éjszakája című film hozta számára az első, komoly énekesnői munkát, Nagy Adri, a Megasztár felfedezettje elárulta, gyűlöli a szingli létet. Ráadásul utolsó barátja szintén zenész volt, vajon ismert emberről van szó?

Nem bírja a magányt a magyar énekesnőEddig két komoly kapcsolata volt a fiatal énekesnőnek. Az egyik még szülővárosában, Kecskeméten. Annak azért lett vége, mert a fiú képtelen volt elviselni, hogy Adrienn énekesnő szeretne lenni, nagyon féltékenyen reagált a dologra. A tehetség aztán végül nemcsak a srácot, de a várost is otthagyta. Később, Budapesten éveken át egy zenész volt a párja – úgy érzi, ő volt az életében az első komoly szerelem. „Azért lett vége, mert mindketten a zene világában dolgoztunk, ráadásul főként esténként – meséli Adri. – Így nem tudtuk összeegyeztetni a találkozásainkat, és idővel eltávolodtunk egymástól. Mióta vele szakítottam, egyedül vagyok, amit nagyon sajnálok. Tudom, hogy szinglinek lenni most divatos létforma, nekem azonban szükségem van arra, hogy esténként legyen kihez odabújnom. Persze korántsem mindegy, kihez! Így nyitott szemmel járok, és keresem az igazit! Egy biztos: jó dolga van annak, akit én szeretek, mert igazi szolgalelkű teremtés vagyok, aki képes akár hajnali háromkor palacsintát sütni a párja örömére” – nevet az énekesnő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top