nlc.hu
Meghitt percek
Mikulásfutás 2023

Több ezer mikulásruhás futó lepte el Budapestet

Idén is nagy volt az érdeklődés a Mikulásfutáson.
Mikulásfutás,

Több mint 2 ezer Mikulás állt rajthoz a 8. Mikulásfutáson vasárnap délelőtt Budapesten, a Váci utcában. A gyerekek és felnőttek – akik tetőtől talpig mikulásruhában futottak – háromféle távot teljesíthettek, az induláskor és célba érkezéskor pedig még a hó is eleredt. Erről a szervezők gondoskodtak.

Mint a Tények riportjából kiderült, voltak, akik az egész családdal álltak rajthoz. A családi táv 980 méter volt. Aki pedig ennél többet akart futni, 5 km-t is teljesíthetett.

A fővárosiak mellett az ország 260 településéről érkeztek résztvevők. Akadt, aki egészen Békéscsabáról jött a Mikulásfutásra.

A befutóknak meleg teával és édességekkel kedveskedtek a szervezők.

S miért piros a mikulásruha? Egyesek szerint Moritz von Schwind német festő álmodta először papírra a pocakos, piros csuhás Télapót egy gyerekkönyv lapjaira. Mások viszont állítják, hogy a túlsúlyos öregapó képét a karácsonyi üdvözlőlapok atyja, egy bostoni nyomdász, Louis Prang alkotta meg 1885-ben.

Kiemelt fotó: MTI/Lakatos Péter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top