Tamás Zsuzsa: Mesék a Teljességhez

No, nem volt fényes a bálterem, nem keringtek táncoló párok, és nem szólt muzsika sem – csak így szokás mondani, ha nagy a felfordulás. Márpedig a király és a királyné soha még ilyen ziláltan nem néztek össze az éjszaka közepén, mint most. Lámpát gyújtottak a királyi hálóteremben, s ha keringtek, hát csak azért, hogy ki-ki megtalálja köntösét, pongyoláját, muzsika helyett pedig keserves sírást visszhangoztak a falak.

A királylány sírt. A kis királylány. Egészen apró volt még: újszülött. Amilyen boldog volt a királyi pár, hogy megszületett, olyan bánatos lett attól, hogy ennyit sír. Vajon mi baja lehet?

Mindketten a baldachinos ágy felé pillantottak. Kérdés, szomorúság, aggodalom tükröződött a szemükben.

– Mi baja lehet? – mondta ki a királyné hangosan is, és az ágyacskához lépett.

– Bárcsak tudnám, édes feleségem! – felelte a király, mert érezte, most valami vigasztalót kell mondania. Vagy ha vigasztalót nem tud, legalább valami okosat kellene kérdeznie, hogy a királyné is érezze, nincs egyedül az aggodalommal. – Talán a kis hasa fáj?

– Nem hiszem, drága uram, nem hiszem – ismételgette a királyné, miközben kiemelte a csöppséget az ágyból. – Nemrég evett, nem túl sokat, de nem is keveset. A pelenkája is tiszta, magam cseréltem. Mégis a szelek bántanák? – kérdezte mintegy magától is, és közben magasba emelte a kislányt, hogy fenséges orrát a fenséges popsihoz emelje. Hiába, no, a kis királylányok éppen olyan kisbabák, mint azok, akiknek nincs baldachinos kiságyuk. Ahogy a királyné újra magához ölelte, melegnek érezte a kicsi testet, és riadtan kérdezte:

– Csak nem lázas? Drága uram, hívasd az ország legjobb doktorait! Vagy ne is hívasd, magad szaladj értük: költsd föl, amelyik alszik, csípd fülön, amelyik mulat, tartsanak konzíliumot! – Ám ahogy csókot lehelt a kislány homlokára, rájött, hogy riadalma alaptalan volt. – Nem is forró a homloka. Akkor biztosan nem lázas…

– Talán a foga jön? – kérdezett újra a király, hogy elterelje a királyné figyelmét tévedéséről.

– Ugyan már, drága király uram, kicsi még ahhoz ez a lányka!

– Szóval nem éhes, nem fáj a hasa, tiszta a pelenkája is, nem lázas, és természetesen nem jön még a foga sem… Csak nem szenved valamiben hiányt? – nézett a pompás ágyacskára. – Vajon mi kell még a teljességhez? – mélázott a király, ám az utolsó szavakra a kisdedet ringató királyné is felkapta a fejét.

– A teljesség! Hát ez az! Hogy nem jutott korábban eszünkbe! Édes uram, fején találtad a szöget! – örvendezett a királyné. A király igyekezett úgy nézni, mint aki éppen fején találta a szöget, ám látszott, valójában nemigen érti a királyné hirtelen támadt örömét. – A Teljesség könyve lesz a gyógyír! – ujjongott a királyné.

– A Teljesség könyve? – kérdezett vissza a király, és még mindig nem tudta, miről van szó.

– Az bizony, A Teljesség könyve! Hiszen az én drága nagymamám százszor is a lelkemre kötötte annak idején, hogy síró kisbabának a Teljesség tizenkét meséjét kell elmondani, hogy szép legyen az álma. A mi csöppségünk még egyet sem hallott! Irány a könyvtár, keressük meg azt a könyvet! Édesem, lángelme vagy!

A király nagyot sóhajtott: még mindig nem úgy nézett ki, mint egy lángelme, de megkönnyebbült, hogy ilyen egyszerűen orvosolható a baj, és ha a kislánya sírása nem is csendesedett, a felesége arcán végre újra mosoly ragyogott fel.

_{Megjelent a Naphegy Kiadó gondozásában, illusztrálta: Ilyés Juli}

További mesékért KLIKK IDE

Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!