Lázár Ervin: Dömdö-dömdö-dömdödöm 2. rész

– Kinek van Természettudományi kislexikonja? – kérdezte Mikka-makka.

–Senkinek – felelték kórusban.

–Ezen ne múljon – szólt ekkor Maminti, és elővette zöld varázspálcáját. – Csiribí, legyen itt egy, csiribá, természettudományi, prics, kislexikon, prucs!

És már ott is volt a lába előtt.

Nosza, nekiestek, lapozták, csak úgy sistergett.

–Hányadik betű az ábécében az a? – kérdezte Vacskamati.

–Hátulról vagy elölről számítva? – érdeklődött Aromo, de akkor már Nagy Zoárd diadallal felkiáltott:

–Itt van, az ötvenkilencedik oldalon! – És olvasta: – „Anakonda (Eunectes murinus): állat, tíz métert is elérő, dél-amerikai óriáskígyó. Áldozatát körülgyűrűzi és összeroppantja.”

–Hát legyen neked ez a legszebb állat – mormogta Aromo, de mit volt mit tenni, el kellett fogadni Nagy Zoárd versét, íme kiderült, van anakonda nevű állat.

–Jöhet a következő – intett Mikkamakka.

Ló Szerafin méltóságteljesen fölállt, középre ballagott, meghajtotta magát.

Ha elpusztul a tulok,
szarvából lesz a tülök,
de ha én elpüsztülök,
belőlem nem lesz tulok.

–Hát az biztos – kiabálták a többiek –, mert már most egy nagy tulok vagy!

–Még hogy elpüsztülök – vihogott Bruckner Szigfrid. – Elpüsztülök a rühügéstől.

–Csend legyen! – kiáltott Mikkamakka. – Ki következik?

–Én – mondta Vacskamati. – Egy egészen rövid verset írtam.

–Halljuk!

Szerda ablakában
csütörtök ül,
és ordít
csütörtökül.

Egy darabig csend volt, aztán Szörnyeteg Lajos megkérdezte:

–Miért csütörtökül ordít?

–Mert csütörtök – mondta Vacskamati. – Ha péntek lenne, péntekül ordítana.

–Idegen nyelveket nem tud? – akadékoskodott Bruckner Szigfrid.

–Nem – mondta Vacskamati –, ez egy műveletlen csütörtök.

Mikkamakka megrázta az elnöki csengőt.

–Elég – mondta –, halljuk Aromót!

Aromo fölényes mosollyal sétált a tisztás közepére. Rázendített:

bálomböki bag ú fan
bálomböki big a fún

–Nem ér – ordított közbe Bruckner Szigfrid –, egy hangot se értek belőle! Arról nem volt szó, hogy hottentottául* is lehet verset írni.

–Eszed tokját hottentotta – háborgott Aromo –, ez igenis magyarul van!

–Akkor én megeszem a fülem – mondta Bruckner Szigfrid.

–Már meg is sózhatod – felelte Aromo.

–Hadd mondja végig – próbált rendet teremteni Mikkamakka.

Aromo újra belefogott:

bálömböki bag ú fan
balámbökö big a fún
búlambákö bög i fan
balúmbaká bög ö fin
bilambúka bág ö fön
bölimbakú bag á fön
bölömbika búg a fán

–Ez semmi – mondta Ló Szerafin –, így egy gyerek is tud verset csinálni, ha ugyan ez egyáltalán vers.

–Igenis vers! – jelentette ki Mikkamakka, akinek, úgy látszik, tetszett ez a bálömböki. – S ha azt hiszed, hogy olyan könnyű ilyet írni, rajta, bizonyítsd be! Írj egyet!

–Nem is kell leírnom – mondta Ló Szerafin –, kapásból is elmondhatom.

És már mondta is:

kómirelű kőtyual
kamórile kütyőul
kumaróli ketyüől
kőmuraló kityeül
kümőrula kótyiel
kemürőlú katyóil
kimerülő kutyaól

–Jó, jó, de ennek semmi értelme sincs. Mi az, hogy kimerülő kutyaól? – szólt Aromo. – Kimerülhet egy zseblámpaelem, vagy esetleg egy hegymászó, de egy kutyaól?

–Esetleg elfárad – vetette közbe Vacskamati. – Miért ne fáradhatna el egy kutyaól?

–Vagy a kutya nagyon nyomja belülről – kelt Bruckner Szigfrid is Ló Szerafin védelmére.

–Rendben – mondta Aromo –, de a módszer, ahogy a verset írtam, mégis az én találmányom.

–Ez igaz – hagyták helyben a többiek.

–Találmánynak nem rossz – epéskedett Nagy Zoárd –, csak versnek.

Mikkamakka megint csengetett.

–Halljuk az utolsó versenyzőt!

Nagy pironkodva előállt Dömdödöm, akiről mindenki tudja, hogy csak annyit tud mondani: dömdödöm.

Így szavalt:

Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm.

–Nem ér! – rikoltozott Bruckner Szigfrid. – Akkor én meg azt mondom, hogy:

Prampapam, prampapam,
prampa-prampa-prampapam.

–Nono – mondta Mikkamakka –, csak azért kiabálsz, mert nem tudod, mit jelent Dömdödöm verse.

–Miért, mit jelent?

–Azt, hogy mindannyiunkat nagyon szeret.

–Engem is? – kérdezte gyanakodva Bruckner Szigfrid.

–Persze, téged név szerint is megemlített – mondta Mikkamakka.

–Éljen Dömdödöm – kiáltott Bruckner Szigfrid –, adjuk neki az első díjat!

–Adjuk! – kiabálták a többiek.

Mikkamakka és Maminti egy babérkoszorút helyezett Dömdödöm fejére.

–Te győztél – mondták neki.

–Majd kölcsönadhatod a krumplifőzelékembe – veregette meg a győztes vállát Bruckner Szigfrid.

Dömdödöm meg boldogan elindult az erdő felé, és fennhangon dúdolgatta a győztes verset.

Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm.

_{Megjelent a Móra Kiadó gondozásában, illusztrálta Buzay István}

További mesékért KLIKK IDE

Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!