Simon Réka Zsuzsanna: Ahány király, annyi mese

− Háborúzni akarok! Most azonnal! Készítsétek legdrágább csuporsisakom,

legerősebb páncélom, legélesebb kardom! Nyergeljétek hűséges paripám!

Jaj, majdnem elfelejtettem, a legújabb pajzsomra is szükség lesz!

Ugrottak is volna tüstént a nagyurak, de alig tudták nyitva tartani a szemüket.

Két kézzel támasztották hálósipkás főfőfejüket, nehogy belealudjanak a királyi tanácskozásba. És akkor egyszer csak bumm! Úgy látszik, a főminiszter nem volt nagy mestere a fejtámasztásnak. Akkorát koppant a kobakja a nagyasztalon, hogy még a királyi palota ablakai is beleremegtek! No, lett is

volna ebből főfőheherészés, ha a főfőségek nem lettek volna ennyire álmosak.

− Felséges királyom, khm, elnézését kérem, hogy közbevágok, de mégis kivel szeretne felséged háborúzni? – kérdezte a főhadvezér.

− Hogyhogy kivel? Micsoda kérdés ez! Hát természetesen az ellenséggel!− válaszolta homlokát ráncolva a borzas kobakú.

− Felséges királyom, egy icinyke-picinyke apró kicsi gondunk van ezzel a háborúzással – suttogta csukott szemmel az udvari bolond −, birodalmadnak nincs egy szál ellensége sem.

− Mi az, hogy nincs?! Hogyhogy nincs? Micsoda bolondságot hordasz itt össze! Minden birodalomnak van ellensége! Biztosan találunk egy országot, ahol utálnak engem, ahol borsot akarnak törni királyi orrom alá! – csapkodta üvöltözve királyi térdét az uralkodó. Na, ennyi elég is volt ahhoz, hogy a főfőségek ülve vágják magukat haptákba. Senkiben nem fészkelődött már az álom, úgy elillant belőlük, mint a sicc.

– Felséges királyom, a keleti szomszédunknak tegnap adtunk ajándékba kilenc ménest, a nyugati szomszédunknak egy hete ajándékoztunk nyolc értékes bélyeggyűjteményt, a déli szomszédunknak három hete küldtünk hét marcipántortát, az északi szomszédunknak öt hete ültettük tele árvácskákkal a városi parkjait – hadarta az udvari főjegyző.

− Mióta vagyunk mi ilyen nagylelkűek? Na, mióta? – kérdezte lábával toppantva a morcos király.

− Hm, hm, khm – dünnyögte a főminiszter −, hát, őszintén szólva azóta, mióta felséged ül a trónon.

− És erről miért nem szólt nekem senki?

− Miről, felséges királyom? – kérdezte egyszerre az udvari bolond, az udvari főjegyző és a főminiszter.

− Hát arról, hogy ilyen jó király vagyok!

− Felséges királyom, nem gondoltuk, hogy erről szólnunk kellett volna – meresztette csodálkozó szemeit a főminiszter.

− Hát, pedig kellett volna! Most egy ellenségem sem ólálkodik a közelben.

Hogy lehet így hősiesen csatába szállni? Milyen birodalom az, aminek egy szál ellensége sincsen?

− Ellenséget kell szereznünk! Mi lenne, ha visszakérnénk a marcipántortákat?

− Azt nem lehet – ingatta a fejét a főudvarmester −, a tortákat már rég megették.

− Akkor követeljük vissza a nyugati királytól a bélyeggyűjteményeket! – süvítette a király.

− Azt sem lehet, mert akkor cserébe vissza kellene adnunk a káposztás lepény titkos receptjét, ami felséged nagy kedvence! – magyarázta a főasztalnokmester.

− Hm, akkor azt nem lehet, azt valóban nem! – motyogta alig hallhatóan a király. – Megvan! Eszembe jutott. Tiporjuk szét galádul az árvácskákat, amiket ültettünk!

− Azt sem lehet, mert az északi szomszédunk fia vette el felséged kiskirálylányát!

− Jaj, micsoda butaságokat beszélek, hát persze! − tördelte kezeit a király.

− Nem háborúzhatok a kiskirálylányom ellen.

− Hát nem! − helyeselt a főminiszter.

− Akkor nem tudom, mi a teendő − ugrott fel trónjáról a király −, ellenség nélkül nincs háború! Most lemegyek a királyi alagutam labirintusába gondolkodni. Ne zavarjatok! − mondta a király, és pikkpakk, pakkpikk, már el is viharzott.

− No, most aztán mitévők legyünk? Honnan szerezzünk ellenséget? Hogyan szervezzünk háborút? – kérdezte szomorúan a főudvarmester.

− Támadt egy remek ötletem! – vakargatta az orra hegyét az udvari bolond.

Mi lenne, ha mi szerveznénk egy birodalmi nagy csatát itt a királyi főudvarban?

− Naaa, tessék, ez aztán a jó ötlet! – húzta el a száját a főjegyző. – Mit is várhatnánk egy bolondtól! Háborúzzunk magunkkal! Kaszaboljuk le egymást!

Volt birodalom, nincs birodalom!

− Ki mondta, hogy kaszabolnánk? – mosolygott huncutul az udvari bolond.

− Hát akkor mit csinálnánk? – birizgálta unottan hálósipkáját a főasztalnokmester.

− Párnacsatáznánk!”

_{Megjelent a Manó könyvek gondozásában, illusztrálta: Gyöngyösi Adrienn}

További mesékért KLIKK IDE

Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!