Alig egy hét telt el az Uhu bácsival folytatott beszélgetés után, mikor a városháza toronyórája ismét tizenkettőt ütött, a kis szellem pedig, szokása szerint az utolsó harangkondulásra, annak rendje s módja szerint fölébredt. Kidörgölte az álmot a szeméből, nyújtózkodott, csakúgy, mint minden éjjel. Aztán kimászott a ládából, belegabalyodott a feje a pókhálóba, tüsszentett, haapci!, és kulcscsomóját zörgetve előlebegett a kémény mögül.
De nicsak, hogy megváltozott a padlás! Mintha tágasabb és világosabb lenne, mint máskor!
Biztosan beszűrődik a Hold arany fénye a tetőcserepek között.
Arany? Hogyhogy arany?
A Hold fényes, ezüstfehér, néha kékes derengésű… de hogy arany?!
– De ha ez nem holdfény – töprengett a kis szellem –, akkor micsoda?
Odahussant a legközelebbi padlásablakhoz, hogy egy pillantást vessen a kinti világra – de azonnal vissza is húzódott, és szorosan becsukta a szemét.
Az a fény odakint annyira vakította, hogy idő kellett, mire megszokta. Óvatosan hunyorogva pillantott ki másodszorra az ablakon. Jó darab idő telt el, mire ki tudta nyitni a szemét és alaposan körülnézetett.
– Ó! – kiáltott fel lenyűgözve.
Hogy fürdik a fényben a világ! És milyen színes!
A kis szellem egészen eddig a pillanatig azt hitte, hogy a fák feketék, a háztetők pedig szürkék. Most megláthatta, hogy a fák valójában zöldek, a háztetők pedig pirosak.
Minden egyes dolognak saját színe van!
Az ajtókat és az ablakkereteket barnára festették, az ablakokban tarkabarka függönyök lógtak. A várudvart sárga kaviccsal szórták fel, a falakon zöldelltek a fűcsomók, a toronyban vörös-arany színű zászló lengett – és mindenek fölött ott ragyogott a nyári ég kék kupolája, úszó fátyolfelhőkkel, melyek úgy festettek, mint gazdátlan halászcsónakok a tengeren.
– Gyönyörű, jaj, milyen gyönyörű! – ujjongott a kis szellem.
Aztán rájött, mi történt.
– Csak nem fényes nappal ébredtem?
Újra megdörgölte a szemét, megcsipkedte az orrát – nem, nem álmodik!
– Nappal van, fényes nappal! – kiáltott a kis szellem, magán kívül az örömtől.
Csak azt nem tudta, miért és hogyan teljesült a kívánsága.
Talán csoda történt? Ki mondhatná meg…
De a kis szellemnek ebben a pillanatban ez édesmindegy volt.
– Az a fő, hogy végre egyszer napvilágnál vehetem szemügyre a vidéket! Gyerünk, egy percet sem veszíthetek, Bagolyvár minden zugát a lehető legalaposabban meg akarom nézni!
És a kis szellem kíváncsiságtól hajtva lesietett a padláslépcsőn.
F. J. Tripp közkedvelt rajzaival
Fordította: Nádori Lídia
Kolibri Kiadó, 2015.
További mesékért KLIKK IDE
Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!
