Mesedoboz mesék

Weöres Sándor: A holdbeli csónakos

Ukkonvár mélységesen mély gyászba borult. Az egész városban siratták az elveszett királykisasszonyt, Jégapó vigasztalhatatlan volt, de zokogtak a cselédek, a kérők, sőt, a látszat kedvéért Medvefia és Vitéz László is.
[másolat] - Sven Nordqvist - Findusz elköltözik

Ám a nagy sírás-rívást rövidesen felváltotta az izgalom és boldog remény, mert déltájban egy toprongyos idegen, öreg hindu érkezett az Ezüst-erdőből, és azt állította, hogy reggel látta Pávaszemet menekülés közben a sűrűben. Eleinte ugyan egy szavát sem hitték, de mikor megmutatta a lapátját, amiben egy jókora földdarabot cipelt, menten felderült Jégapó arca. A földben tisztán kirajzolódott
Pávaszem cipőjének nyoma! Jégapó azonnal száz arany jutalmat adott a jó hír hozójának, aztán az örömkönnyeiket morzsolgató
kérőkhöz fordult.

– Tegnap nem találtunk módot, hogy miképpen válasszak vőt közületek. Lássátok, mára a sors megadta a módot. Aki a lányomat visszahozza, azé legyen.

Aztán Medvefiához fordult, és megkérte, hogy ő irányítsa a keresőket, segítsen átfésülni az Ezüst-erdő minden zegzugát, hiszen úgy ismeri a rengeteget, mint a tenyerét. Medvefia nem tehetett mást, megígérte, hogy segít fel kutatni Pávaszemet, de amíg az üldöző csapat az útra készülődött, szerét ejtette, hogy néhány titkos szót váltson Vitéz Lászlóval. A két cselszövő tudta, hogy Pávaszem és kísérői a Háromágú forrás mellett ütöttek tanyát, ezért elhatározták, hogy amíg lehet, Medvefia más irányba vezeti a keresőket, Vitéz László pedig közben a forráshoz siet, hogy riassza a három bujdosót.

[másolat] - Sven Nordqvist - Findusz elköltözik

Közben leszállt az este, Pávaszem, Bolond Istók és Paprika Jancsi mit sem sejtve a lefekvéshez készülődött. A szürke köpönyeges, kócos Istók garabonciás tudásával mazsolás tésztát gyúrt Pávaszemnek kősziklából, Paprika Jancsi pedig a forrás közeléből madártojásokat hozott. De hiába laktak jól a finom vacsorával, hiába bolondozott a két cimbora, a királykisasszonyt nem tudták jó kedvre deríteni. Végül meg is kérte hűséges segítőit, hogy hagyják magára, és térjenek nyugovóra. Ő maga viszont nem feküdt még le, hanem bánatosan az égre emelte tekintetét. Arra gondolt, hogy minden, ami addig fontos volt neki, most messzire tűnt. De legmesszebb mégis a szerelme volt tőle, a titkos, távoli idegen, akiről még Medvefiának sem volt hajlandó beszélni. Pávaszem felsóhajtott. Olyan régóta volt re ménytelenül szerelmes, a párja mégis távol maradt tőle, néha még a gondolataival is alig érhette el.

Hogy ki volt ez a távoli ismeretlen, aki miatt Pávaszem annyi könnyet hullajtott már? Nem más, mint az égi csónakos, aki a holdat éjszakánként végigúsztatja az égen. Pávaszem újra felpillantott a magasba, és mikor a felhők közül előkúszott a Hold, vágyakozó hangon énekelni kezdett:

Holdbeli csónakos, örök szerelmem,
arany sajkádra vegyél föl engem!
Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
a sötét erdőt könnyel áztattam,
eleget sírtam a földi porban,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
Nem él a földön, akire vágyom,
holdbeli csónakos, te légy a párom.

[másolat] - Sven Nordqvist - Findusz elköltözik

A holdkaréj alatt csendesen úszó ladikban megmozdult egy sápadt arcú, szomorú tekintetű fiatalember, és a karját nyújtotta Pávaszem felé:

Fénylő csónakom szeli az éjet,
legszebb csillagom, szeretlek téged,
egyedül vagyok, vágyódom érted,
enyém leszel majd, ha tavasz éled.
Mellém ültetlek szép csónakomba,
hajad az eget aranyba vonja,
a lenti bút-bajt mind elfelejted,
fejed örökre vállamra ejted.

Pávaszem felemelkedett, hogy elérje a csónakos kezét, de a ladik a Holddal együtt már eltűnt a felhők között. Pávaszem nagyot sóhajtott. Amióta
a holdbeli csónakosba volt szerelmes, mindig csak várnia kellett, a fiú ősszel azzal hitegette, hogy tavasszal veszi magához, de tavasszal már inkább telet ígért.

Átdolgozta: Berg Judit
Keresztes Dóra rajzaival
Helikon Kiadó, 2013.

További mesékért KLIKK IDE

Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése