Szeretettel köszönöm Önöket, Titeket, Bazsó Borbála vagyok. Érden élek férjemmel és két gyermekemmel. Törökbálinton dolgozom egy kis 3 csoportos családias óvodában. 2018-ban ismertem meg Bajzáth Máriát és a Népmesekincstár Mesepedagógia módszerét. Azóta az óvodában ezzel a módszerrel mesélek a világ népmese kincstárából a gyerekeknek. Majd 2019-ben Népmesekincsár mesefoglalkozás vezető képzésen is részt vehettem. Azóta nem csak az óvodában, hanem az ország több pontján, a Mesemúzeumban is többször meséltem és még elmélyültebben folytattam a mesékkel munkámat az óvodában. Három olyan terület van, melyet kiemelten fontosnak tartok:

1. Fontos célként fogalmaztam meg magamnak, hogy minden gyermekhez – azokhoz is akik még esetleg máshol nem találkoztak vele, – eljusson az élőszavas mese. Ezért a csoportokban egy-egy eseményhez, ünnephez kötődően tematikus mesedélelőttöket tartok. Valamint hogy nagycsoportosaink mesetarisznyáikban a mesékből összegyűjtött láthatatlan kincseket (bátorság, erő, ügyesség, kreativitás, barátság stb.) magukkal vihessék az iskolába, Mesetábort szervezek mielőtt elbúcsúznak az óvodától.

2. Óvodavezetőként nagyon fontosnak tartom, hogy minden kollégának lehetőséget biztosítsak a népmesékkel és a Népmesekincstár Mesepedagógia Módszer rendkívüli hatékonyságának megismerésére. Ezért támogatom, motiválom és mentorálom a kollégákat a népmesékkel való élőszavas mesélésben. A Pedagógiai Programunkban is megfogalmaztuk a mesék, népmesék és a Népmesekincstár Mesepedagógia Módszer alkalmazását csoportjainkban.

3. Szeretném a szülőket is megismertetni azzal, hogy mennyire sokat ad a családban a világ népmesekincstárából válogatott mesék élőszóval történő mesélése. Így családi mesedélutánokat is szervezünk az oviban évente 3-5 alkalommal, illetve más mesés családi programokra is invitáljuk a családokat.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top