Mesélő Pedagógus és Könyvtáros Díj – Dávidné Gonda Rozália Pályázata
Dávidné Gonda Rozália vagyok. 2006. szeptembere óta gyakorlom a hivatásomat óvodapedagógusként.
Gyermekkoromat egy alföldi kicsiny falucskában, Kengyelen töltöttem el, egy szerető családban, melynek minden pillanata nagyban meghatározta a későbbi életemet és személyiségfejlődésemet.
Édesanyám sokat mesélt nekem, gyönyörű altató dalokra ringatott, rengeteg népi mondókával, gyermekdallal és népdallal ismertetett meg a mindennapok során. Ezen művek, valamint a néphagyományok tiszteletét és szeretetét innen eredeztetem, hiszen én is már kisgyermekkorom óta mindig örömmel mesélek, énekelek és mondókázok, miközben ápolom, őrzöm és igyekszem továbbadni a hagyományainkat, népszokásainkat.
Az általános iskola alsó tagozatában már felfigyeltek az irodalom iránti érdeklődésemre és fogékonyságomra, hiszen több szavalóversenyen és mesemondó versenyen is részt vettem. Az iskolai ünnepségek sem múlhattak el a közreműködésem nélkül, így csakhamar felkértek a helyi Községházától, hogy szavalásommal színesítsem az esküvői ceremóniákat.
Diplomám kézhezvétele óta (19 éve), egyik fontos küldetésemnek tartom ebben az egyre gyorsuló és digitalizálttá vált világban megszerettetni a gyermekekkel a különböző irodalmi műveket, legyen szó népmeséről vagy akár a kortárs gyermekirodalom gyöngyszemeiről. Nálunk az óvodában nem múlhat el nap mese nélkül!!!
A gyermekekkel rituálé szerűen, az „Áspis-kerekes” kezdetű mondókával elvarázsoljuk a csoportszobai szőnyeget varázsszőnyeggé, amely „hátán” elrepülhetünk a Mesék és Versek Birodalmába. A Tündérországban, hol volt hol nem volt… kezdetű dalra megkeresem, hogy a Mesebolt polcán vajon milyen történet lapul aznap nekünk. Fontos, hogy az áhitat, a „csoda” átjárja az összes gyermeket a belső képalkotás, a fantáziavilág fejlesztése, valamint az érzelmi ráhangolódás megteremtése céljából. Ennek a pár élményalapú irodalmi közvetítéssel telő percnek a megkezdéséhez, a félhomályba merülő csoportszoba és a rituális kezdet ad megfelelő, meghitt alapot.
Meséink és verseink leginkább az évszakokhoz, jeles napokhoz, ünnepekhez, ünnepkörökhöz kötődnek témájukat tekintve. Igyekszem változatos műveket felkínálni számukra, kezdve a népmeséktől –A három kívánság, A répa-, a klasszikus gyermekirodalmon át: Kormos István: Vackor az óvodában-, folytatva a mai gyermekirodalom gyöngyszemeivel: Bartos Erika: Bogyó és Babóca; Fésűs Éva: Az ezüst hegedű; Hollenczerné Balogh Ilona: Gyöngycsibék és barátaik). Legtöbbször fejből mesélek az óvodás csoportomnak, de előfordul, hogy könyvből olvasok.
Az új művek bemutatásakor nem használok még különleges eszközöket annak érdekében, hogy a képzeletük minél inkább szárnyalni, a belső képalkotóképességük pedig minél inkább fejlődni tudjon. Amit viszont már ilyenkor is fontosnak tartok, hogy a mimikámmal, a gesztikulációmmal, a testtartásommal, a hangszínemmel és a beszédtempómmal játszak a mese bemutatása közben annak érdekében, hogy az előadásmód minél élvezetesebb legyen, ezáltal a figyelem-koncentrációjukat hosszabb ideig tudják összpontosítani.
A már ismert mesék előadásakor előkerülnek a kesztyű-vagy ujjbábok esetleg síkbábok, de a nagyobbaknál szívesen alkalmazom a mese történetének elmélyítéséhez a dramatizálást is. Mindig boldogan változnak át a gyerekek a mese bármelyik szereplőjévé: szívesen lesznek királyok vagy akár koldusok, esetleg erdei állatok is. Ezeket az előadásokat mindig igyekszem egy-egy nagyobb méretű (akár közösen, újrahasznosított alapanyagokból elkészített) díszlettel is érdekesebbé tenni. Úgy látom, hogy ezek a figyelemfelhívó, színes (de ízlésesen elkészített) eszközök nagyon motiválóak az óvodások számára.
Az olvasóvá nevelés egyik fontos alappillére, hogy az óvodás csoportommal el szoktunk látogatni a helyi könyvtárba is, ahol a gyermekkönyvtáros segítségével igyekszünk átadni a jó példát; az irodalmi művek tiszteletének kis csíráját elültetni a lelkükben. Szeretnénk elérni, hogy a mai gyerekek is szeressék a klasszikus értelemben vett meséket, verseket és a könyveket, ne csak azt, amit a televízió képernyője közvetít!
Hiszen a mese lelki táplálék! A gyermek megnyugszik tőle, önértékelése és énképe fejlődik, erkölcsi példát mutatnak a szereplők, megismeri általuk a hagyományainkat és népszokásainkat. Mesehallgatás közben fejlődik a beszédértés, beszédészlelés, kommunikációs képesség, monotóniatűrés, koncentráció, fantázia, gyarapszik a szókincs.
A fentebb felsoroltaknak köszönhetően az iskola-előkészítő foglalkozásaimat is a mesék köré építem; Rigóné Plezsik Rita által megálmodott Mesékkel az iskolába – Komplex iskola-előkészítő program alapján. A foglalkozások mindegyikének egy-egy mese a kiindulópontja, majd az ezek köré épített játékos, mozgásos feladatoknak köszönhetően az óvodásokból magabiztos kisiskolás válik.
A szülők edukációját is nagyon fontosnak tartom pedagógusként, így velük is gyakran ismertetem a mesemondás és meseolvasás előnyeit. A Katolikus Pedagógia című folyóiratban megjelent tanulmányomban (A média személyiségfejlődésre gyakorolt hatása a kiscsoportos óvodáskorú gyermekek körében) is hangsúlyozom ezeket pl. a televízióban látott mesék hatásaival szemben.
„A mese a szívünk legmélyére hatol, hogy megtanítsa nekünk az igaz szeretetet és a feltétel nélküli összetartozás erejét.”
(Beatrix Potter)
