
Dr. Merényi Hajnalka vagyok, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar adjunktusa. Oktatóként hozzám tartozik a gyermekirodalom tantárgy a tanító szakon, idestova 18 éve áll a munkám fókuszában. 2017-ben vettem részt Bajzáth Mária 30 órás népmesei kurzusán, és annak a tanulásnak és megtapasztalásnak a nyomán igyekeztem a korábbinál nagyobb teret adni a tanítási anyagban a népmese műfajának, és minden csoportomnak mesélek élőszóval is. Hiszem, hogy ha a hallgatók átélik ennek a varázsát felnőtten, tanítónak készülve, kialakul/megerősödik bennük a vágy, hogy ők is továbbadják majd a gyerekeiknek és a tanítványaiknak.