
Könyvtár- és drámapedagógus vagyok, irodalomterapeuta, Népmesekincstár-foglalkozásvezető, szerkesztő.
Hivatásszerűen csaknem 20 éve mesélek különféle gyerekfoglalkozásokon. A kezdeti bizonytalan történetfelolvasós és élőszavas mesemondó alkalmak után számomra az igazi lendületet a papírszínház magyarországi megjelenése adta: attól fogva ezzel az ezközzel meséltem a legtöbbet, és igyekeztem minél színesebb, izgalmasabb foglalkozásokat kapcsolni a mesékhez, saját módszertant kidolgozni.
Meséltem, és a mai napig rendszeresen mesélek kiadói, céges és magán rendezvényeken, oktatási intézményekben, gyerekkönyvesboltokban, táborokban, alkalomszerűen és rendszeresen, szakköri keretek között.
Évek óta a mesemondásaim nagy része fő munkahelyemen, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban történik, ahol a könyvtárban heti rendszerességgel (órarendbe építve) fogadom az első osztályosokat meseórára, ahol váltakozva tartok foglalkozást nekik élőszavas mesemondással, papírszínházzal, valamint képeskönyvek és képkönyvek segítségével is.
Az egyik első osztályban közösen tartjuk tanító kollégámmal az etikaórát, amit mindig egy-egy mese köré építünk. A többi alsó tagozatos osztály is gyakran látogat fel (bár nem órarendbe építve) hozzám, a könyvtárba, kiemelt témákhoz, jeles napokhoz vagy egyszerűen könyvtárhasználathoz kapcsolt meseórákra.
Évente 3-4 színjátszócsoportom van, az én választott módszertanom szerint mindegyikükkel egy-egy történetből (népmese, irodalmi mese, ifjúsági novella) kiindulva alkotjuk meg és állítjuk színpadra az új darabunkat.
Nagy örömömre az elmúlt tanévben lehetőségem volt 3. osztályosokkal etikaóra keretén belül egy 7 alkalmas irodalomterápiás csoportfolyamatot végigvinni, természetesen minden alkalommal egy-egy új mesén keresztül ismerkedtünk önmagunkkal, az érzéseinkkel, a világgal. Az irodalomterápia elérhetővé tételét az oktatási-nevelési folyamatban, ebben a tanévben is folytatom.
Az elmúlt évek során meséltem már óvodásoknak, alsó tagozatosoknak, felső tagozatosoknak, középiskolásoknak, egyetemistáknak és felnőtteknek. Hiszek a történetekkel való tudásátadásban, a történetek erejében, a történetpedagógiában. Művelem történetkertem szívvel-lélekkel, legjobb tudásom szerint.