Herpainé Tomon Adrienn vagyok, könyvtáros, 2 gyermekemmel és férjemmel Dunaföldváron élek. 2011 óta dolgozom könyvtárosként itt helyben, ahol születésem óta lakom, és magam is könyvtártag voltam 5 éves korom óta. Mindig is fontos volt számomra a mese által hordozott sok-sok lehetőség, így mindkét diplomám megszerzésekor olyan szakirányokat választottam, melyek segíthetnek ennek a témának a megismerésében. Szakdolgozatom is arról írtam, milyen hatással vannak a mesék (és a média) a gyermekekre.
Amint munkába álltam, rám bízták az ifjúsági részleget. Hatalmas lelkesedéssel vágtam bele a kihívásba, tematikus heteket kezdtem szervezni legfőképp óvodások és alsó tagozatosok számára. Többek között a magyar népmese napja, zene világnapja, állatvédelmi témahét, kenyér világnapja, Luca nap, karácsonyváró, március 15, víz világnapja, Föld napja, madarak és fák napja témában fogadunk csoportokat azóta is. A rendhagyó foglalkozásokat nem egyedül tartom: az alapot és a foglalkozás felépítését én találom ki, de a kivitelezésben kollégáim is maximálisan segítenek. Ennek köszönhető, hogy a témákat – így a meséket is többféle aspektusból fel tudjuk dolgozni a gyermekek számára. Még gitározni is megtanultam, hogy hegedülő és zongorázó kollégáim mellett igazi csemegét tudjunk a biztosítani. Ezeken a foglalkozásokon kivétel nélkül mesélek. De nem csak könyvből! Az egyik eszköz, amit ilyenkor szívesen alkalmazok, a papírszínház, ami ugyan nem a tipikusan könyvből olvasott mese, de még a legkisebbek is tátott szájjal hallgatják. 1-1 ilyen tematikus héten átlagosan 300 gyermek fordul meg a meseszőnyegen, ez éves szinten többezer mesehallgató fiatal a mi kis városunkban. Az óvodákba is kijárok, főként kiscsoportosokhoz, és helyben mesélek nekik, hiszen ők olyan aprók, hogy nem mindig tudnak eljönni hozzánk. A már iskolás lányom óvodájába léptem be egyszer, amikor az óvónéni épp megkérdezte: ki jön hozzánk, gyerekek? A választól majdnem elolvadtam: a gyerekek Mese néninek neveztek!
Ez az elnevezés „rám ragadt” az évek során, ma már szinte minden óvodából kikerülő gyermek számára én vagyok Mese néni. Az egyik ovitól búcsúzó csoporttól ilyen pólót is kaptam, azóta is büszkén hordom és viselem a nevet!
A Covid-járvány alatt, amikor intézményünk nem fogadhatott látogatókat, rendszeresen olvastam fel meséket, melyeket esténként videó keretében adtunk közre az intézmény közösségi média csatornáján. Ezt a jógyakorlatot az újranyitás után is folytattuk, mert nagy népszerűségnek örvendett. Ugyancsak a járvány hozta azt a kényszermegoldást, hogy – mivel nem mehettem ki az óvodákba személyesen , – videón jelentkeztem be a csoportszobába és online meséltem a csoportoknak.
Ettől függetlenül hiszem, hogy az olvasóvá nevelés nem az óvodában kezdődik. A gyedről való visszatérésem óta, 6 éve szervezem és vezetem a helyi baba klubot, melybe 0-3 éves korig várom a gyerkőcöket és szüleiket. Szabad könyveket pakolni, nézegetni, és majdnem minden alkalommal nekik is olvasok mesét. Csillogó tekintetek jelzik a sikert.
Az iskolás korosztály sem maradhat ki, nekik intézményi szinten szervezünk 1-8. osztályig könyvtári órákat, s ennek keretében is sokszor helyet és teret kap a mese. Vándorkiállításainkon, amikor 1-1 magyar író munkásságát dolgozzuk fel, szintén mindig előkerül a szerző által írt történetek közül valamelyik. Lehet, hogy könyvből, lehet, hogy papírszínházzal, de használok diafilmeket is, ha van rá mód.
És, hogy a gyerekek nyáron se maradjanak mese nélkül, 2 évvel ezelőtt megálmodtam a Mesetábort. Itt egy hétig csak a mesékkel foglalkozunk: Süsü, Vuk, Frakk… Természetesen az olvasáson kívül sok más is teret kap: kézműveskedünk, kirándulunk, mozgunk, vannak feladatlapok, rejtvények, kvízek, de idén lehetőségünk volt arra is, hogy meglátogassuk a PIM Mesemúzeumát és a Süsü játszóteret Budapesten. Életre szóló élmény volt mindenkinek, nekem is! A táborok a regisztrációtól számított 20 percen belül telnek be, teljes 30 fős létszámmal mennek minden évben. Számomra ezek és a kapott sok-sok rajz a visszajelzés: szeretik, amit csinálok!
