nlc.hu
Mesélő Pedagógus

Iványiné Nagy Kinga

Az én mesekincstáram – Iványiné Nagy Kinga

1997 óta dolgozom könyvtárostanárként a szombathelyi Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnáziumban. 

Hivatásom két pilléren nyugszik. Az egyik az információs műveltség oktatása, melynek során igyekszem megtanítani a diákoknak, hogy a ránk zúduló, folyamatosan növekvő információáradatban hogyan tudnak eligazodni, hogyan tudják kiszűrni a számukra szükséges és fontos, emellett hiteles információkat, valamint miképp tudják azokat etikusan felhasználni és alkalmazni.

A másik pillér az olvasóvá nevelés. Mivel közvetlen összefüggés mutatható ki az olvasási szint és az iskolai teljesítmény közt, elemi kötelességemnek érzem az olvasás iránti pozitív attitűd kialakítását. Változatos eszközökkel ösztönzöm a diákokat, hogy megszeressék az olvasást, rendszeres olvasóvá váljanak, ami által magas szintű olvasási készségek birtokába kerülhetnek. Az olvasás megszerettetése, a mindennapos olvasás iránti igény kialakítása már első osztályban, szeptemberben kezdődik egy mesefoglalkozással.

A pillérek alapja a tanulj játszva, játssz tanulva szemlélet, amit olyannyira magaménak érzek, hogy minden órámon igyekszem ennek szellemében átadni a tudást és az élményeket.

Hatodik osztályig évről-évre visszatérnek a mesék. A foglalkozások elsősorban a népmese napja köré épülnek vagy a tananyaghoz kapcsolódnak.

Változatos módszerekkel igyekszem megismertetni a gyerekekkel a magyar népmesék kifogyhatatlan tárházát, miközben értelmezzük a bennük rejlő üzeneteket.

A kacor király, valamint A kóró és a kis madár meséket dramatikus játékok segítségével dolgozzuk fel. Az önfeledt játékok csendesebb, közös beszélgetésekkel váltakoznak, miközben alapvető erkölcsi értékek kerülnek felszínre. Ezek a foglalkozások (különösen az elsősöknél) a kísérő pedagógusok számára kiváló megfigyelési lehetőséget nyújtanak.

Egy más típusú órán a mesélést feladatmegoldás követi. A játékos feladatok vagy egymástól függetlenül oldhatók meg tetszőleges sorrendben vagy pedig egymásra épülnek, láncolatot alkotnak.

A kollégáim választhatják osztályuk számára a televíziós vetélkedő mintájára készített “Magyar népmesék, szeretlek!” foglalkozást is. Nagyon élvezik a gyerekek, a siker garantált.

A digitális oktatásra szabadulószoba jellegű népmesés játékot állítottam össze a Genially alkalmazással, ami a mai napig általános népszerűségnek örvend.

Az alsósok számára tervezett mesefoglalkozások választéka bőséges, hiszen a magyar népmeséken túl olvassuk és feldolgozzuk Bálint Ágnes Kippkoppos meséit és az alap viselkedési normákat bemutató, rendkívül tanulságos, kedves Mazsolát is. Mihail Pljackovszkij rövid, mindig más erkölcsi értéket bemutató meséit is szívesen ismertetem meg a gyerekekkel.

A könyvtárunk egyik szegletébe, az olvasósarokba egy interaktív Mesefalat álmodtam meg. Egy térbe fordított szekrény hátuljára kicsik számára is elérhető magasságban fehér mágneslapot helyeztem, amihez mágnessel ellátott mesefigurákat készítettem. A mesefalnál a gyerekek szabadon, maguk találják ki és alakítják a történeteket, kiválaszthatják a figurákat (négy garnitúrából), elrendezhetik őket, új narratívákat hozhatnak létre. A mesefalnál fejlődik a kreatív gondolkodás, a mesélési készség, aktivizálódik a szókincs és új közösségi élmény alakul. Ezt a nagy népszerűségű mesefalat főként a felsősök használják; olykor órákon keresztül leköti őket.

Hiszem, hogy az általam alkalmazott módszerek jelentősen hozzájárulnak a tanulók olvasási készségeinek fejlődéséhez, a történetek befogadásához és az olvasás megszerettetéséhez a digitális korunk által támasztott kihívások közt.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top