Az első mesémet 9 éves koromban írtam, két évvel azután, hogy balett tagozatos kisdiák lettem. A tanító néni a mágneses táblára rakosgatta ki az egyes fejezeteit, az osztálytársaim pedig a tízperces szünetekben lelkesen el is olvasták azokat. A mozgás/a tánc, az írás és az olvasás szeretete többféle műfajon keresztül kísérte végig az életemet, míg végül visszakanyarodtam oda, ahonnan indultam: a klasszikus baletthez és a mesékhez.
Újra meséket írok (és mondok), de immár pedagógusként, hogy az olvasási nehézséggel és diszlexiával küzdő gyerekeknek egy különleges mesés-táncos programon keresztül megmutassam: igenis lehet élmény az olvasás, és ez az élmény számukra is elérhető. Délutánonként tehát rendszeresen az általam teremtett Betűbirodalomban kalandozunk a hozzám érkező tanulókkal, akik ezeken a kiscsoportos foglalkozásokon úgy gyakorolhatják az olvasást, hogy valójában észre sem veszik – így hát örömmel tartanak velem, és húznak a lábukra balettcipőt, hogy aztán Betűbirodalom kapujában megküzdjenek a bebocsátásért.
Ebbe az egyedi programba összecsomagoltam mindazt a sokrétű tudást, amit a balett tagozatos gyermekkoromtól kezdve az írói szárnypróbálgatásaimon keresztül a bölcsész vénámmal nyelvész-pszicholingvistaként adni tudok. Az írás mindig is terápia volt számomra. Most már elmondhatom, hogy nemcsak magamnak, hanem másoknak is tudok vele segíteni. De idáig hosszú út vezetett… Messziről indultam, sokfelé bolyongtam, nagy utat bejártam – mondhatnám mesei nyelven. Végül, egy lelki-szakmai krízis kellős közepén magam is elvégeztem egy meseterápiás pedagógus-továbbképzést. A képzés során komoly önismeretre tettem szert. Itt döbbentem rá arra, hogy amint kedvenc mesém főhőse, Dorothy is mindvégig magán viselte varázscipellőit Óz birodalmában a kalandozásai során (csak épp nem tudta, hogyan kell azokat használni), ugyanígy van nekem is saját „balettcipőm”, csak mernem kell kilépni vele életem színpadára. Ettől a pillanattól kezdve nem volt megállás: így született meg lassanként (és formálódik a mai napig) a Betűbalett című saját mesém, amelynek segítségével ma már egy teljes tanéven keresztül segítem a gyerekek olvasástanulását.
A mai gyerekek gyakran azért is boldogulnak nehezen az írott nyelvi készségek elsajátításával, mert a betűkkel való megismerkedéshez fontos részképességeik hiányoznak: a saját testük ismerete, a nagymozgásaik koordinációjának készsége, zavart a beszédészlelésük, hiányzik a fonológiai tudatosságuk. Mindezt súlyosbítja, hogy túl sokat ülnek és túl keveset mozognak, túl sokat fogyasztanak képernyőt és túl keveset hallgatnak élőbeszédet. Éppen ezért a mesés-betűbalettes foglalkozásaimon a problémák gyökerét gyógyítjuk: a mesebeli Betűbirodalom balettozó betűivel együtt a klasszikus balettból kölcsönvett mozdulatokkal a saját testünkön formázzuk meg az egyes betűk alakját, miközben hangoztatjuk is azokat, egymás mellé állítjuk, sorba rendezzük őket – így valósul meg a diszlexia hátterében kimutatható beszédészlelési részfolyamatok zavarainak korrekciója, illetőleg a fonológiai tudatosság kialakítása. Nagy hangsúlyt helyezek arra is, hogy a történeteimbe olyan szálakat is beleszőjek, amelyekről meseterápiás céllal is lehet beszélgetni, amelyeken keresztül ezek a gyerekek maguk is részeseivé válhatnak a mesének, avagy magukévá tehetik mindazt, amit a mesék mintázatokon keresztül nyújtanak nekik: ön- és társismeretet, szociális értékeket, megküzdési módokat, kommunikációs példákat. Ennek megfelelően Betűbirodalomban találkozunk például cserfes betűvel, akinek be nem áll a szája, de olyannal is, aki nehezen tud megszólalni, soványabb és ducibb betűkkel, szorgalmasabbakkal és lustábbakkal, sőt, van autista betűnk, hallássérült, gerincferdüléssel táncoló…, és olyan is, aki már kissé öregecske, de azért még mindig kitartóan gyakorolja a saját balettgyakorlatát. Alkalomadtán pedig a sajátomon kívül a világ mesekincstárából válogatott más mesékkel is megkínálom a gyerekeket, az épp aktuális témánkra, vagy az általuk hozott problémákra rezonálva.
Egy ideje egyébként már nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is rendszeresen mesélek, ugyanis módszeremet akkreditált pedagógus-továbbképzés formájában kollégáimnak is továbbadom. Célom, hogy országszerte (vagy akár országhatárokon túl is) minél több kisgyermek lehessen részese egy olyan mesevilágnak, amelyben kalandozva (vagyis balettozva) a könyvek és az olvasás szeretete az ő életüket is maradandóan átalakíthatja.
