Alulírott István Csilla 1991-től a Kemecsei Hétszínvirág Napköziotthonos Óvodában, majd 2012. szeptember 01-től 2017 09.01-ig a Nyíregyházi Eszterlánc Északi Óvoda Napsugár tagintézményben dolgoztam óvodapedagógusként, majd intézményvezető-helyettesként a Nyíregyházi Eszterlánc Északi Óvoda Székhely intézményben. Jelenleg a Nyíregyházi Búzaszem Nyugati Óvoda Benczúr téri Tagintézményében dolgozom óvodapedagógusként.
Az óvodapedagógusi pályafutásom során mindig sok energiát fektettem az ismeretek naprakészen történő alkalmazására és a továbbtanulásra, melynek során több szakirányú akkreditált továbbképzésen vettem részt. Szakmai látásmódomat igyekeztem a kölcsönösség alapjaira építeni.
Majd két évtizedig nevelési szemléletemre a javító, kompenzáló, korrekciós szempont volt a mérvadó. Ha végiggondoljuk, a gyermek bekerülésekor az óvodában anamnézist töltetünk ki a szülőkkel. Féléves megfigyelés után elkészítjük a gyermek fejlettségét diagnosztizáló dokumentumokat, majd kiemeljük azokat a képességeket, melyek területén elmaradás van. Aztán fejlesztési tervet készítünk, egyénileg elkezdjük a gyermeket tanítgatni. Erre igen sok fejlesztő játék áll az óvodapedagógusok rendelkezésére. S néha túlzott gyakoroltatással, csak a javításra koncentrálva próbálunk eredményt elérni. (Igen sok pályázati lehetőség is e pedagógiai gondolkodást népszerűsíti). Így nem véletlen, hogy elhatalmasodott a pedagógiai gondolkodásban a hibakereső, prevenciós szemlélet.
Mekkora fordulat lenne pedagógiai gondolkodásunkban, gyakorlatunkban, ha a gyermekeket nemcsak hátrányaik, deficitjük alapján gondoznánk, hanem a legjobb tulajdonságukra, adottságaikra, és fejlesztésüket is ez alapján, tehát erősségeikre alapoznánk!
2014. április 10-én sikeres államvizsgát tettem a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézet Tehetségfejlesztő szakán, ahol ezek a gondolatok megerősítést nyertek bennem.
Sokéves óvónői pályám során megfigyelhettem olyan gyerekeket, akik valamiben különböznek, eltérőek társaiktól. Például már igen korán (3-4 éves korban) fejlett szókincs, szóhasználat jellemzi őket, meglepő nyelvi kifejezéseket, fordulatokat használnak, gazdag képzelőerővel bírnak.
A felnőtt társadalomban sokszor megfigyelhetjük, hogy nem mindig a legintelligensebb, legokosabb emberekből lesznek vezető beosztásúak, hanem azokból, akik „vezetni tudnak”. A legtöbb szakember egyetért abban, hogy az eredményes vezetőknek diplomáciai érzékkel, konfliktuskezelési képességgel, motiváló képességgel és a csapatban dolgozni tudás képességével kell rendelkeznie. Ugyanakkor nagyon fontos a megfelelő döntésképesség, a feladatok jó leosztása, kockázatvállalás, stratégiai gondolkodás és önbizalom. Azért, hogy az „én-hatékonyság” érzése kialakuljon és fennmaradhasson, minél korábban kell figyelmet fordítanunk azokra a személyiségformáló játékokra, tevékenységekre (zene, tánc, mese), amelyek az önismeret, empátia képességét, stresszoldást, kreatív gondolkodást, kreatív konfliktusmegoldást célozzák meg feladatul. Mindenképpen a pozitív énkép kialakításának alapjait kell, hogy lerakjuk. Az „alapok lerakásához” viszont nekünk, óvodapedagógusoknak is olyan képességek, személyiségjegyek birtokában kell lennünk, amelyek ezeket a folyamatokat beindítják.
Napjainkban a világ gyorsabban változik, mint valaha. Ebben a változó és felgyorsult világban a gyermekének jót akaró szülő már aligha képes eldönteni, mire is szocializálja a gyermekét, mi vár rá 15-20 év múlva, amikor is egy hosszú tanulási folyamat végén kilép a nagybetűs életbe. A legtöbb, amit tehet a szülő, ha a változásokhoz való alkalmazkodásra tanítja meg a gyermekét. A családi élet hiányosságai egyre szembetűnőbbek: a gyerekek életéből „eltűntek” a nagymamák is, hiszen még a legtöbbjük aktív korú, dolgozni jár. A csoportomba járó gyerekek többségének nincs testvére sem. Ezért, bár még mindig elsődleges szerepet tulajdonítunk a családnak, de egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az óvodában, az érzelmi élet fejlesztésére. Ráadásul a szülők részéről is megfigyelhető bizonyos elvárás az óvodával szemben: látni, követni kívánja, hogy gyermeke megkapja-e a maximális törődést, amit ő szülőként nem tud megadni.
A helyzet javulása csak akkor várható, ha mi, óvónők próbálunk új utakat keresni, merünk változtatni, új módszereket kipróbálni, esetleg innovatív módon a saját „képünkre” formálni. A szülők részéről pedig ellenőrzés helyett együttműködést remélünk. Természetesen ez csak akkor lehetséges, ha ők is észreveszik azokat a változásokat, amelyek a gyermekük fejlődését szolgálják. Ez a mi felelősségünk!
Ha:
elfogadjuk őt olyannak, amilyen;
biztosítjuk bizalmunkról minden cselekedetében;
elnyerjük bizalmát;
erősítjük öntudatát;
elismerjük teljesítményét, igyekezetét;
társai felé irányítjuk;
társai előtt is értékeljük igyekezetét;
a szabad játék során apró lépésekkel, komplex módon tervezzük képességeinek fejlesztését;
kihasználjuk erősségét, s kedvező adottságaira építünk,
akkor meggyőződésem, hogy érzelmileg kiegyensúlyozott gyerekeket nevelünk. Hiszem, hogy a melegségben, szeretetben felnövő gyerekek jobban átvészelik az élet viszontagságait.
István Csilla
Óvodapedagógus
