„Egyszer régen, nagyon régen
Kint jártam a mese réten,
Ahogy keltem, ahogy jártam,
Tudjátok, hogy mit találtam?
Semmi mást, csak egy mesét!
Kezdhetem az elején?”
Közel harminc éve dolgozom óvodapedagógusként Zágonban.
Hiszem, hogy a mese nemcsak szórakoztat, hanem formál, tanít és gyógyít is. A mindennapjaim része, hogy a gyerekeket meséken keresztül segítsem eligazodni a világban, megérteni az emberi érzéseket, kapcsolatokat és értékeket.
Minden nap mondok mesét a gyerekeknek A népmesék különösen közel állnak hozzám, mert bennük ősi bölcsesség, erkölcsi rend és lelki erő rejlik. Ezek a történetek lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekek a jót és a rosszat, a bátorságot és a félelmet, a segítőkészséget és az önzést megélhessék, feldolgozhassák és belső világuk részévé tegyék.
A mesélés számomra nem csupán egyszerű tevékenység, hanem varázslat. A mesemadár szárnyán közösen repülünk a gyerekekkel a képzelet birodalmába, ahol minden lehetséges, és ahol a fantázia teremtő ereje segíti a lelki fejlődést. A mesemondást mindig különleges rituálé kíséri: gyertyát gyújtunk, mondókát mondunk, és megszólítjuk a mesemadarat. A mese során nemcsak hallgatókká, hanem részeseivé válunk a történetnek: együtt érzünk, nevetünk, szárnyalunk.
Úgy érzem, a mesélés nemcsak a gyerekek, hanem a pedagógus számára is lelki táplálék. Minden alkalommal, amikor mesét mondok, újra és újra megtapasztalom, milyen ereje van a kimondott szónak, az élő hangnak és a közösen átélt csodának.
Tervem a jövőre, hogy még nagyon sokáig részese legyek ennek a csodának, és sok-sok gyereket ismertessek meg a mesék elbűvölő világával.
