Szia, kedves Moderátor BB! Nem szólíthatnánk a valódi neveden?
Hát maximum a keresztnevemen, a teljeset nem árulnám el: Barbinak hívnak. Annyit még elmondhatok, hogy 34 éves vagyok, Budapesten élek, és vannak gyerekeim, úgyhogy volt hol beletanulni a konfliktuskezelésbe…
De miért ez a nagy titokzatoskodás?
Mert nem a személyem a fontos, sőt egy ilyen munkában kifejezetten az a jó, ha az ember inkább a háttérbe húzódik. Különben sem vagyok egy magamutogató ember.
Oké, mesélj a fórumról! Miért kell ide egyáltalán moderátor?
Minden helynek vannak írott és íratlan szabályai, amiket a közösség tagjai elfogadnak: nekem az a dolgom, hogy ezeknek érvényt szerezzek. Például ha van egy kismamás beszélgetés, és egyszer csak felbukkan valaki, aki teleszórja a képernyőt a reklámjaival, akkor ezzel tönkreteszi a többiek szórakozását. Az én feladatom, hogy töröljem az efféle tartalmakat és kitessékeljem a fórumról a szemetelőt.
Meg ott van az is, hogy ahol sokan vannak, ott olykor nagy veszekedések is keletkeznek. Na, ha valakinek ilyenkor eldurran az agya, annak én szólok, hogy higgadjon le egy kicsit, mert ez így nem megy. Szóval egy kicsit pszichológus is vagyok ilyenkor. Jó adag türelem, meg humorérzék is kell ehhez, különben nem lehet jól csinálni.
Mi az, amiért érdemes?
Ott van például az a fiatal fiú, aki kilátástalan helyzetbe került a beteg édesanyjával együtt. Albérletben laktak és a tulajdonos ki akarta őket tenni tél közepén. Utolsó szalmaszálként a fórumozóktól kért segítséget. És lám, vannak csodák: a fórumozók példátlan összefogásának köszönhetően több ruha- és élelmiszercsomagot kaptak, sikerült nekik új albérletet keresni, és egy kedves hölgynek még arra is volt ideje és energiája, hogy egy tepsi frissen sült süteményt is vigyen a fiúnak és az anyjának.
Ilyen jó fejek a fórumozók? Akkor te is biztos sokukkal barátkozol, nem?
Csak óvatosan. Nem lehetek elfogult. Viszont az biztos, hogy rengetegféle ember van itt. Vagy inkább azt mondanám, hogy mindenféle. És mindenről beszélnek, de őszintén: még nem találtam olyan kulcsszót a keresőbe írva, ami nem adott ki találatot. A napokban például megláttam a „gumikacsa” szót a keresőben: valaki a sárga gumikacsáját kereste a fórumon, hátha látta valaki… Szóval van sok lököttség is azért. Máshogy lököttség szerintem az, amit sosem értettem: például hogy valaki az egészségügyi panaszaira itt vár választ ahelyett, hogy orvoshoz menne. Szívem szerint ilyenkor mindig beírnám, hogy inkább forduljon orvosához, gyógyszerészéhez. Mindenesetre amióta moderátorkodok, sokkal többet tudok a világról, mint előtte.
Ezt hogy érted?
Olyan témák jönnek szembe, amikről nem is álmodtam volna. Mondok egy példát csak a mai napomból: reggel beleshettem a külföldön élő magyarok hétköznapjaiba, mindennapi életük nehézségeibe, láthattam, hogy mennyire más az élet a határon túl. Érdekes volt például olvasni, hogyan él egy magyar, aki egy ausztráliai farmról fórumozik. Meg hogy sokszor ugyan könnyebb az élet, de a honvágy elég kínzó tud lenni, és gyakran a fórum az egyetlen hely, ami ezt enyhíteni tudja egy rövid időre.
És ezekről otthon is mesélsz, a családodnak például elmondod a legérdekesebb sztorikat?
Időnként felolvasok a férjemnek egy-egy olyan hozzászólást, amin jót nevettem vagy kiakasztott. Egyébként először ő sem tudta, milyen munkát találtam, és komolyan féltett, mert tudja, hogy hajlamos vagyok a szívemre venni a dolgokat. Viszont mára megnyugodott, hogy nem emberevőkkel van dolgom, és azóta többször is elmondta, milyen jó dolgom van, akár ő is szívesen moderátorkodna. Pedig szerintem ez alapvetően nőnek való munka.
Hogyhogy?
A férjem például kikészül attól, ha egy levél öt sornál hosszabb, és azt se hinném, hogy kibírna akár egyetlen estét is különböző babás-mamás, szerelmes topikok böngészésével…
Te szoktál fórumozni?
Erre inkább nem felelnék. Mindenkinek a fantáziájára bízom.
Ezt igennek vettem! Mik a kedvenc témáid?
Leginkább ami szokatlan, nem mindennapos. De van úgy is, hogy mint anyuka, egyszerűen nem tudom kihagyni, hogy ne írjam le a véleményem gyerekneveléssel kapcsolatban. A politika az egyetlen, aminél még soha nem éreztem késztetést, hogy hozzászóljak.
