Mindenaminő cikkek

Aranyanyu-együttműködés 2012

Ahogyan 2012-ben, úgy idén is útnak indítja a Richter Gedeon azt a programját, amely a szakterületükön vagy csak a környezetükben lelkes, áldozatkész és segítő nők elismerésére jött létre.

A tavalyi nagy sikerű kampány után természetes volt a folytatás, ahogy az is, hogy a nemes kezdeményezés népszerűsítésében ismét a Nők Lapja Café és a Sanoma lesz a Richter partnere.

Az Aranyanyu-díj nem más mint a Richter és a Sanoma missziója a nőkért. Célja az egészségügyben és a pedagógusként dolgozó nők munkájának elismerése. Ők azok a köztünk élő hősnők, akik nap mint nap gondoskodnak rólunk, családjainkról és közösségeinkről. A jelölőknek egy személyes élmény leírásával kell bemutatniuk az általuk hősnőnek tartott pedagógust, orvosnőt vagy egészségügyi dolgozót, a történetben meg kell jelennie az elismerésre ajánlott Aranyanyu odaadásának, személyiségének, hivatása melletti elkötelezettségének.

A médiapartnerség mellett a Sanoma is részt vett a díj megítélésében. Az együttműködés központi eleme a Nők lapja Café volt és lesz idén is.

A piacvezető női portál

A legszorosabb, és így leghatékonyabb szerkesztőségi együttműködés

– A verseny meghirdetésétől kezdve a díjátadógáláig beszámoltunk a kampány minden fontos állomásáról, így az informáláson túl folyamatosan napirenden is tartottuk a témát.
– A nők megbecsülésének előmozdítása olyan közös cél volt, amelynek érdekében kiemelt erőforrásokat mozgósítottunk: külön, a napi szerkesztőkkel együttműködő újságíró foglalkozott a témával, biztosítva, hogy a nyitóoldalon, a saját rovatoldalon és más gyűjtőoldalakon egyaránt megjelenjen a kampány.
– Nemcsak a kampány során készült anyagokban, hanem tematikailag kevésbé kapcsolódó, de a legnépszerűbb női témákat feldolgozó cikkekben is figyelemfelhívó és szavazásra buzdító kommunikációs üzenetekkel lelkesítettük a napi több százezres olvasótáborunkat a jelölésre, majd a szavazásra.
– Még a közjegyző szerepét is bevállaltuk: saját eszközeinkkel garantáltuk a kampány objektív és kiegyensúlyozott lebonyolítását, így külön odafigyeltünk arra, hogy minden jelölt azonos mértékű médiamegjelenést kapjon.
– Nem értük be a médiapartneri szereppel: saját díjat ajánlottunk fel, így az egészségügyben vagy pedagógusként dolgozó nők közül kiválasztottuk azt, aki a Nők Lapja Café különdíjának örülhetett.

Rovatszponzoráció

A piacvezető női portál

A leglátogatottabb női oldalon futó 11 hetes önálló rovatszponzoráció a kampány fő kommunikációs csatornája volt.

111 ezer felhasználó 329 ezer alkalommal tekintette meg a felülethez tartozó megjelenéseket.

Rovatszponzoráció

kampány átlag CTR 5,73%

közel 19 ezer CT az önálló szponzorációból

Az önálló szponzoráció nyitó oldalán található 300×600 banner kimagasló 1,79%-os CTR-t ért el.

A szavazó oldal statisztikája

A két hetes időszak alatt összesen 136 718 alkalommal jelent meg az oldal.

A piacvezető női portál

Összesen 88 631 szavazatot adtak le a látogatók.

Rovatszponzoráció – cikkolvasottságok

„A világ közepe otthon van” – Krizsó Szilvia az anyaságról 20 269
Lezárult a szavazás: megvannak az idei Aranyanyuk 15 698
Ki legyen az év Aranyanyuja? Ma még szavazhatsz! 11 422
Mert ők tényleg megérdemlik: szavazz az Aranyanyukra! 17 984
Példaértékű sorsokba láttam bele 11 018
Mindenkinek van Aranyanyuja 15 523
Hírességek az Aranyanyuk nyomában 13 382
Dobó Kata a húgát jelölné Aranyanyunak 16 933
Gyógyír a léleknek: Dobó Kata és Nagy Tímea legkedvesebb Aranyanyu-történetei 10 220
Dobó Katát és Nagy Tímeát is megríkatták az idei Aranyanyu-jelöltek 25 838

Összesen 50 db cikk jelent meg.

Bannermegjelenés

A piacvezető női portál

Támogató bannermegjelenésekkel tereltük a látogatókat a rovatszponzorációra.

Szerkesztőségi megjelenés

A piacvezető női portál

A piacvezető női portál

A piacvezető női portál

A teljes kampány összefoglalása

A három hónapos kampányidőszak alatt…

…1,4 millió felhasználó találkozott a Sanoma portfólióban a kampánnyal
…10,3 millió alkalommal jelentek meg a kreatívok
…50 db cikket írtunk a témában
…136 718 alkalommal jelent meg a szavazó oldal és 88 631 szavazatot adtak le a userek
…17 166 átkattintás érkezett a 10 millió AV-s támogató csomagra
…az NLC önálló rovata 329 120 alkalommal jelent, 18 919 CT érkezett rá

KÖSZÖNJÜK A FIGYELMET!
Bővebb információért keresse
Sanoma-kapcsolattartóját!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top