Alkonyat
Ha vámpír a kedves
Első blikkre talán felhúzod a szemöldököd, hogy mi lehet a baj Edward (Robert Pattinson) és Bella (Kristen Stewart) romantikától túlcsorduló szerelmével, pedig egy klasszikus elnyomó kapcsolatról van szó. A lány az elején önbizalomhiányos, a fiú pedig érzékelteti, hogy egy felsőbb kaszthoz tartozik, úgyhogy már annak is örülhet, ha egyáltalán szóba áll vele. A lányt kifejezetten az vonzza Edwardban, hogy titokzatos, és az élet veszélyes mellette, ami abból is látszik, hogy Jacob után is csak az után kezd érdeklődni, miután kiderül a fiúról, hogy farkasember. Edward később megpróbálja elszeparálni Bellát a családjától és a barátaitól, hogy csak vele és az ő családjával lehessen, és mindenben tőle függjön, ami szintén régi trükk az elnyomó kapcsolatokban: elvágni a szálakat, hogy ne legyen senki, akihez segítségért fordulhat. Nagyjából hasonló elvekre épül az Alkonyathoz ezer szállal kötődő A szürke ötven árnyalatában bemutatott románc is.
Edward később megpróbálja elszeparálni Bellát a családjától és a barátaitól
Az ördög Pradát visel
Örülj, ha a főnököd lábtörlője lehetsz!
Bántalmazó kapcsolat nemcsak egy nő és egy férfi között, hanem akár két nő között is simán előfordulhat, amire tökéletes bizonyítékot jelent a magazinfőszerkesztő, Miranda Priestley (Meryl Streep) és az asszisztense, Andy Sachs (Anne Hathaway) közti viszony. Miranda soha nem dicsér, viszont örömmel szid, elvárja, hogy a nap 24 órájában a rendelkezésére álljanak, és olykor szándékosan megoldhatatlan feladat elé állítja az alkalmazottját (“Szerezd meg az új Harry Potter könyv kéziratát még a boltokba kerülés előtt!”) csak azért, hogy bűntudatot keltsen benne. Lebegteti, hogy nála vannak a divatmennyországba vezető kapu kulcsai, de maximum ízelítőt ad belőle, és inkább a pokolba taszít. Andy párkapcsolata is kis híján rámegy arra, hogy megfeleljen a főnöknek, akinek képtelen bárki is megfelelni.
Elvárja, hogy a nap 24 órájában a rendelkezésére álljanak
Szolgálatkészség
A főnök, aki megaláz
Ezt a filmet inkább az angol címén (Compliance) keressétek, ugyanis nálunk hivatalosan csak a miskolci CineFest játszotta pár éve, és a nézők fele ott is kimenekült vetítés közben, annyira rossz nézni a főnöke által megalázott fiatal lányt. A sztoriban az a legdurvább, hogy igaz történetet dolgoz fel. Sandra egy nap telefont kap. A vonal másik végén egy férfi rendőrként mutatkozik be, és azt állítja, hogy a nő egyik gyorséttermi beosztottja, a fiatal és csinos Becky meglopta az egyik vendéget. Arra kéri, hogy amíg a rendőrség átkutatja a házát és a helyszínre ér, addig motozza meg és tartsa a raktárban. Ekkor a főnöknő és beosztottja között megaláztatások olyan sora veszi kezdetét, amit egyszerűen embert próbáló feladat végignézni.
…annyira rossz nézni a főnöke által megalázott fiatal lányt
Sráckor
Apa úgy issza a vodkát, mint más a vizet
Bár a Sráckor fő témáját nem az elnyomó kapcsolatok adják, a kis srác felnövéstörténetében fontos szerepet kapnak a bunkó és veszekedős nevelőapák is. Mason anyukája (Patricia Arquette) az első férjét (Ethan Hawke) még azért hagyja ott, mert felelőtlen és képtelen felnőni a gyereknevelés feladatához. Ezután a nő egy olyan férfit szeretne kifogni, aki képes eltartani a családját, és első ránézésre jó apának tűnik. A két gyerekét egyedül nevelő egyetemi professzora látszólag megfelel a kritériumoknak. Pedig ami elsőre példás szülői szigornak látszik, az valójában a vágy a totális kontrollra és egy olyan világra, ahol minden családtag pontosan azt teszi, amit ő akar. Amikor a felesége elkezdi építeni a karrierjét, a gyerekek pedig az igazi apjukhoz jobban ragaszkodnak, mint hozzá, elkezdi kicsinyes játékait családtagjai elnyomására. A végén néhány pofon is elcsattan, mégis azért sorolom őt a verbális erőszakot alkalmazók közé, mert az első pofozkodás rögtön véget vet ennek a korábban lassan rohadó kapcsolatnak.
…ami elsőre példás szülői szigornak tűnik, az valójában a vágy a totális kontrollra
Ez a fiúk sorsa
Apu vidékre költözteti a családját, majd kezdődik a terror
A Robert De Niro, Ellen Barkin és a fiatal Leonardo DiCaprio főszereplésével készült film sztorija sokban hasonlít a Sráckorban bemutatott szituációra. A legfőbb különbség, hogy a történet még az ötvenes években játszódik, amikor egy elvált anya szinte képtelen volt egyedül felnevelni a fiát, mivel a korabeli társadalom nem nézte jó szemmel az egyedülálló nőket, így félig-meddig szükségből megy hozzá furcsa udvarlójához, Dwighthoz. Dwight klasszikus bántalmazó abban az értelemben, hogy anyát és fiát kapásból az isten háta mögötti városkájába költözteti magához, ahol senkit nem ismernek, így elszakítja őket a külvilágtól. A korábbi házasságából származó gyerekeit érezhetően új felesége, Caroline fia elé helyezi, őt szinte házi szolgaként tartja. Dolgozni küldi, a munkáért kapott fizetését pedig elveszi, a felesége mégis sokáig kitart mellette, mert ott legalább biztosítva látja a mindennapi megélhetésüket. Ez az illúzió azonban itt is az első pofon (itt ezt a gyerek kapja) elcsattanásáig tart, amikor mindketten ott hagyják a korábban még verbálisan terrorizáló férfit.
…anyát és fiát kapásból az isten háta mögötti városkába költözteti
Nagy szemek
Anyu tehetséges, de ezért apunak jár a hírnév
Az elnyomók egyik bevett eszköze az önbizalom apránkénti, totális leépítése, és ebben kevesen mutatnak nagyobb tehetséget Walter Keane-nél (Christoph Waltz) ebben az igaz történetet feldolgozó filmben. Keane egy középszerű festő volt, akinél jóval tehetségesebb a felesége, Margaret (Amy Adams). Amikor látta, hogy a felesége képei jobban tetszenek az embereknek, egyszerűen azt hazudta, hogy ő festette őket. Az ötvenes évek férfiközpontú Amerikájában elhitette amúgy is visszahúzódó nejével, hogy nagyobb lehet a siker, ha a képeket az emberek egy férfinak tulajdonítják, és szép lassan ők ketten olyan hazugsághálót vontak maguk mögé, amiből már borzasztó nehéz volt visszalépni. Amikor Margaret rájön, hogy a férje igazából csak kihasználja őt, megpróbál kitörni, de a férfi mindent megtesz azért, hogy az általa kitalált elmélet fennmaradhasson, és a felesége az általa épített kalitkában maradjon.
…a férje igazából csak kihasználja őt
Nem félünk a farkastól
A megalázás módszere
Ebben a filmben az a különleges, hogy egyik zaklató fél (Elizabeth Taylor és Richard Burton) sem erősebb vagy hatalmasabb a másiknál, egyszerűen csak annyira elromlott a kapcsolatuk, hogy a legjelentéktelenebb dolgokon is képesek összekapni, és válogatott sértésekkel és régi, fájó történetek felhánytorgatásával megalázni a másikat. Lehetőleg úgy, hogy ennek más emberek is szem- és fültanúi legyenek. A Nem félünk a farkastól egyetlen hosszú, alkoholgőzös éjszaka története, amikor meghívnak magukhoz egy italra egy fiatalabb párt, és egy kegyetlen megaláztatásokkal és borzalmas vallomásokkal tarkított lélektani játszma kezdődik kettejük között, amiben egyikük sem győzhet. Gyűlölik, és lelkileg kínozzák egymást, mégis képtelenek egymás nélkül élni. Van ilyen.
…egy kegyetlen megaláztatásokkal és borzalmas vallomásokkal tarkított lélektani játszma
A Láthatatlan Monokli az NLCafé kampánya minden verbális erőszak ellen. Vegyél részt te is, és töltsd ki a tesztünket!
Zaklatás
Előléptetés kell? Vetkőzz!
A munkahelyi szexuális zaklatás a való életbeli gyakoriságához (megjegyzés a főnök részéről a beosztottjai ruhájára, dekoltázsára, fenékre csapás stb…) képest elég ritkán adja mozifilmek témáját, épp ezért okozott kisebbfajta botrányt, amikor egy ezzel foglalkozó hollywoodi film ezt éppen úgy mutatta be, ahogy az csak nagyon ritkán szokott előfordulni: itt egy nő (ő a főnök) zaklatja szexuálisan férfi beosztottját, majd megvádolja azzal, hogy a férfi zaklatta őt. A film, mondjuk, ezzel azt biztosan elérte, hogy nagy figyelem irányult Michael Douglas és Demi Moore filmbéli viszályára, és a munkahelyi szexuális zaklatás bekerült a sajtó felkapott témái közé. Egy fordított felállás esetében – bármilyen rossz ezt leírni – a dolog “megszokottsága” miatt kevésbé lett volna érdeklődő a világ.
…itt egy nő zaklatja szexuálisan férfi beosztottját
