Nevenincs2

Gésák: titkok és valóság

Legendák és mítoszok színesítik a gésákról kialakított képet, bár sokan úgy gondolják, ezek a lányok sem jobbak az örömlányoknál, akik pénzért kínálják a testüket. Egyszerre csábító és riasztó a gésák élete, de saját korlátainkon is túl kell lépnünk, hogy kicsit megismerjük őket.

A gésák különleges és érdekes szerepe

Nem csak hegyek és óceánok állnak köztünk és a japán kultúra között, hanem évszázados másként gondolkodás, valamint misztikum és előítéletek. A japán ember nem szeret idegeneket fogadni házában, viszont nagyon szeret vendégeskedni, illetve az ügyeket terített asztal mellett intézni. A háziasszony azonban hosszú évszázadokig nem volt részese ezeknek a társasági összejöveteleknek, viszont női energiák, illetve mulattatók nélkül nem élvezetes a társalgás és a hangulat, ezért a házon kívüli vendégeskedésnél gésák helyettesítették a feleségeket. A teaházakban (ocsajákban) is ezek a művészi érzékkel megáldott hölgyek képviselték a nőiességet, elsősorban bájos csevegéssel, tánccal, zenével, játékokkal szórakoztatták a vendégeket.

A gésa megtestesíti mindazt, ami a női ideállal szemben elvárás volt és elvárás még a mai napig: ő a társaság dísze és lelke. Szép és okos, mozdulatai és társalkodása elegáns, jártas a politikában, irodalomban, művészetekben, sőt még gazdasági kérdésekben is. Fellépése magabiztos és célravezető, érzelmi függetlensége miatt mindenkihez egyformán kedves. Információt nem ad tovább és vissza se mond.
Ugyanakkor a gésa a tehetős emberek luxusa is volt: feleség egy éjszakára. A gésák jól ismerték a csábítás eszközeit: fanszőrzetüket borotválták, csengővel ellátott kis golyókat helyeztek el hüvelyükben, így szórakoztatták a férfiakat, és ismerték a fogamzásgátlás különböző módszereit is.

Kimonó, fehér arc, vörös ajkak

A gésák, a prostituáltakkal ellentétben, elöl kötős kimonót viseltek, ugyanúgy, mint a hagyomány szerint a feleségek. Kezdetben a gésák férfiak voltak és csak szórakoztatással foglalkoztak, akárcsak a mai női gésák. Viszont voltak olyan évszázadok, amikor különleges szeretőként be kellett illeszkedniük a japán tradíciók közé. A szabatos és befolyásos kurtizánok hatására szigorú keretek közé szorították a gésák öltözködési szokásait és még hajdíszeik számát is megszabták. Így alakult ki, hogy szépségük kiemelésére a gésák arcukat fehérre, ajkaikat pedig vörösre festették, illetve nyakszirtjükre piros vonalat rajzoltak. A gésák felfedezték és tökéletesre fejlesztették, hogy jelenlétükben szikrázzon a levegő. Tapintható volt az erotikus kisugárzásuk és vonzerejük. A gésát nem lehetett csak pénzért megvásárolni, hanem el kellett bűvölni, mert a gésa szabadon dönthette el, hogy kivel bújik ágyba.

Mindennapok

Hanamacsiban (kijelölt városrészben) éltek és dolgoztak a gésák, akik különböző társadalmi osztályokból kerültek ki és csak személyes beajánlás alapján, bemutatás után kerültek a gésa házba (okija-ba), ahol először szolgálóként dolgoztak. A legtöbb lány 15 éves korában kezdte meg a tanulást, de voltak olyan szegény családból származó kislányok, akiket 9-10 éves korukban adoptáltak és családjuk tetemes összeget kapott utánuk. Ezt az összeget a felszabadult gésának vissza kellett fizetni az okija-nak. A gésa jelölteknek (maikoknak) nem csak a viselkedési és öltözködési szabályokat, szokásokat, rítusokat kell megtanulni, hanem jártasságot szereztek különböző művészetekben és tudásukat szigorú vizsgákon bizonyítaniuk is kellett. A maikoknak el kellett érniük, hogy egy idősebb gésa (oneszan) megkedvelje és pártfogásába vegye őket, gyámkodjon felettük, mert a gésák tanulásának alapja a megfigyelés és utánozás volt.

Fontos pillanatok

Mint minden lány, a gésa jelölt életében is fontos esemény volt a szüzesség elvesztése, bár a maikoknál egészen más okokból, hiszen az ő szüzességüket árverésre bocsátották. A maiko számára nővére (oneszan) egy tucat férfit választott ki, akiket a gésa jelölt megajándékozott egy ekubo nevű süteménnyel, és akik ezután a teaház vezetőjénél licitálhattak a maiko szüzességére (mizuagéjára). Az vehette el a lány szüzességét, aki több pénzt ígért. Hosszú tanulás és szigorú vizsgák után a gésa 5-6 évet töltött a gésa házban és ez alatt az idő alatt leszolgálta mindazt, amit az okija rá fordított – mind anyagilag, mint érzelmileg. Ezután szabaddá vált és maga irányította életét, amelyben fontos szerepet kaptak törzsvendégei és pártfogói, akik anyagilag támogatták.

Gésákról elnevezett golyók

A gésáktól fontos leckéket vehetünk nőiességből – még akkor is, ha életünk teljesen más mederben folyik -, hiszen mi is ugyanazt szeretnénk, mint ők: elcsábítani a férfiakat, és ők egész életükben erre készültek, majd ezzel foglalkoztak. Ötvözték saját egyéniségüket a hagyományokkal és a szokásokkal, képesek voltak egyszerre a szoba díszei és buja szeretők lenni.

A gésákról elnevezett, fonallal összeerősített, apró súlyokkal ellátott két golyót nem csak a férfiak felajzása és szórakoztatása miatt helyezték hüvelyükbe. A gésa golyók rendszeres használata a mai nők számára is igen kedvező, mert növeli a szeretkezés élvezeti fokát mindkét fél számára, segít megérezni a hüvelyi orgazmus ízét. A hüvelyizomzat erősítésén kívül, a húgycső és a végbél izomzata is fejlődik. Ezek az izomcsoportok igen kis figyelmet kapnak fiatal éveinkben, pedig rendszeres karbantartásukkal sokáig megőrizhetjük nőiességünket az élet minden területén, és saját egyéniségünket összekapcsolhatjuk a gésák tudásával.

[keretes]
Arthur Golden felkavaró könyvet jegyzett le Egy gésa emlékiratai címmel. Egy japán gésa mesélt életéről attól kezdve, hogy 9 éves korában bekerült egy gésa házba és kemény harcok árán gésává vált. A megható könyvből film is készült, amely várhatóan idén márciusban kerül a mozikba.

[keretes]
Hogyan kell használni a gésa golyókat?
Helyezd az egyik golyót hüvelyedbe, majd szorítsd össze a medencefenék izmait és próbáld meg bent tartani. Ezt a gyakorlatot csináld meg naponta kétszer, legfeljebb 10-15 percig. A hatás már két hét múlva érezhető. Ha a golyót sikerül bent tartanod és nem csúszik ki, elkezdheted a gyakorlatot két golyóval, ahogyan a gésák is csinálták. Három hónap után már nem kell

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése