Pár óra a Riviéra…

Legalább is a Makarska Riviéra biztosan, ahová szinte végig autópálya vezet. Azonban az utazást nem tanácsos elsietni, mert útközben is akadnak olyan látványosságok, amelyek kalandot és élményt ígérnek.

Nagyjából 10 óra autózás a fővárosból, és már ott is süttetheted a hasad a horvát tengerparton. Túlságosan sietni mégsem érdemes, hiszen olyan látványosságokat mint a Plitvicei tóvidék vagy a Krka-vízesés, vétek lenne kihagyni. Mindkét hely közelében bérelhető szállás, így nem kell rohanni, és akár egy egésznapos program keretében is megtekinthetők a meseszép tavak vagy a vízesések. A Plitvicei-tavak Horvátország sík- és hegyvidéki részének találkozásánál, Zágrábtól 140 km-re délre fekszenek. A tavak mentén több kilométer hosszú gyalogösvény várja a látogatókat, a tavak felett pedig fából készült hidakon lehet átkelni. Hasonlóan nagy élményt kínál a Krka-vízesés, amely Šibeniktől mintegy 15 km-re (Lozovac felé) található. Skradin városában érdemes megszállni, ahonnan félóránként visz hajó a nemzeti park bejáratához, de akár autóval is megközelíthető. A hegyekből alázúduló folyóból kialakult vízesések egy tóba gyűlnek össze, amelyben fürdeni is lehet. A sétányok mentén árusok kínálják a helyi különlegességeket, olívát és fügét, így adva ízelítőt az ország csemegéiből.

Baška Voda
Makarska előtt 8 km-el fekszik a partszakasz talán legnépszerűbb üdülővárosa, Baška Voda. Itt különösen azok érezhetik jól magukat, akik szívesen hódolnak a vízi sportoknak, hiszen a több kilométer hosszú kavicsos strandon a wakebord-tól a tenger ejtőernyőről való megtekintéséig sok minden kipróbálható. Hegymászóknak és amatőr barlangkutatóknak kedvez a Biokovo hegység, amely egyben természeti park is.

Makarska város
Makarska a közel hatvan kilométer hosszan elnyúló, makarskai riviéra legnagyobb és egyben legjobban nyüzsgő városa. Az éjszakai élet is itt a legintenzívebb, itt a környező üdülőhelyeken lakók is találhatnak esti szórakozási lehetőséget. Aki könnyed kulturális programra vágyik az intenzív strandolás közepette, ellátogathat az Adria-part gyűjteményeként számon tartott Kagylómúzeumba. Makarskából rengeteg hajókirándulás is indul (például Hvar, Brac és Korcula-szigetekre), amire a szállodákban, vagy különböző tengerparti standokon lehet jelentkezni, és általában hallakomával egybekötött egésznapos programot kínálnak. Amit valóban vétek volna kihagyni az Bol Zlatni Rat-ja, másnéven az Arany Szarv. Horvátországi prospektusokon gyakran találkozni a többszáz méter hosszan benyúló kavicsos strand képeivel, amely az egyik legnaposabb horvát sziget, Braè déli oldalán fekszik. Méltán nevezik a horvát Adria legkáprázatosabb strandjának.
Tuèepi
A következő üdülőhely Tuèepi, mindössze 4 km-re fekszik Makarska várostól. Napközben a strandok népesülnek be, estére pedig a part mentén húzodó teraszok és éttermek. Többek között itt lehet megkóstolni a környék legfinomabb óriás palacsintáját, amit a hullámok morajlása közepette papírtálcáról elfogyasztani a legromantikusabb.

Podgora
Tovább haladva Dubrovnik felé Podgorában lyukadunk ki. Makarskától távolodva egyébként egyre nyugisabb települések váltják egymást, Podgora nagyjából átmenetet képez a nyüzsgés és a nyugalom között. Mivel a víz viszonylag sekély, kisgyerekes családoknak is ajánlott ez a partszakasz.

Igrane
Őt követi Igrane, egy tipikus dalmát üdülőfalu, ahol nagyokat lehet sétálni a tengerparton, a golf-kedvelők pedig minigolfpályán próbálgathatják magukat. A település egyébként egy kisebb félszigeten terül el, és másfél kilométeres stranddal büszkélkedhet.

Živogošæe
Igrane után érkezünk a kimondhatatlan nevű, de roppant hangulatos Živogošæe-ba, amely a környék egyik legrégebbi helysége. Különösen azoknak ajánlott, akik valóban pihenni érkeztek ide, mert itt a parton nincs jelentős éjszakai élet, maximum a helység egyetlen nagy szállodájában. Kisebb hajót itt is lehet bérelni, amellyel a kalandvágyók a környező szigetekre kirándulhatnak. Érdemes felkutatni Drvenik irányába a nyugis öblöket is, ahol élmény felderíteni egy viszonylag háborítatlan partszakaszt.

Drvenik
Végül, de nem utolsó sorban Makarstkától 29 km-re délre található a mindössze 500 lakosú Drvenik, ahol sok kis öböl és egy homokos strand található. A helyi borpincék és éttermek az ínyenceknek kedveznek, hiszen itt a dalmáciai ételkülönlegeségeket házi termésekből és friss halból készítik. Aki viszont nyüzsgős, pörgös helyen szeretné tölteni nyaralását, ne itt keressen szállást.

Nyár Horvátországban
– A legmelegebb évszakban a levegő hőmérséklete elérheti a 38°C-t is, a tenger felszínének hőmérséklete 26°C-os.
– A főszezon (július, augusztus) a szórakozást, mozgalmas életet kedvelő vendégek számára előnyös, míg a kora ősz a csendes pihenést kedvelő vendégeknek nyújt ideális lehetőséget.
– 11 és 15 óra között ajánlott inkább az árnyékban pihenni, és egész nap a megfelelő napvédelemről gondoskodni.
– Horvátország szinte valamennyi szálláshelyén szombaton van turnusváltás! Főszezonban, szombati napon a közlekedésben fennakadások lehetnek, a kisebb utakon több órás dugók alakulhatnak ki. Privát utazóknak javasolt ettől eltérően alakítani az indulást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top