Nevenincs2

A mi kincsünk!

Tengerünk ugyan nincs, de azért víz-ügyben igenis van, mire büszkének lennünk: a Föld ásványvízkészletének hetven százaléka nálunk található, a Kárpát-medencében!

– Kiváló minőségű vizek – szögezi le Ferencz Annamária, aki egyik ügyvezetője a Mohai 1374 Kft.-nek, amely birtokolja a kevés, még magyar kézben lévő ásványvízmárkák egyikét. Az ember azt gondolná, egy marketingszakember csak a terméket látja, és lehet, hogy az esetek nagy részében ez így is van, de Annamáriánál nem! Amikor a fiatal csapat, melynek ő is a tagja, átvette a mohai forrás vezetését, Annamária levéltárakat bújt, történelmi források után kutatott. És persze rászokott a finom, selymes ízű vízre, így ő a vizet nemcsak prédikálja, issza is lelkesen.
– Komoly szakértői háttér erősítette meg, hogy a mohai forrást nem véletlenül nevezték az emberek évszázadokon át Áldott-kútnak, kiváló összetételű, kalciumban és magnéziumban gazdag víz. Előbbi a csontrendszer, utóbbi az izomfejlődés miatt fontos. Már tudom, milyen nagy jelentősége van annak, hogy mit és mennyit iszom, figyelek is erre, és elbűvöl, hogy mennyi újat tanultam a vízről általában meg a mi vizünkről is. A neve kiegészült egy évszámmal – 1374 –, ekkor említették először a forrást a dokumentumok. A mohaiak is örültek nekünk, mindig büszkék voltak a kincsükre, és biztosan az is számított, hogy látták rajtunk: beleszerettünk!
Annamária szegedi lány, úszott, kajakozott, a férjével búvárvizsgát is tettek már, kétéves kisfiukkal, Marcival zömében a Balaton mellett töltik a napokat, onnan Moha is közelebb van. Jó hallgatni, ahogy büszkén sorolja, hogy a mohai víz egykor aranyérmes lett a brüsszeli világkiállításon, fogyasztotta a császári udvar is, vitték Egyiptomba, Konstantinápolyba. Most lépésről lépésre haladnak, üzletláncokkal tárgyalnak, egyszerre őriznek és újítanak.

A témáról bővebben a Nők Lapja augusztus 2-án megjelenő 31-es számában olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top