Nevenincs2

Nem banyakór a klimax

A köztudatban a klimax egyenlõ a hisztis nõvel – megjegyzem nincs ez másképp a menstruáció és az idegbetegség társítsánál sem. Ennek ellenére nem emlékeztem arra, hogy anyám a szokásosnál idegesebb lett volna a változó korban.

Amikor megkérdeztem annyit mondott: hát ez is a természet rendje, el kell fogadni. A dolog ugyan nem ilyen egyszerű, de érdemes tudni vannak kultúrák, ahol a már nem termékeny nő megszabadulva a havi tisztátlanságtól a közösség bölcsévé válik.
Molnár Barbara
Rajta van a banyakór – hányszor lehet ezt ha hallani, ha egy ötvenéves nő éppen nyűgösebb napját éli, vagy felidegsítte magát valamin. Igaz fiatalabb korban az ember meg azért hülye, mert „biztosan megjött neki“. Vagyis a menstruáció megléte illetve elmaradása egyenlő az idegrohammal. Azt gondolom nem állunk jól az empátiát tekintve. (A terhességet csak azért nem soroltam ide, mert azzal elfogadóbb a társadalom, ha valaki éppen hatalmas pocakkal és vörös fejjel ordít, nem mondják, hogy meghülyült a terhességtől, csupán annyit: drágám neked most nyulgalomra van szükséged.) A közös annyi, hogy testünk hormonháztartása folyamatosan – havonta, terhességenként és életkorokként – változik. És ennek vannak testi tünetei is nem egyszer kellemetlenek.
A klimax azt a 10-15 (!) éves időszakot jelenti amely a nő életében lezárja a termékeny kort és bevezeti az öregkort. Ugyanakkor nem lehet pontosan tudni, hogy ezt a változást mi is idíntja be és nagyon érdekes, hogy ez a jelenség nem létezik az állatvilágban. Az biztos, hogy a hormon változás összefüggsében van az életképes tüszők számával. A menstruáció elmaradásával ugyanis megszűnik a tüszőhormon – ismertebb nevén ösztrogén – termelés. Menopauzának az utolsó mensturáció időpontját nevezik. A nők többségénél nem egyik pillanatról a másikra szűnik meg a menstruáció, hanme fokozatosna válik egyre rendszertelenné vagy ritkábbá. A klimaxot kísérő negatív pszichés tünetek leginkább erre az időszakra jellemzőek. Ahogy emelkedik az életkor, úgy tolódik ki a manopauza ideje is, de általában 45 és 55 év közé tehető az utolsó menstruáció időpontja. Szintén a menopauza előtt jelntkeznek a kellemetlen hőhullámok, az alvás felületessé válhat, illetve a gyakori vizeletürítési inger. Ezzel együtt csökkenhet a libidó. Általában ezek azok a tünetek, amit mindenki ismer és a változó kor lezárulásával ezen tünetek többsége meg is szűnik. A depresszió pedig részben ezen igen kellemetlen tüneteknek, a társadalom igen furcsa reakciójának és a termékenység megszünésének tudatának köszönhető. Holott bár a menopauzát követően a nő nem képes több gyermeket a világra hozni, sem a nőiességét, sem szerepének fontosságát nem kell, hogy elveszítse. Szakemberek szerint a klimax lelki problémái arra is visszavezethetőek, hogy a nyugati társadalom nem tud mit kezdeni az öregség, a betegség és a halál fogalmával. Éppen ezért az öregkor nem a kiteljesedés, a megnyugvás, az összegzés és a bölcsesség jelképe, hanem a fájdalomé, az értéktelenségé és a halálé. Az arab világot sokan ostorozzák manapság, egyebek között a nők – vélt vagy valós – elnyomása miatt. Mégis éppen ebben a világban vanna olyan kultúrkörök, ahol a nők alig várják a menopauzát. Ugyanis menstruáció – vagyis a tisztátlan – állapot elmaradásával a nők helyet kaphatnak a törvényhozásban, a közösség fontos tagajivá válnak, véleményüket tiszteletben tartják. Hiszen „elmúlik a fiatalkori szenvedélyesség, helyette megmarad a tisztángondolkodás.“ A szakemberek szerint az a nő, aki a termékenységet, a szülést és a termékenység elmúltát is természetes dolognak veszi, sokkal könnyebben vészeli át a hormon változásos időszakokat. A klimaxal ugyanakkor olyan változások is történnek, amelyek maradandóak. Megváltozik a mell, a testelkat. Továbbá a bőr, a haj szerkezete. Megjelnnek az öregkorra jellemző ráncok, a bőr nem tudja már a vizet megfelelően megkötni ezért rugalmatlanná és szárazzá válik. Az ösztrogén természetes módon szabályozza a vérnyomást és a koleszterin szintet, ezért a természetes védelem megszűnésével ugrásszerűen emelkedik az infarktus és az agyvérzés kockázata. Szintén az ösztrogén akadályozza meg, hogy csontjaink sűrűsége csökkenjen. Ezért a változó korban lévő nőket fokozottan veszélyezteti a csontritkulás. A hugyhólyag és mint minden izom a mendece izami is veszítenek rufgalmasságukból éppen ezért vizeletartási problémák is megjelenhetnek.
Minderre fel lehet és fel is kell készülni. Ma már számtalan olyan készítmény van, amely csökkenti a tüneteket illetve lehetőség van a hormonpótlásra is. Ugyankkor még több természetes mód van a megelőzésre és a klimax átvészelésre. Több olyan gyógytea is létezik, amely enyhíti a tüneteket. Az intim tornát már az első terhesség előtt érdemes megtanulni, napi néhány perces gyakorlással megelzőhető az inkontinencia. A helyes táplálkozás és a rendszeres sport csökkenti a csontritkulás veszélyét. A sport ugyanakkor segít a lelki béke megőrzésében is, hiszen sportolás közbe a szervezet úgynevezett öröm hormont termel. Tulajdonképpen mindegy, hogy milyen mozgást végez az ember, a hangsúly a rendszerességen van.
Ami viszont a legfontosabb az az elfogadás. Szakemeberek szerint a nőnek ilyenkor több figyelemre van szüksége, meg kell őt erősíteni abban, hogy a termékenység elmultával is egyenértékű ember marad. De a nők is sokat segíthetnek azzal magukon, ha hagyják magukat kényeztetni, ha több időt fordítanak magukra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top