– Felteszem, ha valaki egy természetgyógyászhoz köti az életét, nem lehet túlzottan szkeptikus az észérvekkel megmagyarázhatatlan történésekkel kapcsolatban – hosszú távon ez biztosan nem vezetne jóra.
– Ez így igaz, de persze ez a fajta elfogadás nem feltétlenül új keletű, azaz nem elsősorban az asszonypajtási simulékonyság eredményeként hiszek az alternatív módszerekben. Régebben is előszeretettel kúráltam magam hagyományos gyógymódokkal, vallom, hogy semmit sem szabad elvakultan csak így, illetve csak úgy kezelni – vagyis az arany középutat keresve megoldható, hogy az ember ugyanúgy igénybe vegye a modern orvosi tudomány segítségét, mint például a homeopátiát.
– Meg is érkeztünk fő vesszőparipámhoz, miszerint meggyőződésem, hogy ha valakiben megvan a kellő nyitottság a misztikus dolgok befogadására, akkor azok már csak a vonzás szabályainak köszönhetően is előbb találnak rá, mint „egy közönséges halandóra”.
– Nem mondom, hogy egyetértek, mindenesetre bennem valóban megvan a kellő nyitottság – ezzel pedig kár lenne vitatkozni. Talán éppen ezért is gondolom úgy, hogy mindenkinek volt már valamiféle túlvilági élménye, pláne ha már veszített el közeli hozzátartozót. Az én első ilyen „találkozásom” is egy halálesethez köthető: második édesanyámnak tekintett kozmetikusom, jó barátom távozott akkor. Én az ágyon ülve bámultam a televíziót, egyszer csak meglibbent a függöny. Természetesen ellenőriztem a körülményeket: magyarán végigjártam, nincsenek-e olyan okok, amik megmagyarázhatnák a dolgot, de persze huzat sem volt. Fantasztikus érzés járt át: szikrányi félelem sem volt bennem – egészen egyszerűen természetessé vált számomra, hogy ő látogatott meg, mivel tudatni akarta velem, hogy mindvégig mellettem lesz.
– Megint csak az jut eszembe, ha egy szerettünk halála, illetve az utána tátongó, hirtelen támadt űr megviseli az emberi tudatot, akkor az elhunytat övező gondolatok is képesek lehetnek megmozdítani a szövetet.
– Én magam is hiszek a gondolat teremtő tetejében, itt azonban, úgy vélem, másról lehet szó. Nehogy még a végén azt higgye, totemek alakítják az életemet, mégis azt tartom, a halott dolgok képesek magukhoz vonzani az elhunytakat. Hadd meséljek el egy idevágó történetet: régebben volt egy titkos hódolom, aki színházi fellépéseim után hatalmas virágcsokrokat küldött nekem. Szeretem a vágott virágot, ki is szárítottam a szálakat, és azokkal díszítettem a lakást. Egyik este aztán fekszem az ágyon, és úgy érzem, mintha valaki megsimogatná a homlokomat. Természetesen azonnal a felettem lógó rózsára gyanakodtam: biztosan lehullott róla egy szirom, ami éppen rám esett, és az cirógatott meg… Persze mondanom sem kell, hogy sehol sem találtam kóbor szirmokat. Később már a mostani férjem világosított fel arról, hogy a halott virágok megfelelő táptalajt kínálnak a nem kívánatos kóbor szellemeknek, ezért rövid úton meg is szabadultam a szárított növényektől.
Gubás Gabi színművésznővel a misztikáról folytatott beszélgetés többi részét elolvashatod a Nők Lapja Ezotéria 2011/2. számában. |
