Az alkimisták
Az alkímia a szent hermetikus tudományok egyike az asztrológia, számmisztika és a mágia mellett. Ők nem alkottak soha titkos társaságokat, az alkimista működése mindig magányban zajlott. A titok, ami összekötötte mégis őket, a transzmutációba, az anyagok átalakíthatóságába vetett hit, az, hogy ha a legnehezebb, legföldiesebb fém, az ólom „szellemét” sikerül megtisztítani, átszellemíteni, úgy a legnemesebb fémmé, arannyá változhat. De ez csak az alkímia legalacsonyabb szintje volt. A magasabb szinten állók tudták, hogy ez csak szimbólum, az anyaggal végzett munka a lélek nemesedésének eszköze csupán. Bár minden jel arra utal, hogy néhányan valóban képesek voltak a transzmutáció műveletét végrehajtani, és tudunk olyan esetekről, amikor ékszerészek is megvizsgálták a keletkezett anyagot, és azt a legtisztább aranynak találták, az igazi cél nem ez volt.
A Lapis Philisophorum, a Bölcsek Kövének megtalálása jelentette volna a kulcsot a fémek arannyá és egyidejűleg a lélek tökéletessé, istenivé változtatásához. Az alkimista munka titkosságához az is hozzájárult, hogy a kor hatalmasságai a meggazdagodás reményében szolgálatukba fogadták őket, ami gyakorlatilag sokszor rabszolgaságot, sikertelenség esetén börtönt vagy halált jelentett számukra.
Bármilyen hihetetlen, alkimisták ma is léteznek, akik meghatározott, de nyilvánosságra sohasem hozott vegytani műveleteket végeznek bizonyos anyagokkal, akár éveken át is, „szent türelemmel”, meditatív elmélyültségben. Ennek eredményeképpen különös tulajdonságokkal bíró „élő elemek”, ismeretlen kristályszerkezetek, szupravezető (nulla ellenállású) fémek, világító anyagok, sőt (állításuk szerint) gyógyító, életet meghosszabbító esszenciák jönnek létre. Saint-Germain gróf saját állítása szerint mértékletes életmódján kívül egy ilyen anyagnak, az „aethoaether”-nek köszönhette hosszú életét. Mai kutatók szerint is léteznek az anyagnak hasonló hatású, ún. „orme” változatai. Ilyen képződik például fehér porként az arany felszínén egy megfelelő piramis belsejében. Az alkimisták által emlegetett fekete és vörös anyagállapotokat mai kutatóknak ismereteink szerint nem sikerült reprodukálniuk. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy a kémikusok mindebből semmit sem hisznek el.
Sion rendje
Erre a különös rendre is A Da Vinci-kód című regény irányította a nyugat figyelmét. A rend, amely a szkeptikusok szerint sohasem létezett, történetét tekintve szoros kapcsolatban áll a templomos lovagrenddel, illetve azok titkaival, amelyeket a Szentföldről hoztak haza. Pontosabban ez a társaság őrzi lassan egy évezrede a templomosok hagyatékát, a legnagyobb titokban, mert napfényre kerülésük esetén e titkok alapjaiban rengetnék meg a keresztény világot, de legalábbis a Vatikán hatalmát, és az egyház teljes újraszervezését követelnék meg. Hogy mikor kívánják titkaikat a nagyvilág elé tárni, senki sem tudja, de a jelek szerint még nem látják elérkezettnek az időt.
Állítólag ezt a szervezetet egy keresztes lovag, a Meroving francia királyi házból származó Gottfried de Buillon hozta létre, még 1090-ben. Ellenségeik megtévesztésére különböző korokban nagy valószínűséggel más neveket is használtak. A rend tagjai között a társadalom legkülönbözőbb rétegei képviseltették magukat, a nagymesterek között pedig a szellemi élet, művészet olyan nagyságait találjuk, min a festő Sandro Botticelli, Leonardo da Vinci, a látnok Nostradamus, a fizikus Isaac Newton, az író Victor Hugo, a zeneszerző Claude Debussy vagy a XX. század elején az extravagáns avantgárd művész, Jean Cocteau.
De rajtuk kívül szinte minden nagy művészről, tudósról, politikusról, sőt még néhány pápáról is feltételezik, hogy különböző titkos társaságok beavatottja, esetenként nagymestere volt. A teljesség igénye nélkül említhetjük itt Saint-Germaint, Giacomo Casanovát, de Goethét, Bachot, Beethovent, Mozartot, vagy akár Abraham Lincolnt is, hazai nagyjaink közül II. Rákóczi Ferencet, reformkori íróink egy részét, Madách Imrét, Gárdonyi Gézát vagy Kossuth Lajost. A teljes listát valószínűleg sohasem fogjuk megismerni.
A különböző titkos társaságok mindenesetre tudtak egymásról, sőt kapcsolatokat is ápoltak egymással.
A Sion rend legújabb történetét ugyanolyan hirtelen meggazdagodások vagy rejtélyes halálesetek, eltűnések, „véletlen” egybeesések kísérik, mint az összes hasonló társaságét. Mai nagymesterük a szóbeszéd szerint egy spanyol ügyvéd, akiről semmi biztosat sem lehet tudni, míg mások szerint a nagymester Belgiumban él, rangrejtve. Némi túlzással akár a szomszédunk is lehet, és őrizhet olyan világra szóló titkokat, amelyeket még a családja sem ismer.
Az illuminátusok
Az illuminátus nevet a történelem során különböző társaságok viselték. Itt most csak a legismertebb, ma is élő (?) renddel foglalkozunk. Ezt a rendet Adam Weishaupt (1748–1830) német zsidó családból származó, kikeresztelkedett, majd kiugrott jezsuita pap, az ingolstadi egyetem kánonjogi tanára alapította 1776. május 1-jén, eredetileg perfektibilisták rendje néven. Eszméi valószínűleg a katolicizmussal szembeni ellenérzések miatt tudtak először Németországban elterjedni, ahonnan a velük rokon elveket valló szabadkőműves csoportok és a szélsőséges liberális eszmék hívei vitték tovább.
Az az eszme fogalmazódott meg Weishauptban, hogy egy társaságot kell létrehozni, amely hatását mindenfelé kiterjeszti, a leghatalmasabb szellemeket öleli föl, az ész uralmának helyreállításáért munkálkodik, továbbá előremozdítja a vallásos és politikai felvilágosodást és az emancipációt. A misztikus tanokat is tanulmányozván arra az elhatározásra jutott, hogy a különböző okkult rendszerek híveit egyetlen hatalmas szervezetté egyesíti, mely az ő vezetésével egy új világrendet alakít ki. Öt évig dolgozott ezen a tervén, melynek végül az illuminátusok („megvilágosodottak”) nevet adta. Elképzelése a következő koncepción alapult:
1. A monarchiák és minden tekintélyelvű kormányzati rendszer eltörlése.
2. A magántulajdoni és örökösödési rend eltörlése.
3. Hazafiság és nemzeti érzület felszámolása.
4. A család és házasság intézményének felszámolása.
5. Mindenféle vallás eltörlése. A vallásos dogmák és istentiszteleti rend elvetendő, csak a deizmus (az ésszerűen igazolható istenfelfogás) elfogadható.
Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy Weishaupt a világban helyét nem találó, nagyzásos téveszmékben szenvedő őrült volt. Érdekes az is, hogy míg a szabadkőművesek között ismert nevek ezrei tűnnek fel, addig illuminátus személyek neveit szinte nem is ismerjük.
Az illuminátusoknak jelentős szerepük volt a francia forradalom vérengzéseiben, amikor úgy gondolták, eljött az idő az ő világrendjük megteremtésére. Ám csakhamar belső gyanúsítgatások, kémkedési és más, botrányos események zilálták szét őket. Ezek a rend felbomlását okozták, majd Weishaupt és Knigge, a két vezető is meghasonlott egymással. Később a bajor választófejedelem a közveszélyesnek ítélt rendet betiltotta, Weishauptot pedig száműzte. Sokan ezt el is hiszik, és úgy gondolják, mai emlegetésük nem több összeesküvés-elméletnél.
Ezzel szemben egyre nő azok száma, akik nem hiszik el, hogy az illuminátus rend valóban felbomlott, és azt puszta konspirációs taktikának gondolják. Eszerint az illuminátusok ma is működnek, sőt erősebbek, mint valaha. Velük kapcsolatban is szóról szóra azok a feltételezések és vádak hangzanak el, mint a szabadkőművességről, megtetézve azzal, hogy sokkal veszélyesebb, titkosszolgálati módszerekkel dolgozó, informális világhatalmat szolgáló, egyház- és társadalomellenességet, anarchizmust, terrorizmust feltételeznek róluk. Természetesen itt ezt sem kívánjuk sem bizonygatni, sem cáfolni.
