Életmód

Mégis boldogít a pénz

Minél nagyobb vagyonnal rendelkezik valaki, annál elégedettebb az életével – derül ki a brit Gazdasági Ügyek Intézetének felméréséből.

A kutatás 126 ország adatait dolgozta fel, és egy úgynevezett „szomorú hétfőn” publikálták, amely a megfigyelések szerint az időjárás, az eladósodás mértéke és egyéb tényezők miatt az év legrosszabb napja. Legfontosabb eredménye, hogy úgy találta, nincs az az anyagi szint, amely felett ne növekedne az elégedettség mértéke. Ez ellentmond Richard Easterlin 1974-ben megjelent elméletének, amely azt állítja, hogy egy bizonyos összegű bevétel felett már nem leszünk egyre boldogabbak. A Princeton Egyetem két évvel ezelőtti tanulmánya ezt az összeget 58 700 fontban, azaz valamivel kevesebb, mint 22 millió forintban határozta meg.
A boldogság keresése című jelentés szerint azonban mindez csak „mítosz és tévedés”. Véleményük szerint nincs olyan pont, ahol érdemes lenne megállni, és megállapítják, hogy a gazdag emberek boldogabbak az átlagnál. Ez az összes vizsgált országban igaz. A kutatásban a britek mellett spanyol, amerikai és holland kutatók vettek részt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top