Dr. Albert Mannes a harmincas évei végén úgy döntött, hogy leborotválja ritkuló tincseit. Aztán különös dologra lett figyelmes: „Az idegenek tiszteletteljesebben kezdtek viselkedni velem szemben” – magyarázta, s kutatást kezdett a témában. Három kísérlet történt arra vonatkozóan, hogy az emberek miként észlelik kopasz társaikat. Mindegyiknél kiderült, hogy a hajnélküliséget a dominancia jeleként értelmezik. Az első mintában 59 hallgató tekintette meg 25 férfi fotóját, akik közül tíz kopasz volt, a többiek pedig változatos frizurát viseltek. A tar fő látványa erőt, befolyást és tekintélyt sugallt a beszámolók alapján. A második tesztnél 344 felnőttnek négy úr képeit mutatták meg, mindegyikükről kettőt: az egyiken igazi hajukkal ábrázolták őket, míg a másikon digitális beavatkozással kopasszá varázsolták őket. Utóbbi változatok férfiasabbnak és határozottabbnak tűntek az alanyok szerint. A harmadik kísérletben nem használtak fotókat. Ötszáz felnőtt számolt be arról, hogy milyennek képzeli el ugyanazt a szavakkal körülírt férfit, akinek csak a hajviseletére vonatkozóan hangzott el eltérés. A minta egy részének dús, másoknak ritkuló hajjal vagy kopaszon vázolták föl az illetőt. Utóbbi verzióhoz többnyire dominanciát, férfiasságot, vezetői hajlamot és erőt társítottak a megkérdezettek, dús hajú „alteregójához” vonzerőt és egy kicsivel több magabiztosságot. A ritka frizurájú úriembert vélték a legkevésbé normaszegőnek. Dr. Mannes háromféle magyarázattal szolgál a jelenségre. Az egyik a sztereotípiákon alapul. „A borotvált fej férfias foglalkozásokhoz köthető az amerikai kultúrában, például a katonasághoz, a végrehajtó hatalomhoz és a sporthoz” – mondja. A második elképzelés szerint a kopaszság egyfajta hagyományellenesség, és aki a többség ellenében cselekszik, erősebbnek hat. Végül pedig elképzelhető, hogy mivel a társadalom szemében a haj esztétikai értéket képvisel, önbizalmat kíván az attól való megválás.
