Függő játszma
Három éve élek párkapcsolatban, és bár a kezdetektől voltak gondok, én bizakodtam. De most már arra jöttem rá, hogy velem van a baj, mert nem tudok kiszállni. Valószínűleg társfüggő vagyok. A kémia fantasztikusan működik közöttünk három év után is, pedig abban bíztam, ha ez alábbhagy, könnyebben elengedem őt. Nem értem, hogyan tudok még mindig gyengéd lenni egy olyan emberhez, aki annyi bánatot okozott. Mindenki meg van döbbenve, hogy miért csinálom. Egyébként egy személyiségzavaros, antiszociális emberről van szó, akin szerettem volna segíteni. Mivel rajta nem lehet, most magamon szeretnék. Egy évvel ezelőtt jártam pszichológusnál 10-15 alkalommal. Azt mondta, nem lehet velem mit kezdeni. Két hónapja betöltöttem a negyvenet, és még nincs gyerekem, pedig szeretnék, de így nem merem bevállalni. Sokszor még harmincnak sem néznek, és egy dekoratív, életigenlő, emberszerető művészlélek… voltam. Hol kezdjem a változtatást? Tisztelettel: Mónika
Kedves Mónika!
Sajnálom, hogy az a szakember, akihez egy éve fordultál, nem tudott segíteni. Azt viszont kétkedéssel olvastam, hogy olyan kijelentést tett, nem lehet veled mit kezdeni. Ez talán inkább a te véleményed magadról. Soraidból azt olvasom ki, hogy nem a személyed fejlődéséhez vagy a döntéshez kérsz segítséget. Inkább olyan csodát vársz, hogy valaki azt a három éve megszületett szándékodat támogassa, hogy megváltoztasd a férfit, akit megszerettél. Legyen kedves, kötődjön hozzád, és váljon olyan emberré, akiben nemcsak testileg, de a mindennapok során is örömet találsz! Lassanként rájöttél, hogy nem rendelkezel azzal a csodaerővel, amely valakit megváltoztat, ha nincs meg benne ehhez a vágy és az erő. Emiatt nemcsak a szerelmedben, hanem magadban is csalódtál, mégis kötődsz, és társfüggőséggel gyanúsítod magad. Holott ez a férfi nem a társad, hanem – mint írod – kitűnő szeretőd csupán. Egy jó szerető is lehet(ne) fontos és megbecsült, ha el tudod fogadni, hogy a viszonyotok erről szól. Megértem viszont azt is, hogy negyvenévesen – gyermektelenül – szeretnél egy olyan kapcsolatot, amelyben közös hétköznapok és ünnepek is vannak, nem csak a test öröme. A férfi-nő viszony egy háromlábú szék (ez a legstabilabb), ahol a testiség csak az egyik láb, a második a közös szociális kapcsolatrendszer – a mindennapok, az együtt megélt élmények, a „közteherviselés” –, a harmadik pedig a közös célok kialakítása, melyek egymás támogatásával érhetők el. Ez a szék akkor stabil, ha minden lába közel egyforma hosszú és erős. Mónika, valóban szeretnél egy ilyen kiegyensúlyozott kapcsolati formát, vagy a szenvedély bűvereje, a másik megváltoztatási igénye erősebb benned? Ezt a kérdést elsősorban magaddal kellene tisztáznod, mielőtt segítségért folyamodnál.
 Szakértőnk válasza a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg. A tartalomból:
Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt és most megteheted! |
