Szeretet kontra kényeztetés – Mi kell a gyereknek?

El lehet kényeztetni egy gyereket? Rövid és felháborító válaszom az, hogy nem. Amúgy mit értünk ezen egyáltalán? Azt, hogy a gyerek mindig azt csinálhat, amit akar, korlátozás nélkül? Hogy háttérbe szorított nagymamaként lessük a kívánságát, és ugrunk, ha valamit kiejt a száján, mert amikor nagy ritkán nálunk van, akkor szeretnénk magunkhoz kötni?

Az együttélés útjai

Vagy hogy elvált szülőként megveszünk neki rendkívül drága marhaságokat is, mert érezzük, hogy zavart és dühös, hogy megingott a pozíciónk, és le akarjuk kenyerezni? Sok hasonló helyzet van, amiből eredően érzelmileg, anyagilag és egyéb módokon eláraszthatjuk a gyereket, de erre a magatartásra én nem azt mondanám, hogy kényeztetjük, hanem azt, hogy rongáljuk.

Mert a gyereknek az lenne a jó, ha úgy viselkednénk, mint egymást szerető, normális emberek, akik nem akarnak állandóan előnyökhöz jutni a másik által, hanem az egymás iránti érzelmeken alapuló, kellemes és örömteli együttélés lehetséges útjait keresik.

Egészséges egyensúly

Ha autonóm lényekként, szeretetben, melegségben, kellemesen élünk együtt, akkor reálisan tudom mérlegelni a gyerek kinyilvánított vágyait, és amit helyénvalónak tartok, arra igent mondok, amit viszont túlzásnak, időszerűtlennek, feleslegesnek érzek, vagy egyszerűen nincs rá pénzem, arra nemet. A gyerek pedig, ha egyébként jó állapotban van – és érzelmi kapcsolatunk szabad áramlásban jól működik –, akkor ezt el is fogadja. (A dackorszak azért persze érezteti a hatását.)

Az a szülői, nagyszülői magatartás, hogy képtelen vagyok a jelenben élve, felelős emberként mérlegelni egy kérést, hanem mindig pattanok, amikor valamit kiejt a száján, önmagában abnormális, és egy gyereknek rosszat tesz, ha abnormális gesztusok sokaságát kell átélnie.

Nem tudja, mennyire egyszerű volna

A rossz lelkiismeretű szülő egyik alapreakciója az, hogy vásárol, tárgyakkal halmozza el a gyereket, ha teheti. Leterhelt, elfoglalják a saját dolgai, fogalma sincs, hogy mit is kezdjen a gyerekkel, de szereti és bűntudata van, hát megvesz neki mindent. Nem képes elég érzelmet nyújtani – sokszor azért nem, mert nem tudja, hogy ennek mennyire egyszerű formái is vannak: az ember leül mesélni, vagy ütögeti a gyerekkel a labdát, és ezzel máris érzelmeket közvetít.

Ehelyett tárgyakkal halmozza el, a tökéletesen fölösleges csilingelő vödörtől a zenélő biliig, mert mindent meg szeretne adni neki, csak éppen fogalma sincs, hogy mit és hogyan kellene. Vagyis érzelmi inkompetenciájából adódóan önti a cuccokat a gyerekre, az meg érzelmi kielégítetlenségből fakadóan követeli azokat.

Ezért valójában nem a tárgyak felhalmozása jár negatív következményekkel – a csilingelő vödör és a nyolcadik matchbox önmagában még nem rongál. Az rongál, ami mögötte van, nevezetesen hogy a szülő nem tud megfelelő módon, vagyis játékban és mesében – mondókában, dögönyözésben, csiklandozásban, simogatásban és puszikban –, személyes érzelmet kommunikálni. Ha van dögönyözés, mondókázás, lovagoltatás, testi-lelki ölelés, akkor akár a csilingelő vödör is jöhet, és nem fog ártani. De ha helyette jön, az káros.

„Egy gyereket nem lehet elkényeztetni azzal, hogy bensőséges érzelmi kapcsolatban vagyunk vele.”

A féltékenység vádjai

Egy gyereket nem lehet elkényeztetni azzal, hogy szoros, bensőséges érzelmi kapcsolatban vagyunk vele, és szeretjük egymást. Ez a biztonságos kötődés a gyereknek nagyon jó, sőt: a lehető legjobb. Ilyenkor legfeljebb féltékeny családtagok és ismerősök mondják, hogy kényeztetjük, mert ők esetleg csak vágynak egy hasonlóan meghitt kapcsolatra. (Ahogy sokszor kóros megnyilvánulásokat viszont rendjén valónak, gondosságnak tekint a környezet.) Szóval a kényeztetés szót a legszívesebben kiiktatnám, mert ez a rosszindulatú, féltékeny vagy önmagukban bizonytalan emberek kedvelt kifejezése.

Zseniálisan látja és írja le ezt Arany János a Toldiban: Úgy anyám! kecsegtesd ölbeli ebedet,/ Ójad fúvó széltül drága gyermekedet;/ Mártsad tejbevajba, mit se kímélj tőle,/ Majd derék fajankó válik úgy belőle.
Ki mondja ezt? Természetesen Toldi György, Miklós rókalelkű bátyja, aki Lajos királynál fent a tányért váltja, miközben az általa jobbágysorban tartott öccse otthon együtt él és dolgozik a béresekkel.

Amikor azonban György hazajön, azt látja, hogy a keserves életbe, ennek a Miklósnak még ez is jó! Neki magának meg semmi se elég jó, hiába van fenn a királyi udvarban, és hiába lökte le az öccsét a szolgák közé. Erre hazajön, és lám kiderül, hogy ez még itt is jól érzi magát! Ekkor jön a kényeztetés vádja, ami egyszerűen arra utal, hogy irigyli a jó érzelmi viszonyt.

Mi lesz ebből?

Gyakorló pszichológusként sokszor láttam hasonló helyzeteket, és az elkényeztetéssel kapcsolatos aggodalom többnyire ilyenkor jelent meg. „Nekem még meg kellett dolgoznom a zsebpénzemért, ha akartam egy új játékot vagy ruhát, Zsuzsikánál meg már roskadoznak a polcok! Mi lesz ebből…? A gyerek nem fogja ismerni a dolgok értékét!”

Hát persze, teljesen tönkreteszik, ha azt a harmadik apró macit is megveszik neki… Ez a külsődleges megközelítésű marhaság annak az elvált partnernek, magát kiszorítottnak érző nagyszülőnek, irigy szomszédnak, saját gyermekével nem elég jó kapcsolatban levő ismerősnek jut az eszébe, aki sokszor nem is látja elég közelről a helyzetet, de valamiért rosszat akar mondani a szülőre, és keresi az ürügyet, a vádpontokat.

Szóval fel kell háborítsam az olvasót: egy gyereket nem lehet eléggé elkényeztetni, ha az elkényeztetésen a nagyon jó, bensőséges érzelmi kapcsolatot értjük, amelyiknek nem kell lépten-nyomon tiltania és nevelnie, amelyik sok mindent engedhet és megadhat anélkül, hogy rongálná a gyereket.