Hatan ülnek egy budapesti klubhelyiség közepén álló asztal körül, s csupán egyetlen férfi van közöttük. Saját bevallásuk szerint mindannyian arra használják a munkát, hogy elmeneküljenek az érzéseik elől, és leplezzék életük bizonytalanságait. A munkaholisták önsegítő csoportjának tagjai halmozzák a tevékenységeket, legyen szó munkahelyi elfoglaltságról, hobbiról, háztartási teendőkről, más embereken való kényszeres segítésről vagy sportolásról. Félnek a szabadidőtől, az üresjáratoktól, otthonukat pedig menedék helyett munkahelyük meghosszabbításának tekintik. A csoporthoz tartozók elvesztették a mértéket, és padlóra küldték magukat megszállottságuk miatt.
Sokat segített a kritika
Az egyik székben Brigitta foglal helyet, aki magára vállalta, hogy megszervezi a munkafüggők gyűléseit, ráadásul az amerikai önsegítő szakirodalom legfontosabb kiadványait le is fordította magyarra. A rendkívül intelligens fiatal nőnek nem esett nehezére átrágni magát a szakszövegeken, sőt hetente több száz kilométert utazik egy vidéki városból az Anonim Munkaholisták gyűléseinek kedvéért. Brigitta a közelmúltban döbbent rá, hogy kényszeres munkafüggő. Felismeréséhez másfél éve élettársa megjegyzése segítette hozzá.
“Egyik éjjel éppen a saját kottáimat körmölgettem – meséli a zeneművészettel foglalkozó nő. – Időnként olyan kottákat kaptam a munkahelyemtől, melyek rosszul olvashatóak. Ezért éjjelente kézzel akkurátusan odaírtam a magam által vásárolt új példányba, a hangjegyek mellé, a magyar szöveget is. Sokszor hetekig eltartott ez az extra munka. Emlékszem, éjjel kettőkor felriadt az akkori társam. Látva, hogy még mindig dolgozom, munkamániásnak nevezett.”
Brigitta érezte, illik rá a kifejezés és a mögöttes tartalom. Betegsége feltárásához azonban innen még hosszú lelki út vezetett.
Az Anonim Munkaholisták néhány alapelve• Minél könnyedébben veszek mindent az életemben, annál több eredményt érek el. |
Kényszeres szeretetvágy
“Néhány felvonással később mélységében is rádöbbentem: született munkaholista vagyok, aki gyerekkora óta kényszeresen bizonyít. Mindig attól szorongtam, hogy nem fogad
el a családom és a környezetem. Ezért kötelességemnek éreztem, hogy száztíz százalékot nyújtsak. Önzőn és agresszíven követeltem a figyelmet, a szeretetet és az elismerést. Képtelen voltam elhinni, hogy emberfeletti teljesítmény nélkül, csupán önmagam miatt szerethető vagyok.”
Brigitta mégsem okolja különös gyermekkorát vagy szülei magatartását, hiszen szerinte ők a legjavukat nyújtották: abból adtak, amit kaptak. Másrészt a múlt kárhoztatása helyett kizárólag tettei és helyes hozzáállása segíthet viselkedésfüggései leküzdésében. A zene jelentette számára a lelki feloldozást: már hároméves korában a zongora billentyűit bűvölte.
“Ki akartam szakadni az otthoni környezetből, ezért 14 éves koromban középiskolába egy messzi városba mentem, egyetemistaként pedig magam kerestem meg a létfenntartáshoz szükséges összeget.” A kitűnő érettségi után végrehajtotta azt a bravúrt is, ami csupán keveseknek sikerült. “Felvételt nyertem a Zeneakadémiára, méghozzá arra a szakra, amelyre évtizedek óta nem került be női hallgató.”
Függőségek örvényében
Brigitta nem titkolja, a munkamániája mellett többször élt már át enyhe anorexiás életszakaszokat, ráadásul társfüggőnek is vallja magát. Csak most jött rá, hogy a korábban egyik legnagyobb problémájának tartott pánikbetegség a munkamánia tüneteként jelentkezett, hiszen mindig szorongott az elfoglaltság nélküli időszakoktól.
“A nyaraktól rettegtem, hiszen ilyenkor nincs különösebb elfoglaltságom. Először 21 éves koromban fordultam pszichiáterhez, akitől nyugtatót kaptam. Így azonban csak vegetálni tudtam.” Még évek teltek el, mire Brigitta talált egy olyan terapeutát, akinek szeretetteljes segítségével sokat enyhültek szorongásos tünetei. De ezzel még nem zárult le a történet, hisz az alapproblémát nem oldotta meg. Mivel már a húszas évei elején főmunkahelye mellett mellékállást is vállalt, előfordult, hogy huzamosabb ideig napi 12-14 órát dolgozott, szünnap nélkül. Pénzhiány helyett immár lelki kényszert érzett a folyamatos ténykedésre. Kikapcsolódásként órák hosszat súrolta a fürdőkádját.
“Fontos tudni, hogy a munkaholizmus nem csupán a munkahelyen nyilvánulhat meg. Én otthon végeztem kényszeres cselekvéseket. Akkor kezdtem először fenntartással kezelni tetteim ésszerűségét, amikor a tervezett 15 perc helyett órák hosszat súroltam a fürdőkádat vagy zsírtalanítottam a sütőt.”
Brigitta szerint kaotikus lelkiállapotának természetes következménye lett, hogy párkapcsolatba bonyolódott egy alkoholista művésszel.
“Nem véletlen, hogy én, a megmentési kényszertől sújtott társfüggő éppen egy aktív alkoholistával estem szerelembe. Szélsőséges játszma tombolt köztünk, amelyben én voltam a perfekcionista, a megmentő és kioktató, míg ő az elesett és oltalomra váró. Olyan is előfordult, hogy kezet emelt rám.”
Kiút az önsegítő csoporttal
A nő nem szégyellt segítséget kérni. Hatalmas áttörést jelentett számára, amikor terapeuta tanácsára felkereste az alkoholisták hozzátartozói számára szervezett önsegítő csoportot, az Al-Anont. Itt kezdte meg a mélyreható önismereti munkát, s az évek során lépésről lépésre szembesült problémáival és függőségeivel. “Hatalmas lelki terhektől szabadultam meg a segítségükkel.” Brigitta mintegy másfél éve döbbent rá, hogy a munkamániájával is kezdenie kell valamit.
“Akaratán kívül is segített a felismerésben az új szerelmem, aki szintén munkaholista zeneművész. Rögtön megéreztem kettőnk között a felszíni különbségek alatti mélységes hasonlóságot.” Brigitta az utóbbi években többször is mélypontra került megszállottsága miatt. “Legutóbb összetörtem az autóm a fáradtságtól. Mivel feszültnek éreztem magam, kiegyenlítésképpen túlvállaltam magam, így képtelen voltam koncentrálni. Szerencsére épségben szálltam ki a kocsiból.” Közel egy éve pedig annyira kimerült a saját maga által felhalmozott munkamennyiségtől és tempótól, hogy jártányi ereje sem maradt. De krónikus fáradtságát még saját maga előtt is letagadta. “Biztosan elmúlik, hiszen nagyon szeretem a munkám, ami átsegít az összes nehézségen” – gondolta. Ekkortájt már javában forgatta az angol nyelvű, Anonim Munkaholisták szakirodalmát, és érdeklődő társaival együtt létrehozták a magyarországi munkaholisták önsegítő csoportját.
Fontos a határok kijelölése
A csoport tagjai tavasszal tartották az első gyűlésüket. “Meg kell húznunk a határainkat a munka terén.” Első lépésként hozhatnak például olyan döntést, hogy hetente hat napnál nem dolgoznak többet, és minimum hét órát alszanak éjjelente. A sürgetettség érzése miatt nem vezethetnek veszélyesen gépkocsit. Telefonálás közben nem csinálnak mást, evés közben nem dolgoznak, és családi körben is visszafogják a munkát. A csoport létrehozójaként Brigitta arról is listát vezet, mit ne csináljon, és milyen tevékenységeket engedjen meg magának.
“Szeretném értékesnek érezni magam akkor is, ha éppen nem dolgozom. Korábban mindent túlgondolkodtam, hiszen ez is egyfajta lelki biztonságot nyújtott, és elmenekülhettem a szorongásaim elől. Ezzel is felhagynék. Sokan megkérdezik, mikor vállalok már gyermeket. Úgy érzem, amíg rendbe nem teszem az érzelmi életemet, ez a kérdés még nem életszerű.”
Nehéz velük az élet
“A munkaholisták egyik legfőbb ismérve, hogy keserves velük együtt élni” – summázza tapasztalatait a téma egyik hazai szakértője, dr. Borbély-Pecze Tibor Bors. A szakember szerint állandó alkalmazkodást igényel egy munkafüggő a családban: az ő beosztásától függ a gyerek szülinapi zsúrjának az időpontja, a környezetét feszültségben és állandó mozgásban tartja a munkabeosztásával.
“A munkaholista sosem pihen, és sosincs jelen a pillanatban. Fejben mindig dolgozik.” Az addiktológiai konzultáns úgy véli, a munkamánia mint viselkedési addikció az utóbbi húsz évben, részben az internet térhódítása miatt került a figyelem középpontjába, korábban fel sem merült, hogy a munka is okozhat függőséget. “Míg a magyar egészségügyi rendszer nem tud mit kezdeni a munkafüggőkkel, addig Amerikában a tanácsadók már ismerik a tanulási vagy a joggingfüggés kórképét is.” A szakember szerint a magyar munkahelyek többségénél szinte követelmény a túlzott munkavégzés, de egyes nyugat-európai
vállalatok már tisztában vannak ennek mentális és fizikai következményeivel, például az akut gyomorfekéllyel vagy az alvászavarokkal. Az sem mellékes, hogy mennyibe kerülnek a munkafüggők a vállalatnak. Ez egyben humánpolitikai kérdés is. “Hazánkban bevett szokás, hogy még éjjel 11-kor is e-mailekkel bombázza a főnök a dolgozót, ugyanakkor az Európai Unió brüsszeli irodáiban már írott szabály, hogy este 7 után tilos hivatalos ügyben levelezni.” Az addiktológiai szakember azt a téveszmét is eloszlatja, hogy a munkafüggők feltétlenül jó teljesítményt nyújtanak. “A munkaholisták nagy része a kiégettséggel is viaskodik, így nem feltétlenül dolgozik jól, ellenben szüksége van a munkahely által nyújtott látszólagos biztonságra. Ugyanakkor nem biztos, hogy munkafüggő a rengeteget dolgozó ember, érdemes például azokra a kereskedőkre gondolni, akik az ünnepek előtt dömpingmunkát végeznek, mégsem függők.”
Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Nem kell mindig őszintének lenni? – Beszélgetés Csányi Vilmossal és Csernus Imrével
- A hazugság pszichológiája
- A gyerek, aki bennünk él
- Az első önálló lépések – Máté Gábor írása
- Bizarr gyönyörök rabjai
- A gyerek elsózva jó?! – Rácz Zsuzsa írása
