nlc.hu
Psziché
Különóra Vekerdy Tamással

Különóra Vekerdy Tamással

A gyerek jövője miatt fontos az angol, kiválóan fejleszti a képességeit a zongorázás, és mozognia is kellene. Ám a sok elfoglaltság miatt egyre fáradtabb és fásultabb lesz. A témáról dr. Vekerdy Tamás pszichológussal beszélgettünk.

Psziché: A nagyobbik fiam idén kezdi az iskolát. Az óvodában úgy láttam, nem terhelik le a különórák. Járt hetente kétszer focizni, egyszer sakkra, hittanra és a madarász oviba. Az iskola viszont – feltételezem – jóval komolyabban igénybe veszi majd, így a délutáni programokkal is vigyáznunk kell?

Vekerdy Tamás: Mindenképp, hiszen iskolába menni óriási megterhelés egy gyereknek. Az iskolaérettnek minősített, feladattudattal rendelkező, monotóniatűrő, okos kis elsős sem érett az “átlag” magyar iskolára. Az első két-három év alatt érik be rá, de óriási egyéni eltéréssel! Hogyan is tudná azonnal feldolgozni azt a váltást, miszerint átjön az óvodából, ahol jól érezte magát, eleget mozgott, játszott – a szabad játék a legfejlesztőbb még a hat-hét évesnek is –, és most ül, tanul x-szer 45 percet? A gyerek figyelmének terjedelme ebben a korban 6–12 perc. Ezt a jó tanító néni tudja is, ezért óra közben beiktat egy kis mozgást, éneklést, váltogatja a tevékenységeket. Nem meglepő, ha az elsős Ferike feláll az óra közepén, odamegy az ablakhoz, és csak néz kifelé. A “Ferike, iskolában vagy!” figyelmeztetés semmit nem mond neki.
Ebben a korban a gyerek testének arányai még a fej javára tolódnak el, hiszen már felnőtt agyveleje van. Ez a leginkább oxigénigényes szerv, amely még ráadásul fejlődik.
Négy-öt órát kellene üvöltöznie, rohangálnia a szabad levegőn – és az iskola mellett ehhez nem jut hozzá. Emiatt rosszalkodni kezd, lemászik a pad alá, mert ez növeli az adrenalinszintet, a pulzusszámot, a vérnyomást. Amikor kihívják és leleplezik, még vigyorog is. Azért vigyorog, mert a leleplezés izgalmában az agyát elöntötte az oxigén, és végre jól érzi magát. Az ideális az lenne, ha eleinte két-három órát töltene egy gyerek az iskolában, délutáni lecke nélkül. De ez nem így van, ezért fáradt, túlhúzott, ideges.

Különóra Vekerdy Tamással

Psziché: Ha viszont van olyan különórája, amit szeret, az felszabadítóan hat rá?

Vekerdy Tamás: Az iskolának kellene terepet adnia ahhoz, hogy a gyerekek a legváltozatosabb képességeiket is kibontakoztathassák. Ahol ez megoldott, az nagyszerű, de sok helyen a változatos tevékenységeket (pl. színjátszás, zenélés, éneklés, sport) kiszorítja a tananyag. Pedig már a 400 évvel ezelőtti, nagyon szigorú kálvinista, piarista, jezsuita iskolákban is rengeteg időt töltöttek iskoladrámák írásával, előadásával, volt ének- és zenekaruk, poétikai szakkörük.

Psziché: Néhány helyen – ha a szülő pénztárcája engedi – annyi a lehetőség, hogy választani is alig lehet a sport vagy a kézműves-foglalkozások közül.

Vekerdy Tamás: Az, hogy rohanok a gyerekemért, és hurcolom heti két zongorára, két angolra, plusz sportra, mert a mozgás is kell, neurotizáló – ezt alaposan megfontolnám. Persze mindig van egyéni kivétel.

Psziché: Van olyan gyerek, aki könyörög az újabb és újabb foglalkozásokért.

Vekerdy Tamás: Akkor menjen, ha a szülő megteheti. De amikor a gyerek azt mondja, hogy most inkább otthon maradna, mert ötödik alkalommal már nem tetszik neki a karate, akkor ne jöjjünk azzal, hogy “kisfiam, kifizettem a félévet, és egyébként is te akartad, úgyhogy ezt végig kell csinálni!”. Nem kell – ebben az életkorban. Az egy más kérdés, hogy vizsgálatok is kimutatták már, a következő években öt készségre lesz majd szükség a munkaerő-piaci belépéshez. Írásra, értő olvasásra, elemi számolásra, angoltudásra és komputerkezelési ismeretekre. Az iskola ezt kellene, hogy stabilan megadja. Tehát az angol-különóra – ha az iskolában nem jó a nyelvoktatás – szükséges lehet hét-nyolc éves kortól. Szerintem előbb nem. Tehát a nyelvórákat nyilván nem fogom abbahagyatni akkor sem, ha ő kéri. Van néhány dolog, amihez ragaszkodnia kell a szülőnek.

Psziché: A kisfiúknak óriási igényük van a mozgásra is, amit egy fociedzés remekül biztosít.

Vekerdy Tamás: Igazán a szabad mozgásra van szükségük: fogócskázni, ipiapacsozni, bújócskázni, labdázni. Nem egyesületi versenysportra.

Különóra Vekerdy Tamással

Psziché: Ismerek olyan edzőt, aki a korosztályokra jellemző lelki beállítottságnak megfelelően, amíg lehet, távol tartja a gyerekeket a versenyszituációktól.

Vekerdy Tamás: Sokszor sajnos még az ilyen edzőket is arra kényszerítik, hogy végül a gyerek becsusszanjon a versenysport világába. A pszichológus – akihez persze csak a problematikus esetek jutnak el – túl sok olyan 11-13 évessel találkozik, aki deprimált, kényszeres. Ha abbahagyja a versenysportot, csoda történik, a tünetek egy csapásra elmúlnak.

Psziché: A másik, ami miatt a szülők túl sok különórát szerveznek, az, hogy nincs kedvük játszóterezni és parkban sétálgatni a gyerekkel délután. Ezt hat-hét év játszóterezés után nem is lehet felróni nekik.

Vekerdy Tamás: Sokszor a szülőket idegesíti a gyerekük. Ez érthető is, ez a mi civilizációnk folyománya. Az anya, aki egyedül küzd egy-két-három gyerekkel, korábban nem létező fogalom volt. Mert vagy nagycsalád élt együtt, vagy hatalmas személyzet vette körül a szülőket. Dédikék és nagynénik vagy a szakácsnő és a lovászfiú között nőttek fel a gyerekek. Mindig volt kivel játszani, és rengetegen segítettek az anyán. Az fel nem merült, hogy az anya rabszolgaként reggeltől estig a gyerekek és a háztartás között ugráljon, csak azért, mert “miattuk van otthon”. Óceániában, ha a családja nem volt jelen az anyának, a törzs váltva két-két asszonyt adott mellé segítségül. Ez a mai magányos helyzet idegessé, túlterheltté teszi a szülőt.
Sokan nem vesznek igénybe segítséget akkor sem, ha megtehetnék. Ez hülyeség, mentálhigiénésen kötelező lenne egy állandó segítséget felvenni az anya mellé. És a jó bébiszitter nem az, aki csak a gyerekekkel foglalkozik, hanem az, aki mos, mosogat, tereget, bevásárol, tehát megduplázza az anyát, hogy ő is pihenhessen, játszhasson a gyerekekkel. Szóval tény, hogy sokszor nem tudunk mit kezdeni a gyerekkel, fáradtak vagyunk, de a legjobbat szeretnénk neki, és elhisszük, hogy a topmenedzserképzést már az oviban el kell kezdeni. Nem kell.
Az lesz jó topmenedzser, aki lehetett teljes értékű óvodás, szabadon játszhatott, jó mintát kapott az anyanyelv használatára, sokat meséltek neki, énekeltek vele. Aki később lehetett merengő, lusta, a növekedésbe belefáradt kamasz, akinek törvényszerűen romlik a teljesítménye. De mi úgy érezzük, hogy a saját nyugalmunk és a jobb jövő érdekében hajszolnunk kell a gyereket, ezért jönnek a különórák – szerintem kétes eredménnyel.

Psziché: A kétes eredmény mit jelent pontosan?

Vekerdy Tamás: Túlterhelt, feszült, fáradt gyereket. Náluk a fáradtság nem elpilledésben, üldögélésben nyilvánul meg, hanem túlhúzottságban, amikor már aludni sem tudnak jól. Anno a feleségemmel – “felelőtlen” szülőként – nagyon kevés különórával próbálkoztunk a négy gyerekünknél, és utólag azokat is megbántuk.

Psziché: A különórák és a szakkörök sokszor nem férnek bele a családi költségvetésbe. Így a gyerekek jó része a számítógép és a televízió előtt ül, amíg szüleik hazaérnek…

Vekerdy Tamás: Igen, és ki tudja, ott hova kalandozik el. Két veszélyes területről beszélhetünk: a pornóról és az akciófilmekről. Az erotikus érdeklődés teljesen megszokott a gyerekek körében – de mindig is az volt. Ez az ötödik életév körül lobban fel először, majd 7-8-9 éves korig lappang, és kamaszkorban tör elő újra. De manapság gyakran azt látjuk, hogy ez a lappangási időszak kimarad, mert a gyerek izgatott állapotú – például azért, mert szexjelenetet lát, amit nem tud feldolgozni, és ez nagy teher számára. A pornó azért veszélyes, mert leválasztja az érzelmi, személyes jelenlétet a nemiségről. Nem felvilágosít, hanem félrevezet. A lövöldözős filmek és játékok jelenlétével sincs feltétlenül probléma. Régen is volt fakard, játék puska, ez természetes. Ha a gyerek tizenkétszer lelövi apukáját, és utána fel is támasztja, mert feltámasztó lövés is létezik, nem probléma.
A gond az, amikor nem tudja a játékban ezeket az agresszív feszültségeket levezetni, hanem hátulról ráugrik egy másik gyerekre, akit kivörösödve fojtogat. Miért? Egyrészt mert erről élményei lehetnek otthonról – mondjuk verik, mert “bántja a kistestvérét”. Másrészt az érzelmileg jó állapotú gyereknek sokkal kevésbé árt (és kevésbé is nyűgözi le őt), ha lát egy akciófilmet. Az érzelmileg elhanyagolt gyerek viszont szenvedélyesen keresi ezeket a filmeket, amelyek erősen bűvkörükbe vonják. Egy amerikai felmérés szerint azok, akik már 9 évesen rákattantak az akciófilmekre, 19 évesen a legagresszívebb csoporthoz tartoztak. De azért, mert már 9 évesen is érzelmileg elhanyagolt, rossz állapotú gyerekek voltak.

Psziché: Hogyan nézne ki egy iskolás ideális délutánja?

Vekerdy Tamás: Délben hazamegy, ebédel, pihen, majd lemegy és tombol a játszótéren.

Psziché: Nagyon kevés szülő tudja megvalósítani, hogy négy előtt eljöjjön a munkahelyéről.

Vekerdy Tamás: Ez így van. De amit a híres fizikus, Heisenberg az egész civilizációnkra mondott, azt tudom a szülők figyelmébe is ajánlani: “A veszély tudatában kell lenni.” Tudomásul kell vennünk, hogy 200 éve a gyerekek zöme nagy udvarokon, kertekben, falusi utcákon nőtt fel. Közel volt a mező és a patak, mászható a fa. Látta, mi történik az istállóban, hogyan fejik a tehenet, vetik a búzát, veszik ki a tyúk alól a tojást. Ám az edzéseken, különórákon beszabályozott mozgás nem adja meg azt az élményt, ami a testi-lelki fejlődésüket ugyanígy segítené. És ha felügyelet nélkül vannak otthon a kiskamaszok, valóban a számítógép vagy a tévé előtt kötnek ki. Innen ismerhetik meg a világot. Régen átlátható és minden érzékszervvel felfogható volt a világ. Ezt kellene pótolnunk…

Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.

Már nem szeretem az édesanyám, mit tegyek? - Válaszol a szakértő

Már kapható a magazin legfrissebb száma!

A tartalomból:

  • Mi számít megcsalásnak?
  • A jelen pillanatról nem lehet lekésni – Test és lélek
  • Viktimológia – Kiből lesz áldozat
  • Párbeszédek – Müller Péter, Hevesi Krisztina, Havas Henrik, Szendi Gábor


Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top