nlc.hu
Női pálya
Angéla kikeveri a sikert

Angéla kikeveri a sikert

Már egy ideje csak természetes alapú, házi kozmetikumokat használok. Angéla barátnőm készíti őket, akitől azt hiszem nemcsak a krémjei, de az életének receptjét is szívesen eltanulnám. Íme az ő sikerének története.

A szerencsés természetem nagymamámtól örököltem, aki sosem látott tragédiát a bajokban, az élet nehézségeiből pedig mindig valami jót tudott kihozni. Amikor leukémiás lettem és 23 évesen szóba került, hogy talán meg is halhatok, akkor is odaült az ágyam mellé, és néhány mondattal helyretette a kedvemet, pedig nem voltam rózsás hangulatban. De az ő szavai hatására el tudtam fogadni a helyzetet viszonylag gyorsan, és ez szerintem nagyon is sokat segített a gyógyulásomban.

Amíg lábadoztam, rájöttem, hogy óriási lehetőséget kaptam a sorstól: újra gyerek lehettem, azzal foglalkozhattam, amivel csak akartam, miközben profi gárda gondoskodott rólam, és a családom is úgy óvott, mint egy hímes tojást. Egyik reggel például megelégeltem, hogy folyton száraz a bőröm, mert a kezelés alatt nem volt tanácsos mindenféle kemikáliákat tartalmazó kozmetikumokat használni. Már épp kezdtem volna felbosszantani magam, hogy miért kell nekem mindezt elviselni, amikor egyszer csak felizzott a fejemben az a bizonyos villanykörte: a megoldás az én kezemben van, hiszen ez a szakmám, gyógyszerész vagyok, pontosan tudom, hogyan készítsek magamnak egy jó kézkrémet. Mozgósítottam a családot, akik lóhalálában beszerezték még aznap délelőtt az alapanyagokat, és másnap reggel már a saját kencémmel kentem a bőröm. Rendkívül meg voltam elégedve magammal, és ez a kis siker indította el az ötletelést. Először persze csak magamnak gyártottam ezt-azt, aztán kezdték kölcsönkérni a hozzám látogató barátnőim is a krémeket.

Angéla kikeveri a sikert

 
Megint csak a betegségemnek köszönhettem, hogy ezek a barátnők egy kis magán-gerillamarketing akcióba kezdtek, és megszánva a sanyarú sorsú nagybeteget, mindenkire elkezdték tukmálni a kozmetikumaimat. Járták a várost és minden ismerősüket leszólították és a szívszaggató történetemmel eladtak nekik néhány tégelyt, én meg egész nap kevertem otthon a masszákat. Így amikor kijöttem a kórházból, tulajdonképpen már egy kisebb, készen kapott vevőköröm volt, és némi tőkém is. Ami azt illeti, most már elárulhatom, hogy nagyon jól szórakoztam ezen magamban, mert a fájdalmaktól eltekintve én egy cseppet sem voltam rossz helyzetben, sőt életem egyik legjobb szakasza volt ez. Mások a fél életüket ledolgozzák azért görcsölve, hogy egy kis tekintélyt szerezzenek maguknak és olyan pozíciót tapossanak ki, amiben ők irányíthatnak, én pedig ingyen és bérmentve kaptam egy viszonylag kényelmes leukémiát és a vele járó kiemelt státuszt, meg egy lelkes kollektívát magam köré. Hát ezért mondom, hogy minden dolog, minden helyzet előjele attól függ, hogyan fogod fel és mit hozol ki belőle.  

Gyógyszerésznek készültem és az volt a terv, hogy egyetem után beállok a családi patikába. A leukémia azonban átírt ezt-azt, többek között a jövővel kapcsolatos terveimet. Míg a környezetem a sírfeliratomat fogalmazgatta magában, én egy üzleti koncepción törtem a fejem és ejtettem a családi gyógyszertár ötletét. Még a kezelések alatt elindítottam egy blogot, amin elérhetővé tettem a receptjeimet, és felállítottam egy kis webshopot is. Amikor kijelentették, hogy meggyógyultam, elkezdtem a terepmunkát is. Beraktam az autómba néhány kartont a gyártmányaimból és különféle wellness szállodákba, fitneszközpontok rendezvényeire mentem bemutatókat tartani.

Azt tapasztaltam, hogy a mai modern nők egyre jobban igénylik a természetes dolgokat, és szinte mindegyikükben benne van a kreativitás, a vágy, hogy valamit maguk, a saját kezükkel készítsen. Szerintem ez olyan része a természetes női ösztönnek, mint hogy családot szeretnénk. De ma, nekünk, nőknek nagyon sok területen kell helytállni és a legtöbben csodálatra méltóan helyt is állnak. Jó családanyák, ravasz üzletasszonyok, lelkes munkaerők, és emellett még arra is van energiájuk, hogy vonzó nők legyenek. Tökéletesen érthető, hogy ilyen életvitel mellett nincs időd rá, hogy otthon leülj és önfeledten kísérletezgess valamivel – legyen az egy recept, egy kötésminta, a kiskerted vagy éppen házi készítésű kozmetikum, mert ezek mindig hátrébb kerülnek a napi fontos ügyek mögött. Egy mai nőnek bizonyos dolgokat készen kell adni, támogatni abban, hogy élhesse a maga választotta életet.

Én például abban adok nekik támogatást, hogy jó és természetes alapú szépítőszereket készítek. Nem tartok attól, hogy egy nap elfogynak a megbízásaim, és a vásárlóim majd elkészítenek mindent otthon maguknak az ingyen elérhető receptjeim alapján. Az az igazság, hogy ha a teljes szépészeti tárházadat ilyen készítményekkel akarod feltölteni, azt teljes állásban kellene végezni. Ezért a legtöbb vásárlóm időről időre elkészít magának valami kozmetikumot otthon kikapcsolódásként, de alapvetően tőlem rendeli a készleteit. A bemutatók célja, hogy meggyőződjenek arról, hogy ezekben a készítményekben valóban csak természetes anyagok vannak, ráérezzenek ennek a dolognak az ízére, szépségére és lássák, éppen olyan jók, mint a bolti termékek. Én megmutatok recepteket, amit otthon bárki elkészíthet, és látni fogja, hogy az éppen olyan, mint amilyet tőlem megvásárolhat. Igazából bizalmat építek, a bizalmat teszem ki a magam kis standocskájára portékaként, és ez viszi előre az boltomat, az életemet. A bizalmat, amit a nagyanyámtól örököltem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top