Csúcsok és mélységek

– Brókerként dolgozol egy multinacionális nagyvállalat csapatában, egy-egy döntéseden milliók múlnak. Nem szoktál pánikba esni ettől a felelősségtől?

– A pánik nem lehet része a munkámnak, nem engedhetem meg, hogy pánikba essek. Illetve nagyon is mindennapos nálam és a brókereknél a pánik, de csak mint egy jelenség, amit kezelni kell. Közgazdász vagyok, és sokan úgy képzelik el ezt a szakmát, hogy hideg fejjel számokkal foglalkozom éjjel-nappal. Pedig ez egy társadalomtudomány, aminek igen masszív részét adja a pszichológia és a heves érzelmek. Különösen jellemző ez az én feladatkörömre, ahol természetesen számokkal dolgozunk végső soron, de a döntéseink magját az határozza meg, hogy a számok, az árfolyamok és trendek alakulása mögött milyen társadalmi és pszichológiai jelenségek húzódnak meg. Az a feladatom, hogy intuitívan, de mégis racionálisan megfejtsem, kielemezzem, milyen lelki és gazdasági mozgatórugók alakítják az aktuális trendeket és erre reagáljak, és végül meghozzam a döntést, hogy egy adott pillanatban adok vagy veszek-e a börzén. A piac maga is olyan, mint egy bonyolult lelkivilágú élőlény, és nekem, a brókernek, jó lélekbúvárnak kell lennem ahhoz, hogy lereagáljam, előre érezzem a mozgásait. Ugyanakkor én magam is lélekből és értelemből vagyok gyúrva, és a pszichém jellegzetességeit, tűrőképességét, reakcióit is ismernem kell. Az ember és így az én működésemnek is egyik természetes jelensége a pánikreakció, de tisztában vagyok azzal is, hogy pánikban sosem tudok helyes döntéseket hozni. A feladatom, hogy felismerjem, mitől és mikor ütheti fel nálam a fejét a pánik, és kiküszöböljem annak negatív hatásait. A börzén való kereskedéshez tiszta fej és érzékenység kell, ami kicsit ellentmondásos dolog, de ebben a feszültségben nagy erő rejlik, amit a magam előnyére is lehet fordítani, ha tudom kezelni. De ehhez jól kell ismerni önmagam.  

– Ezt a feszültséget a legtöbben szeretnék kerülni, te pedig egyenesen beleveted magad. Mi ebben a jó?

– Amikor Schumacher visszatért a Forma–1-be, egy pólót viselt, ezzel a felirattal: „No pain, no Gain” vagyis fájdalom nélkül nincs eredmény. Ez a magyarázat számomra is. Ha az ember nem teszi ki magát veszélyes helyzetnek, ha nem megy el néha egészen a falig, a tűrőképessége határáig, akkor nem fog tudni jelentős dolgot véghezvinni, és sosem tudja meg, ki is ő igazából. Számomra az élet egy út, amin igyekszem minél többet megtudni magamról, a világról, minél többet élvezni és kihasználni a bennem és benne rejlő lehetőségekből. Szerintem az élet egyik legnagyobb ajándéka, amikor valamivel – legyen az egy másik ember, egy természeti jelenség, önmagad vagy az élet bármely más vonatkozása – a maga nyers, letisztult valójában szembesülsz, amikor kapcsolatba kerülsz annak a valaminek a lényegével. Ilyen pillanatokban csak akkor lesz részed, ha tényleg elmész a határig. Ilyen élmény ritkán adódik és csak rövid ideig tart, de szerintem ez a jutalom megéri a küzdést.

– Így már értem, miért a sziklamászás a hobbid. Ebben a sportban is ezt az élményt keresed?

– Teljesen a véletlen, vagy legalábbis nem tudatos döntés hozta, hogy ezt a sportot űzöm. Nem kerestem én ebben semmit, csak egy pasit. Gimnáziumban egy fiú elvitt egyik télen egy tornaterembe, ahol mászófal volt, mert neki ez volt a kedvenc sportja és imponálni akart az ügyességével. Én pedig szerettem volna, hogy imponáljon. Ez sikerült is neki, de ugyanakkor felkeltette a hiúságot és a versenyszellemet bennem, meg akartam mutatni, én is képes vagyok erre, és el is akartam kicsit bűvölni. Kialakult közöttünk egy rivalizálás, egymást akartuk elkápráztatni a merészebbnél merészebb megoldásokkal. Szépen rákattantam a fiúra és sportra is, és mindkettő rendszeres hobbivá fejlődött. Ma is elválaszthatatlan része mindkettő az életemnek, az egyik a férjem lett, a másik… talán a szeretőmnek mondanám, aki a kalandot nyújtja. De a kérdésre válaszolva: a sziklamászás nekem először csak a mutatványról, a testi ügyességről szólt, a mélyebb értelmét és a munkámmal való párhuzamot csak jóval később fedeztem fel benne.

– Mi ez a párhuzam?

– A kockázatossága és az állandó biztonságra törekvés. Ha mászol, teszem azt kötél nélkül, minden mozdulatodnak biztonságosnak, megfontoltnak, ugyanakkor könnyednek, a lényed mélyéből fakadónak kell lennie. Különben lezuhansz, és a csúcs helyett a mélységbe jutsz. Ugyan így megy ez a börzén is. Egy veszélyekkel teli terepen kell a saját stílusodban a tudásod és lényed legjavát nyújtva egyre feljebb kapaszkodni, és ha hebehurgya vagy, a padlóra kerülsz egy pillanat alatt.

– Férjnél vagy, mint mondtad, ráadásul az az ember a párod, aki bevezetett téged ebbe a sportba. Ma is együtt másztok még?

– Természetesen.

– Nem féltitek egymást?

– A félelem helyét a bizalom tölti ki. Bízunk egymásban, és tudjuk magunkról és a másikról is, hogy hol húzódnak a korlátaink, határaink, és ezeket nem lépjük át. De elmegyünk egészen addig, amíg ezek a határok engednek minket.

– Mennyi időd jut erre a hobbidra a munka mellett?

– Teremben edzünk heti négy alkalommal esténként, hétvégén pedig, ha az idő engedi, általában elmegyünk itt az országon belül valamelyik mászóhelyre. Évente egyszer, de ha lehet, kétszer pedig egy egzotikusabb utat is bejárunk, és felkeressük a világ nevezetes szikláit.

– Van egyéb kedvtelésed is?

– Az elmúlt két évben vett a szakmai tevékenységem egy olyan új irányt, ami mondható hobbinak is. Tavalyelőtt találtunk ki egy kis céget két kollégámmal, aminek a lényege, hogy szalmailag teljesen kívülálló, de a börze iránt érdeklődő embereket megtanítsuk kereskedni. Bevezetjük őket ebbe a világba, és megmutatjuk, hogyan kereshetnek pénzt benne. Ehhez kapcsolódik egy internetes felület, egy blog is, amit én írok. Ez a reggeli programom, a kávé mellett egy-egy poszt megírásával indítom be az agyam. Nagyon élvezem ezt, kikapcsolódás számomra, és egészen új dolgokat fedeztem fel magamban az íráson keresztül. Kicsit ez is sziklamászás, de itt nem a kezem és lábam kell körültekintően egymás után raknom, hanem a gondolataim és a szavaim. Egy jól megírt poszt végére pontot tenni pedig olyan euforikus élmény, mint fellépni a szikla tetejére.