– Hogyan indult a karriered?
– Kommunikációt tanultam, majd egy multinacionális cégnél kezdtem el dolgozni, ott szereztem az első tapasztalatomat PR vonalon, de már az iskola alatt gyakornokoskodtam újságíróként a Nők Lapjánál, Vasárnapi Híreknél. Első hivatalos munkahelyem a Hungexpo sajtóosztálya volt, majd három év után munkahelyet váltottam és elmentem az Intercomhoz, ami akkoriban élte a fénykorát. A legnagyobb stúdiókkal dolgoztunk, így PR-osként itt rengeteget tanultam, utaztam, tapasztalatokat szereztem. De a legjobb állásokat is meg lehet unni, és egyszer csak úgy ébredtem, hogy ebből elég. Akkor már volt egy kis próbálkozásom arra, hogy vállalkozóvá váljak, mert valahogy mindig bennem volt, hogy a magam útját szeretném egyszer majd járni.
– Mi vitt rá végül is erre az útra?
– Egy meglepő váltással megalapítottam a Muffin Kommandót, és elkezdtem muffinokat sütni – 2000-ben ez még nem volt annyira nagy divat –, és három hónapig nagy sikereket értem el. A dolog lényege számomra az volt, hogy egy kicsit kipróbáljam a vállalkozói szférát, és lássam, meg tudok-e állni a saját lábamon is. Meg tudtam állni, és ezt önbizalmat adott, de egyszer csak rájöttem, hogy mégiscsak abban a szakmában kellene inkább érvényesülnöm, amit tanultam. Ezután eltöltöttem még három évet a Magyar Telecomnál, ami a kapcsolatok és tapasztalatszerzés szempontjából nagyon fontos állomás volt, viszont akkor már éreztem, hogy el fogok majd szakadni az alkalmazotti életmódtól. Közben is voltak privát munkáim, már egészen nagyok is. Végül egy cégösszevonás kapcsán elbocsátottak, és hogy még érdekesebb legyen a történet, egy nappal azután, hogy aláírtam a papírokat az elbocsátásról, kiderült, hogy terhes vagyok. Ez végül is a legjobbkor jött, mert végre védőháló nélkül elkezdtem a saját cégemet csinálni, amiben a kisfiam születése csak még inkább inspirált. Így aztán párhuzamosan Milán születésével a cégem, a Most Kommunikációt is elindult.
– Ez eddig egy regénybe illő történet…
– Elég rózsaszínnek tűnik a sztori, de azért voltak ennek nagyon nehéz pillanatai is. Hogy mást ne mondjak, ebben a kétéves időszakban kirúgtak, az édesapám elhunyt rákban, és elváltam. De nem sírdogáltam senkinek a telefonban, mert azt gondoltam, hogy ezek azért történtek – az édesapám halálát kivéve –, mert én valamit úgy intéztem addig, hogy annak ez lett az eredménye, és ebből a helyzetből nekem kell felállni. Most azt mondhatom, hogy ez sikerült, és várom a kihívásokat, amik még az életben érhetnek.
– Milyen most az életed, mi köti le a munkaidődet?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy több lábon álljak, ezért elég sok mindent csinálok: egyrészt tanítok, amit nagyon szeretek és fontos része az életemnek, még ha egyelőre nem is olyan sok órában csinálom. Másrészt pedig természetesen viszem a cég ügyeit, amin belül vannak cikkírói munkáim, de partneri magazint is szerkesztek vállalatoknak, és különféle kampányokat csinálunk a kolléganőimmel. Ez nem egy klasszikus ügynökség, ahol 25 embert foglalkoztatok, hanem kifejezetten egy kicsi cég. A kezdetektől arra törekedtem, hogy otthonról dolgozhassak, mert nem akartam a gyerekemet másokra bízni, a napjaimat vele akartam tölteni. Így éjszaka, amikor ő aludt, valahogy megcsináltam a munkámat, ma már nem is tudom, hogy hogyan. Aztán elkezdtem olyan nőknek munkát adni, akik ugyanebben a cipőben jártak, és a mai napig is ezt a módszert követem. Az anyák remekül beosztják az idejüket, egyáltalán nincs problémám azzal, hogy ne készülne el időre valami. Nincs központi helyünk sem, csak nekem egy irodám a házunkban, és minden kolléga otthonról dolgozik. Egy iroda teljesen szükségtelen nekünk, volt, hogy munkahelyi megbeszélést a veteményes ágyásai mellett tartottunk.
– Férfiakat nem is foglalkoztatsz?
– Szó sincs arról, hogy kizárólag nőkkel lennék hajlandó dolgozni. Van egy másik ága a tevékenységünknek, amelyben referenciafilmeket készítünk, itt a stábban például csak férfiak dolgoznak.
– Mivel töltöd a szabadidődet?
– Először is itt a kisfiam, aki ötéves, őt nevelem. Ezenkívül sportolok: futok, jógázom és úszom is. Telkin élek, és amikor éppen szép idő van, elmegyek egy órát futni. Vasárnap közös családi program – a közben megtalált új párommal – az úszás, a jógázást pedig akkor iktatom be a programba, amikor a városba megyek az ügyfeleimhez. Emellett van egy kertem, ahol 14-féle növényt termesztek. Nagyon szeretjük ezt, mi nem vagyunk betegek, mert azt a zöldséget esszük, amit magunknak termelünk. Igazából magam is kacagok, amikor ezt így elmondom, mert sosem gondoltam volna, hogy olyan nő leszek, aki ilyen dolgokat csinál.
